Kialakulhat pánikbetegség társkeresési sikertelenségek miatt?

Én az a tipusú fiu vagyok, akinek a külseje egyáltalán nem nagy durranás, sőt inkább átlag alattinak mondanám magam, mert nem vagyok magas sem, és csak 60pár kiló. Minden életkorszakomban megmondták hogy csúnya vagyok. Nagyon gyakori, hogy amikor az emberek élcelődnek rajtam, akkor elhangzik az a szóösszetétel, hogy "mert olyan a fejed".

Volt már a fejem öngyilkos fej, de általában a férfiatlanságot szokták pellengéreztetni ezzel kapcsolatosan.

És értelemszerüen a nőknek sem keltem fel az érdeklődését túlzottan, csaknek totálisan semennyire, mindig nekem kellett utánajárni a nőknek, és bár értem el nem kevés sikert, a befektetett energiához képest nagyon nem jön ki a matek. Konkrétan elmegy mellettem az élet, lassan 30 leszek, minden szabadidőmet társkeresős próbálkozásokkal kell töltsem, másképpen SEMMI nem történne a nemi életemmel.

Persze foglalkozhatnék rendes dolgokkal is, de akkor meg szintén elmenne mellettem az élet, csak a nők terén. Nem nagyon tetszik nekem az, hogy az élet mindig gulágra akar küldeni, hogy "csak pár évig kell nélkülözz miközben kidolgozod a beled és akkor TALÁN neked is jó lesz"----persze nem NAGYON jó, csak mondjuk annyira jó, mint a szép embereknek ~20évesen. (de az is csak megközelitőleg)

Egy elég jó kapcsolatban voltam az elmúlt egy évben, legalábbis nekem nagyon jó volt, mert egy szép nővel voltam. Végre tudtam az életemmel is folalkozni, mert ebben a kapcsolatban nem kellett azzal foglalkozzak, hogy nem kellek a nőknek. És végre tudtam koncentrálni arra, hogy haladjon az életem. És haladt is, több mint megkétszereztem a fizetésemet, munkahelyváltás nélkül.

Sajnos nagy volt a korkülönbség, és kidobott ez a nő, és egyik napról a másikra visszaestem oda ahol voltam, a szorongási rohamok közé és a folyamatos elutasítások közé.

Teljesen észrevétlenül elkap a szorongás és csak azt veszem észre, hogy el van zsibbadva a bal karom, vagy hogy öklendezem az ételt, vagy megszédülök az utcán, kimegy a térdemből az erő a buszon meg ilyen apróságok.

NEm értek az emberekhez, nem tudok kapcsolatokat kialakítani, vaktában hadonászok, és ez arra elég, hogy 2-3 havonta jobb esetben megdugok valakit az internetről, és 1-2 évente van egy új tartós kapcsolatom, szintén az internetről, mert még a pesti éjszakai életben sem tudok összeszedni senkit.

Általában csak egyedül kóválygok kicsit ittasan és egész este nem szólok senkihez, mert nagy a kockázat, hogy az önkéntelenül kellemetlen stilusom miatt nagyon durva elutasításokban lesz részem. Plusz ugye sok nő szeret belerúgni az általa gyengének gondolt férfiakba. És a külsőm miatt én ennek folyamatosan áldozata vagyok, sajnos megvédeni sem tudom magam, mert rögtön odaugrik 2-3 random fiu és megvédi a csajt. Mindenki a nőnek fog igazat adni. És sajnos sokszor próbáltam hadakozni visszaszólni nőknek ugyanugy övön aluli ütésekkel, és nagy bajba sodortam magam.

Persze voltak sikereim bulikban is, de nagyon elenyészőek, kb 0,1%-os sikerráta mellett.

Nincs több erőm ezt újra és újra végigcsinálni, hogy minden szakítás után a minusz végtelenből kell újracsináljak mindent. És sosem kellek jobban a nőknek egy fikarcnyit sem lesz sosem könnyebb.

Nem bírom, és már semmilyen távlatot nem látok így az egész életemet tekintve.