Az élethelyzetem miatt nem merek kezdeményezni?

Ez ok lehet a félelemre. De nem lehet ok arra, hogy ne csajozz. A bátorság fontosabb, mint a szép ház.

Menj ki a világba és lesz ami lesz. Ha elutasítanak emiatt, akkor csináld végig. Vállald magad. Nézzen meg házastól, és derüljön ki mit vált ki belőle.

Ha bejöttök egymásnak majd együtt kitaláljátok mit lehet ilyen helyeztben tenni.

És amúgy a szerelem olyan dolog, amit vonzanak a lehetetlen helyzetek.

Én is éreztem így amikor falun laktam a szülői házban. Persze aztán pont ott a gazdaságukban termeltem ki azt a pénzt amiből saját lakást vettem. Akkoriban még meg sem fordult a fejemben az, hogy a városi lakásban lakva és állásból élve meg még megélni is nehézkes lesz. (Hisz például a vizet és az élelmet többé nem a természet adja ingyen, némi közreműködéssel és korlátlan mennyiségben). De azért önbizalmat adott az hogy külön, a saját életem élhetem. És tényleg fura az, hogy anyagilag nehézkesebben, de függetlenül, és ez önbizalmat adott. Azt hiszem tán azért mert apám nagyon szerette játszani a nagyfőnököt. Külön lakva meg a magam ura lehettem és senki nem szólt bele az életembe. Míg a szülőkkel lakva meg elképzelni sem tudtam volna a csajozást. Külön élve meg egyik lány sem tűnt elérhetetlennek.

És ha albérletbe kellett volna külön mennem? Úgy gondolom hogy még az is önbizalmat adott volna a szülőkkel éléshez képest. Egy bizonyos kor után az ember minden áron vágyik a saját magánéletre. Amit azért a szülő is így tart természetesnek.