Mit gondolnál, ha az ismerkedési szakaszban kiderülne a másikról, hogy egyáltalán nem boldog és meglehetősen szomorú élete volt?

A szomorú életéből mindenki azt hoz ki amit akar. Nekem is szomorú életem volt, rengeteg olyan dolog történt velem tizenévesen amit senkinek nem kívánok. De mégis itt vagyok, boldog vagyok és építkeztem belőle. Lehet, hogy bunkóság de én pont emiatt nem tudnám elfogadni a boldogtalanságára vagy sikertelenségére kifogásként, hogy nehéz élete volt. Az emberek elég nagy részének nehéz. Mégis a legtöbben erősödnek és fejlődnek ettől. Minden csak hozzáállás meg belefektetett munka kérdése.

Én azt tapasztaltam, hogy boldogtalan, lelkileg sérült emberrel nem igazán lehet tartós kapcsolatot fenntartani. Velem sem lehetett amíg nem szedtem össze magam lelkileg. Szóval engem eléggé eltántorítana ez az ismerkedéstől.

Természetesen ha tudott ebből építkezni, ki tudott törni a rossz helyzetéből és valami pozitívat kihozni ennek ellenére is az életéből azt nagyon becsülöm, és hatalmas plusz pont. A véleményem attól függne, hogy a szomorú életéből mit tudott kihozni és milyen a hozzáállása ehhez.

En ugy gondolom, hogy van egy elvarasom a masik fele, amiben el kell erni egy szintet, hogy egyaltalan tobbrol is szo lehessen. Igen, ebben egy csomo dolog beletartozik, erettseg, mentalitas, egzisztencia, ertelemi, erzelmi, stbstb. Persze ez mindenki a sajat magabol kiindulva hatarozza meg. Erre mondjak, hogy egymasnak valok, meg a zsak megtalalta a foltjat. Ha valaki ezt a szubjektivan megalapitott hatar nem uti meg, azzal nem erdemes barmit is kezdeni.

A multja kevesbe erdekes, sokkal inkabb szamit a jelen. Sokkal inkabb fontosabb, hogy honnan indult, amig "ide" ert. A szomoru, boldogtalan mult is lehet pozitiv sot mitobb, ertekes, ha sikerult feldolgoznia es tullepnie rajta. Ez kevesek kivaltsaga.

43F

Őszinte leszek, még ha nem is túl szimpatikus.

Ha ezeket a nehézségeket azóta feldolgozta és kiegyensúlyozott, akkor semmi probléma nincs.

De ha huszon-, harmincévesen is a gyerekkori traumái tartják fogva, akkor kihátrálnék. Nem vagyok alkalmas sem pszichológusnak, sem lelki szemetesnek, mindketten jobban járunk ha ezt már előre tisztázzuk.

Hát a páromnak kijutott a rosszból, de ettől függetlenül elképesztő humora, életakarása volt, mégha az elején olykor előfordult időnként hogy újra 1-2 nap depibe süllyedt.

Rengeteget mesélt a gyerekkoráról, traumákról, későbbi hányatott életéről, ami tény, hogy iszonyúan megviselt, sajnáltam nagyon. Sosem gondoltam hogy emiatt elhagynám, eleve kicsit "pszichológus" alkat vagyok tanultam is sokáig. Próbaltuk együtt feldolgozni. Azt kell mondjam, ez nagyon is sikerült, kiegyensúlyozott, boldog ember lett, aki maximálisan értékeli a jelent, a kapott családot, a szeretetet. A depis hullámok pedig hamar elmúltak ahogy szabilizálódott a kapcsolatunk és biztos lehetett benne hogy soha nem hagynám el.

Szerintem ennek nincs helye az ismerkedési szakaszban,kivéve,ha annyira súlyos dolgokról van szó amik jelenelg is érintik az illetőt,amennyiben már elmúlt és nem ez a jelen szerintem bőven elég annyit mondani,hogy "nem volt túl jó gyerekkorom" és így ennyi.

Nekem sem volt jó fiatalon,de én még az 5 éves kapcsoaltomban se nagyon részleteztem a dolgokat. Egyrészt nem látom értelmét sajnáltatni magam,másrészt egy tökéletes boldog életű ember fel sem tudja fogni,el sem hiszi,hogy lehet rossz is.Én 1-2 dolgoról próbáltam beszélni,de el sem hitték úgyhogy teljesen feleslges.Ha valakinek mesélni akarsz azt tedd az orvosoddal vagy egy megbízható baráttal,de még a barát sem fog sokat tudni mondani.

Szóval nekem nagyon negaítv lenne,ha valaki ezzel indítna ismerkedésnél,semmi értelme ilyenekkel traktálni a másikat. Mondom,ha most is ez irányítja az életed akkor mondd el,de senkitől ne várd,hogy ezekután marad.

Az egy egészségtelen helyzet, ha valakinek a párja a pszichológusa. Azért, mert egy terápia - ha jól csinálják -, akkor sok kellemetlen érzéssel is együtt jár, amit a kliens a terapeutájára vetít rá. Ezt egy képzett pszichológus tudja kezelni, egy párkapcsolatban azonban semmi helye nincs ezeknek az érzéseknek, egy társnak nem kell (és nem is szabad) ezeket pszichológusként kezelni. Ha pedig a negatív érzelmek nem jelennek meg, akkor a terápia nem hatékony. Szóval ez egy csapdahelyzet.

Ezért kell(ene) mindenkinek magának rendbe tennie a múltbéli traumáit, akár szakember segítségével, mert ha beviszi a párkapcsolatába, akkor az szükségszerűen megmérgezi a kapcsolatot.