Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Kinek milyen tanácsa van...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kinek milyen tanácsa van válás feldolgozásában?

Figyelt kérdés

Külön költöztünk most fogom be adni a válást és nem akarom már tovább vele folytatni mert nem megy.

Sokszor próbáltam vele, de úgy érzem hogy aki mellette vagyok az nem én vagyok hanem csak egy elszorított ember.

Amik voltak szokásaim azok meg szűntek, ő költözött az én lakásomba de fel újítani sose akart ebben segíteni nekem mert azzal jött nem az ő lakása így neki ehhez mi köze? Viszont közös kasszát akart, és főzésen kívül sose csinált semmit a házban én takarítottam mostam, és mikor néha veszekedés után csinált valamit azt rám kiabálta több héten át de azt is hogy pl a kézmosót belül meg tisztította de kívül nem és nekem kellett kívülről meg csinálnom de azzal jött hogy csinált valamit. Magát a szüleinél áldozatnak állítja be, és bosszúálló típus és ezen kívül még nagy arca is van pedig nincs mire egy parasztházban nőtt fel amibe még víz sincs be vezetve és mégis flegma bunkó és nagy arcú tud lenni hőbörögni tud azzal hogy egy gyárban le húzott 10évet és mivel ezen kívül mással nem tud fel vágni erre vág fel, engem meg folyton le akar húzni lelkileg hogy én sokkal kevesebbet érek nála és rosszabb vagyok nála. Jártunk 8alkalommal párterápiára amit most már csak pénz kidobásnak ítélek meg 1,5 óra 18ezerért és nem használt mert az ottlévő tanácsokat nem nagyon fogadta meg, tőlem várta a változást a kapcsolatban ő nem nagyon tett érte. És vele sose lehetett elmenni sehova mindig csak itthon és számítógépes játékok vagy filmek, sorozatok nézése és jött kifogásnak a pénzzel, pedig sok pár ezres program is lehetne, meg azzal is jött azért nem mert folyton balhézunk és nincs kedve ha balhé van elmenni sehova, de a balhék azért van mert néha meg főz és ezen kívül nem nagyon csinál semmit és nem is igazán érdekli, és mindig sose tervez velem semmit se, és ez zavar és ezeken szoktunk veszekedni és a szex se gyakori amit meg már ő félig meg is utáltatott velem. Mert ő nem a békülő szex híve én az voltam de miatta már nem szerettem mert azzal jött hogy vele én nem tehettem meg azt hogy előtte balhé van azután meg legyen csók meg szex vele ezt nem tehettem meg inkább duzzog és ha le nyugodott akkor csak ölelkezni lehet és kész.

Szóval sok dolog gyűlt össze ami miatt már nem akarom vele soha többé.



2019. okt. 16. 09:27
 1/7 anonim ***** válasza:
na pont mindez amiket leírtál! Csupa rossz dolog amit most kiengedtél magadból, hogy ettől már csak jobb lehet és találsz majd egy olyan embert akit megérdemelsz és megbecsül. !
2019. okt. 16. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
56%

Ezt az idő fogja megoldani. A társad egy nárcisztikus ember. Ugyanilyen volt az én feleségem is, felépítettem a házat, ő nem mos, nem főz, nem takarít, mert nem az övé. Nem megy el bevásárolni, nem csinál semmit, mert neki mi köze hozzá. Elvárásai természetesen az egekben voltak, fél millás kád, minimál stílus, különben "lúzer vagyok", meg egyébként is a facebookon a Józsinak nagyobb. Nyilván egyszerűsítettem, de a vége ez. Amit leírtál szintúgy rá is igazak voltak, akkor érzi jól magát, ha téged lenyom. Tudod miért? Mert irigy. Borzasztó kisebbségi komplexusa van, h te megtudtál vmit csinálni, előrevinni a dolgokat, ő pedig nem. Igényeket támaszt eléd, de olyanokat amiket sosem fogsz tudni teljesíteni. Ha nem figyelsz, a végén már a holdra menne, különben te ilyen olyan amolyan vagy. Ő nem csapatban gondolkodott, ahogy te, azaz ti 2en egy csapat, hanem van ő, meg vagy te. Ezért nem fog ez soha a büdös életben sem működni. Nálunk iszonyú veszekedések mentek. Értelmetlen, nem tudod megváltoztatni, nem tudsz ő érte felelősséget vállalni. Ez nem megy. Hagyj magadnak kis időt, majd ismerkedj. Látni fogod, nem csak olyan emberek léteznek mint ő, s azon gondolkodj el, vajon miért voltál vele? Mi az amitől féltél? Mi az amit megtestesített a személye, ami benned hiányzik? Lehet a magabiztosság? Az érzelmek elöl való menekülés? Picit gondolj bele ebbe.

Ezt olvasd el:

[link]

Segít.

32f

2019. okt. 16. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Engem másfél éve hagyott el a feleségem, akkor letörtem eléggé, tudod...új életet kezdeni. Rövid időn belül rájöttem, hogy mennyivel jobb nekem nélküle. Föl a fejjel, légy ügyes, ha ilyen elviselhetetlen ember ő, akkor napról napra egyre jobb lesz nélküle
2019. okt. 16. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Az a baj hogy alig van önbecsülésem és ő ezt nagyon kihasználta hogy nekem nincs.

Van saját házam mégse vittem el, magam, míg ő az életben 10éves munka viszony és ennyit ért el, az életben mégis van akkora arca és ezzel vág fel.


Az biztos hogy ebben a kapcsolatban tanultam meg ahogyan 1év 5honapon át állt hozzám hogy előbb magamat teszem rendbe lelkileg hogy igen is önbizalommal álljak mindenhez és utána fogok magamnak olyan pasit keresni aki képes úgy szeretni amire vágyok. És kerülöm azokat akik ha felhúzzák magukat bármin is és egyből flegmáznak bunkóznak és azt éreztetik velem hogy sokkal kevesebbet érek mint ők maguk.

Csak azt nem értem minek közös kassza amihez folyton ragaszkodott, ha a lakáshoz amiben élt velem, úgy állt hogy nem takarított és nem akart fel újítani semmit se.

2019. okt. 16. 14:24
 5/7 anonim ***** válasza:
Jaaa te vagy a nő? Amíg ezt nem mondtad azt hittem te a pasi vagy aki most akar válni. Ezek szerint te eltartottad? De egy nő miért tart el egy férfit? Miért hagytad idáig fajulni a dolgokat? :O
2019. okt. 16. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Semmilyen eltartás nem volt, ugyanis volt neki saját keresete csak sok mindenben nem segített mint amiket írtam is hogy mikben nem és sok más gond is volt vele, pl ő csak saját magának akart tetszeni és hiába kértem meg arra hogy legyen szakálla ő nem akarta meg növeszteni miattam azzal jött ő így nézz ki jól és neki így tetszik, és csak azért is mindig borotválkozott és álltalában mindig akkor amikor mentünk valahova én mellette mindig slampos voltam míg ő mellettem mindig jól nézett ki mindig adott magára.
2019. okt. 18. 18:19
 7/7 anonim ***** válasza:
Lenne kedved privátban megtárgyalni ezt?
2019. okt. 18. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!