Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Van még esély megmenteni ezt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van még esély megmenteni ezt a házasságot?

Figyelt kérdés
Feleségemmel öt évet voltunk együtt, kettőt házasként, de közben volt több szakítás-újrapróbálkozás. Nem működött, de még szeretem. Most már fél éve külön élünk, beadtam a válást, márciusra tűzték ki a tárgyalást. Négy hónapig egyáltalán nem beszéltünk, majd felhívott, találkozni is akart, két órán át beszélgettünk, de az ölelésen kívül nem engedte, hogy közeledjek. Nem kérdeztem, de többször elmondta, hogy nincs senkije, kihúzta belőlem, hogy én még szeretem, de utána határozottan elmondta, hogy ő nem akarja újrakezdeni és egyedül akar lenni a nyolc éves lányával. Viszont azt is többször megjegyezte, hogy én adtam be a válást, nem ő, de azt is hozzátette, hogy válni akar ő is. Én nem akartam utána zavarni, elfogadtam, de egy hétig mindennap írt, mesélt magukról, néha küldött képet, merre voltak, majd három napja megint eltűnt. Én többször jeleztem, hogy még szeretem, de ilyenkor nagyon távolságtartó lett. Lehet még esély? Ha nem akar már semmit, akkor miért akar újra jóban lenni és miért írt napokig, meg miért hangsúlyozta, hogy nincs senkije? Ő 34 éves én 36.
2022. dec. 16. 15:52
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
80%

Hogy ne gondold, hogy harmadik személy miatt váltok?


Megoszt veled dolgokat, hiszen gyereketek van?


És nem akarja újrakezdeni, mert nem akar újra csalódni?


Tőle kellene konkrétan megkerdezni.

2022. dec. 16. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
77%

Ha nem akar már semmit, akkor miért akar újra jóban lenni és miért írt napokig, meg miért hangsúlyozta, hogy nincs senkije?


Egofényezésből, vagy mert kell neki egy lelki szemetesláda (azért a figyelemre egy férfitól szüksége van).

Vagy mert tudja, hogy ameddig fenntartja a figyelmedet addig te sem fogsz új nő után nézni (birtoklás). Tipikus se veled, se nélküled kapcsolat. Ennek csak akkor lesz vége, ha valamelyik fél talál egy másik személyt aki felkelti az érdeklődését és továbblép. Addig meg megy a játszmázás.

2022. dec. 16. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
65%
Barmikor visszavonhatod a valokeresetet, meg az elso targyalas napjan is. Akkor nem tortenik semmi, maradtok kulon elo hazas par.
2022. dec. 16. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
74%
Egofényezes. Kell a tudat neki, hogy még úgy játszik veled ahogy akarja. Kb dróton rángat. Figyeld meg minél tartózkodóbb leszel vele, annál inkább ő fog nyomulni!
2022. dec. 16. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%

De mi értelme mentegetni, mikor 5 év alatt eljutottatok a válásig és köznen is többször szakítottatok?


Keressetek olyat, akivel kijöttök

2022. dec. 17. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
77%

Azért a nőnek sem ártana egy kis önismeret. Veled 5 évet volt együtt és már váltok, de van egy lánya is mástól van aki meg 8 éves.


Sajnos lehet én is ilyen típus vagyok. Egy idő után kiégek egy kapcsolatban :(

2022. dec. 17. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
76%

Nem akar veled élni, de azért a markában tartana. Szabadulj meg tőle.

N

2022. dec. 21. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim válasza:
65%
Abból amit leírtál, nekem az jön le, már nincs mot keresmetek egymásban.
2022. dec. 31. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
52%

"beadtam a válást" ... "kihúzta belőlem, hogy én még szeretem"

Most mi van?

2022. dec. 31. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Jól átgondolt életvezetési lépéseitek vannak... Hagyjátok egymást a francba! Főleg ő állhatna le ezzel, 8 éves gyerek mástól, veled 5 év se veled, se nélküled...jó lenne, ha eldöntené, mit akar, főleg a gyereke életének stabilitása miatt.
2023. jan. 1. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!