Valás mennyire viseli meg a gyereket?

Nekem sok jó véleményem nincs a pszichológudokról.

Tapasztalat: 3 éves voltam, mikor a szüleim váltak. Nem is emlékszem rá, nem érdekel ma se. Az jobban nyomot hagyott, hogy a faterom tojt a fejemre, egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor láttam válás után.

Amikor mi váltunk, a kicsi 4 volt, a nagy 10. A kicsi nehezebben fogta fel, de gyorsan megszokta az új helyzetet. A nagy többet értett, például hogy a kedves néni, aki apával sokat beszél, nem a barátja. Sokáig hibáztatta magát, amiért nem jött rá előbb és nem szólt róla.

A barátnőm kamasz volt, mikor a szülei váltak. Szintén szerető miatt. Neki semmi sem tűnt fel, derült égből villámcsapásként érte, hogy válnak a szülei. Azt hitte, hogy minden rendben otthon. Mai napig nem bízik egy férfiban sem. Sokáig volt depressziós, nehéz pár éve volt. Főleg, hogy az anyagi részét ő is rendesen érezte a bőrén, és fel is fogta az okokat.

Kérdező, én 22 voltam, amikor a szüleim elváltak, és 12, amit szétmentek, ha nem baj, beleszólok a dologba azon a jogon, hogy a válskor nagyon sokat foglalkoztam az egész pszichológiájával, és mindkét szituációra elég jól emlékszem.

Sajnos olyan, hogy a válás ne viselje meg a gyereket, nincs igazán. Engem még 22 évesen is megviselt, úgy is, hogy láttam, hogy a szüleim házassága kb. egy vicc volt. Ez teljesen érthető, hiszen nagy változás történik ilyenkor egy ember (főleg egy gyerek) életében, az egyik szülőjével távolabbi viszonyba kerül, és elkeserítheti, hogy nem működött a szülei között a dolog. (Ahol a válás nem viseli meg a gyereket, ott meg valószínű a szülők kapcsolata volt olyan, hogy amiatt kell majd évekig terápiába járnia.) Viszont. Az SOKKAL rosszabb, ha a gyerek egy olyan közegben nő fel, ahol a szülők elhidegültek egymástól, folyamatosan veszekednek, krónikus stressznek vannak kitéve, mert bármikor "robbanhat a bomba" (ez hosszú távon is hatással lehet az idegrendszerükre), vagy ahol azt tanulják meg, hogy így néz ki egy kapcsolat. Úgyhogy egy gyereknek annál jobb, minél hamarabb elválnak a szülők, és minél hamarabb kezd el egy egészséges, funkcionális közegben felnőni.

Pár dolog, amire szerintem nagyon érdemes odafigyelni:

- Az apa. Fontos, hogy az apa (gondolom, mint az esetek nagy százalékában, veled fog maradni a gyereketek) vegye ki továbbra is a részét. Sajnos nagyon gyakori probléma, hogy ha már nem élnek együtt a gyerekkel, egyszer csak "kikopnak", így a gyereknek még azt is fel kell dolgozni, hogy apának nem kellenek. A hétvégi látogatáson túl akár menjen érte bölcsibe, oviba, látogassa meg, ha nagyobb, beszélgessenek telefonon, stb. A gyerektartást is vegye komolyan, hogy ne csökkenjen le az életszínvonalatok, mert az is megviselheti a gyereket.

- Rokonok, barátok. Szerintem sokat segíthet az, ha a gyereketek közösségben van, mert talán úgy tudja a leghatékonyabban elterelni a figyelmét arról, ami otthon történik. Fontos, hogy a családdal, barátokkal ugyanúgy találkozzatok, a "másik szülő" oldaláról is. Nekem pl. nagyon nagy törés volt, hogy amikor a szüleim szétmentek, már nem volt egyértelmű apámnak, hogy vigyen a családdal találkozni, nekik meg az nem volt egyértelmű, hogy anyám nélkül is hívjanak, és mire eljutottam oda, hogy önálló felnőtt lettem, aki a szülőktől függetlenül is el tud menni találkozni a családdal, eltelt 10 év, és kb. azt sem tudtam, hogy kapcsolódjak hozzájuk. Néha még mindig nem tudom, ami nagyon fáj, mert szeretem őket.

- Ne szűnjenek meg a közös programok, rutinok. Ha eddig elvittétek a gyereket állatkertbe, játszótérre, utazgatni, moziba, étterembe stb., ne szűnjenek meg csak azért, mert ti váltok/váltatok, vagy mert csak egy szülő viszi. Fontos, hogy a régi rutinjából is maradjanak meg dolgok, az új életbe is "emeljétek át" azokat a tevékenységeket, amiket szeret, és amik biztonságot adnak neki. Elhiszem, hogy ez a szülőnek is nehéz időszak, amikor úgy érzi, kicsúszik a lába alól a talaj, de a gyereknek is nagyon nehéz, ha egy boldog gyerekkor után hirtelen kap egy ilyen szürke, eseménytelen, depressziós, keretek nélküli lagymatag sz.rt.

- Intézzétek olyan gyorsan, és olyan kulturáltan a válást, ahogy lehet. Lehet, hogy hülyén hangzik, de a váláskor valahogy lehet érezni a stresszt a levegőben, őszintén szólva, ha otthon étem volna alatta, szerintem az idegeimre ment volna. :D Úgyhogy a gyerek érdekében minél gyorsabban egyezzetek meg.

- A legtöbb gyerek azt hiszi, hogy a válás az ő hibája. Ha ezt érezné, vagy azt, hogy nem szeretitek nyugtassátok meg, hogy ez nem így van, és ne csináljatok vagy mondjatok bármi olyat, ami az ellenkezőjét sugallja ("Jobb lesz így neked", kevesebbet foglalkoztok vele, stb.).

- Legyetek türelmesek vele. Mivel ő még ott tart a fejlődésben, hogy nem tudja megfelelően szavakba önteni, mi zajlik benne, vagy kontrollálni az érzelmeit, lehet, hogy kicsit nehezebben kezelhető lesz a válás alatt/után. Ezt vegyétek úgy, mint a válás tünete, és ne úgy, mintha a személyiségével, szándékaival lennének problémák. Ha úgy érzitek, egy szakembert is érdemes lehet bevonni, hogy segítsen a feldolgozásban, de nem könnyű jó pszichológust találni, úgyhogy érdemes ismerősöket végigkérdezni első körben, hogy kit tudnak ajánlani.

Ennyi jutott most eszembe, kitartást nektek! :)