Vannak itt olyan már felnőtt emberek, (vagy akár még gyerekek), akik bánják, hogy anno a szüleik nem váltak el ("a gyerekek miatt")?

Az én apám érdekes mert hiheteltlenűl munkamániás (érsd: 4házat épített s már vagy 20dik házba költözünk a "jobb lessz nekünk" dumával) s emelett napi szinten alkoholista, üvölt, hülye, látni rajta így 60 felé, hogy elitta az eszét s ezért is anyát meg minket hibáztat. Teljesen beállít mindig minden helyzetben benünket bunkónak, meg senkiházinak akik őt sértegetik. pl: ordít anyával: ki vagy te itt?! Mitképzelsz magadról mi? k.rva anyukád stb. anyumeg rászól, hogy az övé és fejezze be.

pokol, bár elválnának mert már folyton pénzel zsarolja anyát, az évek alatt lett neki az ő részéből másik háza de azzal zsarolja anyát, hogy amiben lakunk azt eladják mivel a fele az övé (sőt szerinte az egész mivel ő építette, persze velem de ezzel is "nagylelkű").

Gyűlölöm mert mindig mikor látom összeszorul a gyomrom, áll minden szál hajam mikor fog megint olyan kis megalázó cukkoló módon "beszélgetni", mert ő csak úgy tud.

Nálunk ez elég érdekes! A szüleim nagyon sokat veszekedtek a házasságuk alatt. És sajnos nem mindig figyeltek arra,hogy ne előttünk tegyék. Kb. 13 éves lehettem, amikor már könyörögtem anyunak, hogy váljanak el, mert már nem bírjuk! A gond csak az volt, hogy apu egy olyan színvonalat tudott nekünk biztosítani, amilyet anyu egy fizuból nem tudott volna. Ő még el lett volna kevés pénzből, hiszen neki soha nem volt megszokva a gazdagság, de a szíve szakadt volna meg,ha nekünk fele annyit sem tudott volna megadni, mint addig. Bár minket mindketten nagyon szerettek, soha nem bántottak, csak egymást marták!

Aztán amikor már elköltözünk otthonról, egyszerre csak mintha varázsütésre megváltozott volna. Már kb. két éve semmi hangoskodás. Komolyan mondom,lehet, hogy mi többet vitázunk a férjemmel,mint ők!:) Puszilgatják egymást, este közös tévézés, apu elhalmozza anyut mindennel, anyu olyan örömmel főzi a vacsorát neki, mintha az első randijuk lenne minden este!:) Valamelyik nap apu elpityeredett,hogy nem tudja mi lenne anyu nélkül vele! A környezetük is el van ámulva! De hála az Istennek,hogy ilyenek! Annyira boldogok vagyunk tesómmal. Imádunk hazajárni. Béke van! Csak nem tudom miért kellett erre 33 évet várni!:) Szóval most már nem bánom,hogy nem váltak el anno!

Alkoholista apa,amit megkeresett mind elitta, még azt is amit anyu keresett...folytonos viták,volt hogy éjjelekig nem aludtunk,reggel meg iskola...sajnos anyu nem volt elég erős,hogy elváljon pedig jobb lett volna nekünk...

Most apu betegség miatt nem ihat,és akármilyen is mindig szerettem...de fáj,hogy tönkre tette az életem...

Pedig azt hittem,hogy én olyan erős vagyok mert kibírtam mindent,aztán amikor elcsitultak a dolgok akkor egy szép hosszú depresszió,ami miatt kicsit elvesztem...és próbálok helyre jönni..

Megfogadtam,hogy ha ilyen helyzetbe kerülök, inkább szegénységben nevelem fel a gyermekeim egyedül, minthogy azt kell, hogy átéljék amit nekem...

Én is jobban örülnék, ha elválnának. Utálják egymást, folyton veszekszenek, volt, hogy késsel hadonásztak, de mégsem lép egyik sem. Nem értem őket, de márnem is érdekel. Csak azon szoktam gondolkodni, ha én felnövök, és "kirepülök" itthonról, és még mindig nem fognak elválni, hanem itt maradnak ezek ketten együtt egy fedél alatt, akkor tényleg ki fogják egymást nyírni előbb-utóbb, főleg ha nem lesz valaki (én), aki közéjük álljon, elcsitítsa a konfliktusokat, kommunikáljon mindkettővel, ha már ők nem teszik egymással.

18L