Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Létezik olyan, hogy a férj...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Létezik olyan, hogy a férj válás után 5 évvel visszatér az első feleségéhez?

Figyelt kérdés

Nehéz helyzetben vagyok,érdekelne mások véleménye, de nem mondhatom el senkinek. 8 év házasság után, 5 éve váltam el. 2 gyerekünk született, váláskor egyik nálam maradt, a másik az apjánál. Hatalmas szerelem volt. Anyukája szerint is férjem nagyon szeretett. És én is őt, mégis valamiért tönkrement a kapcsolatunk, utolsó évben sokat veszekedtünk, férjem állandó éjszakás volt. Munka után szórakozott, piálgatott, többek között a mostani élettársával együtt.Állítólag akkor még nem volt köztük semmi.De sokat lógtak együtt.Aztán végül én léptem ki a házasságból. Férjemet akkor eléggé megviselte, lefogyott, ennek ellenére még egy hónap sem telt el,már együtt volt a csajjal nyilvánosan is.

Utóbbi időben kezdtünk jóban lenni a volt férjemmel, egy helyen dolgoztunk, dolgozunk.És hosszú évek után először tudtunk beszélni az elmúlt időkről, a problémákról. És kiderült, hogy mind a ketten nagyon sajnáljuk hogy így alakult, még vannak érzések mindkét részről. Még szokott rólam álmodni is, és néha hiányzom. Nekem is hiányzik. Rájöttünk, hogy akkor hibáztunk.De van egy hatalmas probléma:nem nősült meg, de van egy közös gyerekük, 2 éves, nem tervezték, csak becsúszott, és hatalmas lakás adósságuk van. Volt férjem azt mondja, ezen már nem lehet változtatni, nem tudja otthagyni a nőt. Ha előbb ,amíg nem volt gyerek történik ez velünk, elküldte volna. De azt mondja azért szereti őt is, de még engem is.

Most összejöttünk, titokban, de nem tudom mi lesz ebből. Én egy család akarok lenni megint. Volt már valaki ilyen helyzetben? Létezik hogy ennyi év után még mindig szeret? Férfiak véleményét is várom.


2012. nov. 25. 11:54
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
100%
Úgy tűnik, mindig a kisebb ellenállás felé húz. Most éppen te vagy az...
2012. nov. 25. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
50%
Egyszerre használ 2 nõt, mert mind2-õt szereti. Létezni létezhet, viszont az nem biztos, hogy a másik nõ elengedné.
2012. nov. 25. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
100%
Azért felmerül bennem a kérdés,mi tartott 5 évig,ha még mindig szeret,és hiányoztál neki,nem beszélve róla,hogy a mostani párját megcsalja veled.Nekem nem kellene ilyen férfi,tuti téged is megcsalt .
2012. nov. 25. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 A kérdező kommentje:
Lehet hogy a másik nő nem engedné el, férjem szerint kidobná ha megtudná, de nem akarja, mert a 15 milliós adósság az ő nyakán van.Viszont ha a férjem visszajönne, engem nem érdekelne a nő mit akar, küzdenék érte, őt sem érdekelte mikor egy nős 2 gyerekes apával szórakozott.Én csak a gyerekeim apját akarom vissza szerezni. És életem nagy szerelmét.Mert az volt, és ezt mind a ketten tudjuk. Csak akkor mind a ketten hüjék voltunk.
2012. nov. 25. 12:21
 5/28 anonim ***** válasza:
100%
Közös gyerek a másik nővel,adósság,miegymás.. nem békülnék ki újra vele.
2012. nov. 25. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 A kérdező kommentje:

Hogy mi tartott 5 évig? Nekem volt egy kapcsolatom, amiből egy évet együtt is éltünk, meg aztán hadakoztunk is a volt férjemmel, egy pert akasztottam a nyakába ami majd 2 évig tartott.Akkor kiborult, mára azt is megbocsátotta. A per témája most nem érdekes, és akkor történt, amikor megtudtam hogy gyerekük lesz.

Az új csaj meg csak vigasz volt neki, nem akart egyedül lenni, ha időben visszamegyek hozzá, szó nélkül kitette volna.

2012. nov. 25. 12:44
 7/28 anonim ***** válasza:
100%

Jaj már, gondolkodjál!

Miért nem működött akkor, miért működne most?

Ha erre a két kérdésre meglesz az igaz válasz, tudni fogod, hogy mi legyen.

2012. nov. 25. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 anonim ***** válasza:
100%
Régen nem sajnálta ott hagyni a 2 gyereket, de most azt az 1-et sajnálja.. Na persze....
2012. nov. 25. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 anonim ***** válasza:
100%
Azt gondolom, hogy a férjed egy gyáva, megalkuvó alak. Nehézkes lenne kilépni a mostani kapcsolatából és megoldani a ti problémáitokat. Ezért inkább benne marad a langyos pocsolyában, mert tehetetlen tenni azért, amire valójában vágyna. Én undorodnék tőle a helyedben.
2012. nov. 25. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat,ami akkor nem működött az főleg anyós problémából akadt, akkor együtt laktunk, sokat rontott a helyzeten. És azóta már rájöttünk, hogy mit veszítettünk.

Nincs senki köztetek, aki hasonló helyzetben van, volt?

2012. nov. 25. 14:18
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!