Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Még a kapcsolatunk legeslegele...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Még a kapcsolatunk legeslegelején (azaz 9 éve) lefeküdtem a férjem testvérével, ezt ő most megtudta és válni szeretne. Szerintetek ez jogos?

Figyelt kérdés

Igazából még hivatalosan együtt sem voltunk, csak az ismerkedési fázisban járt a kapcsolat, így azt sem tisztáztuk és beszéltük meg konkrétan hogy na akkor mostantól a mással randizás/szex megcsalásnak számít.

Nem is ismertem az öccsét akkor még, hisz nem is mutatott be minket egymásnak.

Fesztiválon voltam a barátnőimmel és ott történt meg a dolog, de egyikőnk sem akart a másiktól semmi komolyat és ezt másnap rögtön tisztáztuk is.


Azt, hogy a férjem öccse volt az a srác, csak kb rá 4-5 hónapra tudtam meg, mikor már hivatalosan is együtt voltunk és bemutatott a családjának. A sráccal megbeszéltük hogy köztünk marad. Eddig minden oké volt, most valahogy megtudta (nem tudom honnan, sem én sem a testvére nem mondta el neki) és azt mondta válni szeretne mert neki ez nem fér bele.


Szerintem kicsit túlreagálja, hisz mint írtam, akkor még nem is voltunk konkrétan együtt, csak találkozgattunk néhányszor.. Őt szeretem és a testvére nem jelent semmit, én sem jelentek neki semmit, ugyanúgy családja van..


Emiatt van a balhé már napok óta és nem tud higgadtan erről beszélni, nem fogja fel a dolgokat, csak azt hajtogatja, hogy ő neki most ez milyen rossz..


2013. ápr. 14. 18:49
1 2 3 4 5 6
 1/52 anonim ***** válasza:
83%

Nyilván nem jogos, hisz eleve nem megcsalásnak számít, ha akkor még nem is voltatok együtt..

Kicsit túlreagálja a dolgokat!

2013. ápr. 14. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/52 anonim ***** válasza:
87%
Ez nekem sem tűnik megcsalásnak.
2013. ápr. 14. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/52 anonim ***** válasza:
84%

Szerintem is túlreagálja. Biztosan rosszul esik neki és bántja a szitu, de azért az túlzás, hogy emiatt válni akar.

Valaki irtó bunkó volt, hogy ezt elmondta neki ennyi idő után...

2013. ápr. 14. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/52 anonim ***** válasza:
91%
Nem jogos, viszont inkább az eshet neki rosszul, hogy a tesójával volt egy közös titkotok (ami még ha értethető is)..ebből ő kizárva érzi magát. És nagyon rossz érzés lehet neki...
2013. ápr. 14. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/52 anonim ***** válasza:
75%
Nonszensz, hogy ilyenért akar elvàlni! Nem csaltad meg! Vagy ennyire hàklis a férjed, vagy csak ürügyet keresett, hogy vàlhasson....
2013. ápr. 14. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/52 anonim ***** válasza:
75%
Ez azért nehéz, nehezebb, mint a hasonló helyzetek, mert a testvérére valószínű féltékeny volt, ez az ősféltékenység megmaradt, és most ezt felerősíti. Párterápia segíthet feloldani ezt a gubancot a lelkében.
2013. ápr. 14. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/52 anonim ***** válasza:
76%
Szerintem is túlreagálja kicsit a dolgot.Persze, engem is zavarna ha a testvéremmel feküdt volna le a párom, de ez már régen volt, és azt se tudtad hogy a testvére különben nem feküdtél volna le vele. És ha tényleg érdekelne téged az öccse, akkor még az elején összejöhettél volna a tesójával.
2013. ápr. 14. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/52 anonim ***** válasza:
64%
Hagyj neki egy kis időt, amíg megbocsát.
2013. ápr. 14. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/52 anonim ***** válasza:
55%
Hát ez ciki :D De túlreagálja......ez nem megcsalás.
2013. ápr. 14. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/52 anonim ***** válasza:
49%

Ha már többször is randizol vkivel + összejártok rendszeresen akkor illene h legyen benned annyi tartás h nem dobod magad hanyatt minden pasinak aki egy kicsit is tetszik..

Én is válnék a helyében!

2013. ápr. 14. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!