Nektek mi volt az utolso csepp a pohárban? Meddig törtétek el a rossz dolgokat? Mennyi idöbe telt, mire eldöntöttétek, hogy otthagyjátok? Mennyi idöbe telt feldolgozni?

A férjemet?

A barátomat?

A munkahelyemet?

A szülői házat?

Mert nagyon nem mindegy a válasz szempontjából.

#3-as vagyok: Az okot nem írtam le: keresett 200.000 Ft-ot, amiből hazaadott összesen: 40.000 Ft-ot számlára+kajára és hónap végén már ebből is visszakért apránként 10.000 Ft-ot mert nem volt pénze cigarettára. Folyton kérdeztem tőle hova teszi a pénzt, mert azt tudtam hogy hétvégente eljárt a barátaival, kollégáival iszogatni, bográcsozni stb. De nem gondoltam azt, hogy oda elmegy ennyi pénz. Aztán kiderült hogy még gépezett is, plusz eljárt bulizni, amikor én nem voltam otthon.

Mondanom sem kell szerintem, hogy ilyen emberrel mennyire nehéz együtt élni és értelme sincs...

Két ilyen kapcsolatomaról tudnék mesélni...

4,5 évet voltunk együtt, el is jegyzett már. Az eljegyzés után kb. fél évvel kezdtem el érezni, hogy valami nem az igazi, hogy mégsem ő lesz az igazi. Két hónapig gyötrődtem, mire meghoztam a döntést és igazából azért volt nagyon nehéz, mert kézzel fogható problémáink nem voltak. Egyszerűen csak rájöttem, hogy mégsem passzolunk össze. Jogosan merül fel a kérdés, hogy erre miért nem jöttem rá az előtte lévő 4 évben? Mikor összejöttünk alig múltam 20 éves és 25 éves koromra ért meg annyira a személyiségem, hogy fel tudjam ismerni a nagy különbségeket kettőnk között.

A másik kapcsolatom csak 1 évig tartott és gyakorlatilag a 3. hónaptól kezdve rossz volt. Szóval a maradék 9 hónapban én szépen lassan bezombultam a sok nem törődöm-viselkedésétől, a vége felé már sírni se tudtam, teljesen rezignált lettem. Eljutottam arra a pontra, hogy elegem van ebből és egyedül is sokkal jobb lesz nekem. De a legutolsó csepp talán az volt a pohárban, hogy egy búcsúzás alkalmával megöleltem és ő nem ölelt vissza, csak lógott maga mellett a keze. Mikor elment én röhögtem egy jó nagyot...ekkore érzelmi analfabéta nincs még egy a földön. Szóval szakítottam és gyorsan rá is találtam a páromra, akivel nagyon szeretjük egymást.

Mennyi időbe került feldolgozni? Én olyan vagyok, hogy viszonylag lassan jutok el a szakítás elhatározásáig (hónapok alatt) és ez a nehéz időszak. Miután meghoztam a döntést, egyfajta felszabadulást éreztem mindig és nem kezdtem el vacilálni, hanem továbbléptem és éltem az életem. Persze a megszokott aranyos dolgok hiányoztak egy darabig, meg vannak napok, amikor eszembe jut a múlt, de ahogy telik az idő ez egyre kevésbé fájdalmas, egyszerűen csak egy emlék.

Egyszerűen nem értem, hogy sok nő miért marad benne egy rossz kapcsolatba, és vár az utolsó jelre.

Egy kapcsolat a kölcsönösségről szól. Ha ez hiányzik, akkor miért vagytok együtt?

Én soha nem várom meg az "utolsó cseppet".

Ami viszont az első csepp is: a szenvedélybetegségek és agresszió. A többit meg lehet beszélni, és vagy működni fog, vagy nem. Ha nem, akkor le kell lépni. Nem szabad a végletekig elmenni. Nem becsülöd magad annyira, hogy képes vagy egy elviselhetetlen kapcsolatban tengődni?

Nme kell mártírnak lenni!!!!

Régen sokáig eltűrtem várva hátha megváltozik,ma már az első ismerős kitapasztalt negatívumoknál megyek.

Szóval korral megváltozott nálam a tűrési időtartam igencsak.Most már nem teketóriázok különösebben,meg is van a lelki békém.