Altatás horror?

Figyelt kérdés

Kisfiam majdnem 2 és fél éves, eddig aránylag szépen elaludt délután és este is, délután hamarabb, max. 20 perc alatt, este kicsivel több. Sokáig cicin aludt el, de miután abbahagytuk, egy darabig akkor is aránylag könnyen elaludt.

Mindig mellette fekszem amíg el nem alszik, átölelem, mesélek neki, addig nincs is semmi probléma. De kb. 2 hete ahogy lekapcsolom a kislámpát (előtte mindig megbeszélem vele, hogy ez az utolsó mese utána villanyoltás), kezdődik a hiszti. Rám akar feküdni, ami régebben nem is volt probléma, de most újra babát várok, és nem szeretném, hogy bajt okozzak ezzel, szóval azt már nem engedem neki (ilyenkor teljes hosszában rám feküdt, és hamar megnyugodott). Állandóan ki akar menni a szobából, sír, felül, inni kér, nem hajlandó lefeküdni.

Már teljesen kivagyok ettől az örökös műsortól, nem tudom mi lehet a baj. Mire elalszik, cafatokban vannak az idegeim :(.

Persze tudom, hogy a kisgyerekeknek vannak ilyen-olyan korszakaik, ezt is túléljük valahogy, de az lenne a kérdésem, hogy akinél volt ilyen esetleg, hogyan oldódott meg? Sokáig tartott?


2014. márc. 20. 16:22
 1/5 anonim ***** válasza:
Szerintem féltékeny a leendő öccsére, húgára.
2014. márc. 20. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:

Nem gondolnám, mert még nem is tud róla, még csak 7 hetes vagyok, nem beszéltünk még neki erről a témáról egyáltalán.

Olyan mintha valamiért küzdene az elalvás ellen, pedig nagyon álmos, sokszor a sírás közben is hatalmasakat ásít, de nem hajlandó lefeküdni :(.

2014. márc. 20. 16:43
 3/5 anonim ***** válasza:

Mégis mit gondolsz, miért csinálja ezt?

Mert eddig ezt szokta meg, most meg egyik napról a másikra, mivel várandós vagy, így már nem engeded neki. Meg kell beszélni, hogy fáj a pocid, ő már nehéz, nem esik jól, ha rád fekszik, feküdjetek egymás mellett csak és simogasd, beszélj hozzá, vagy bármi és hidd el, hogy úgy is jó lesz neki. És valahol lehet hogy érzi, hogy valami készülődőben van. Hiába "csak" kicsik, sok mindent éreznek ám ők, amit nem is gondolnánk.

És esetleg ha van módotok rá, hogy egy kisebb fényű lámpát beszerezzetek, akkor lefekteted és azt a lámpát égve hagyod és akkor kapcsolod le, amikor ő már elalszik. Esetleg kezdetben lehet az is, hogy megvárod, míg elalszik melletted és utána hagyod magára, mikor már békésen pihen.

2014. márc. 20. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Nem minden nap rajtam aludt el, csak előfordult néha, ha már nagyon nyűglődött. Egyébként mindig is mellette feküdtem amíg el nem aludt teljesen. Kislámpa is van, kettő is, mindkettő kicsi, tompa fényű, az egyik csak egy pici éjjeli fény, a másik meg egy világító teknős.

Sajna ha égve hagyom bármelyiket, akkor pláne nem alszik, azért kell lekapcsolnom, mert eddig sötétben legalább előbb-utóbb megnyugodott, kicsit még beszélgettünk, átöleltem, és elaludt. De mostanában mindig felül, mondja, hogy nem akar lefeküdni, nem álmos, közben pedig sír, és hatalmasakat ásít.

Már arra gondoltam, lehet ez is valami életkori sajátosság.

2014. márc. 20. 17:52
 5/5 anonim ***** válasza:
Szerintem csak ilyen korszaka van, veled akar aludni és kész. Lehet hogy most leleszek pontozva de én hagynám szenvedni, előbb utobb ugy is elalszik, lefekteted-mese-puszi-villany leolt és ott hagyod, persze kifog jönni meg hisztizni fog, de 1 hét és hozzászokik ogy egyedül aludjon el, ha jönn a következő baba, mi lesz, nem mindig fog úgy esni, hogy lesz időd mindkettőt külön külön elaltani stb. egyszerre rikoltoznak még a hajad is kihullik, rákéne szoktatni már hogy egyedül aludjon el végtére is már nagy fiu és hamaros bátyuska lesz. Sok sikert :)
2014. márc. 21. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!