Csak ölben van el a babám. Mit tegyek? Bővebben lent.

Vázolom a helyzetet:

A kislányom születése utáni 6 hétben otthon laktam a szüleimnél, mert a párom kiküldetésen volt. Ők már nyugdíjasok, ráadásul a nagyszüleim is a szomszédban laknak, ezért szinte mindig volt valaki velem és a babával. Nekem szülés után egy viszonylag súlyos szövődményem lett, sokat voltam kórházban, műtöttek is kétszer, képtelen lettem volna ellátni a picit segítség nélkül. Sokszor kellett otthonhagynom a babát, mert a kórházba nem vihettem (meg őszintén nem is akartam). Otthon persze a négy nagy/dédszülő a tenyerén hordozta, 0-24-ben ölben volt, ringatva, sétáltak vele, ahogy nyikkant, szájában a cumisüveg, ahogy a nagykönyben írva van...

Én hálás voltam a segítségért, meg első babáskent fogalmam nem volt, hogy kell (nem) "elrontani" a gyereket. Most már 3 hónapos, jól vagyok, maximálisan el tudom látni. A férjem dolgozik reggeltől estig, egyedül vagyok. A probléma: egyetlen pillanatig sincs el sírás nélkül ha leteszem. Nagyon érdeklődő, nézeget mindent, már nyúlkál a játekokért, de CSAK ha karban van. Van Adamo hinta, van rezgő-zenélő-pihenőszék, játszószőnyeg, mindenféle ketyere, de sehol nem tudom akár egy pisilés erejéig sem üvöltés nélkül otthagyni. Értem az okát, nem is csodálkozok rajta. Nem marad el kenguruban, sem pedig rugalmas kendőben, próbáltuk.

Ha le van téve, csukott szemmel üvölt torkaszakadtából, nem lehet sem játékkal, énekléssel, simogatassal, csörgő-zörgő bigyókkal kizökkenteni, csak akkor hagyja abba ha felveszem. Sírni hagyni pedig egyszerűen nincs szívem. Értem őt, eddig állandóan cígölve volt, most meg időnként muszáj egyedül ellennie pár percig.

Segítsetek kérlek! Mit tudok tenni? Hogy lehet őt apránként, kíméletesen hozzaszoktatni, hogy néha le van téve?

Köszönöm a segítséget!