Ártok azzal, ha hagyom sokáig egyedül játszani a pici babát?

4 hónapos babám nagyon jól eljátszogat egyedül, a kezdetektől fogva sokat volt el magában. Szeret hason lenni, háton a játszószőnyegen fölé vannak aggatva mindenféle bigyuszok, amiket piszkálhat, már megtanult hátról hasra fordulni, párszor láttam, ahogy hasról hátra is már megtörtént a dolog, szóval tök szuper a fejlődése, érdeklődő, sokat vigyorog, kacarászik nagyokat, folyamatosan "beszélget", gőgicsél, próbálgatja a hangját, szóval én alapvetően elégedett vagyok a fejlődésével, szerintem rendben van.

De nem is a fejlődése szempontjából, hanem mondjuk a kötődés ami miatt aggódok. Alapvetően 1,5-2 órákat szokott ébren lenni két alvás között, az esti nagy alvás előtt akár hármat is, de azokban olyan 90%-ban egyedül eljátszogat magában, látszik rajta, hogy leköti a dolog. Mindig lát, ha felsír vagy valamit jelez, akkor egyből ott vagyok mellette, felveszem, megnyugtatom, majd már tekereg is ki a kezemből, mintha megint le akarna menni a földre játszani, csak ha álmos, akkor marad nyugton a kezemben (meg amikor szopizik, iszsz).

Ártok neki ezzel valamilyen módon? Őszintén szólva nekem borzasztó bűntudatom van, hogy egy 4 hónapost (de ugyanez volt 2 meg 3 hónaposan is kb) akár egy órára is "egyedül" hagyok, még ha látszólag neki ez tetszik is. Főleg, amikor odamegyek hozzá, és látom azt a hatalmas vigyort az arcocskáján, akkor pláne rosszul érzem magam, hogy ennyire örül nekem, én meg addig is inkább az ebédet főztem mondjuk, és nem vele foglalkoztam.

Szerintetek?