Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Mikor vállaljuk a második...

Mikor vállaljuk a második babát? Írjatok légyszi véleményeket, tanácsokat, tapasztalatokat!

Figyelt kérdés
Szóval, kisfiam másfél éves én 27 vagyok. Megszületése előtt úgy gondoltuk, hogy kis korkülönbséggel jöhetnek a babók. Akár hármat is bevállaltunk volna. Aztán megszületett Dani (császárral) és megváltozott a véleményem. Nagyon-nagyon nehéznek találtam az első 6 hónapot. Szó szerint alig vártam hogy nőjön már. Anyukám fél évig szinte minden nap jött segíteni.Akkor én azt mondtam, hogy még legalább 4 évet várni szeretnék a következő (és egyben utolsó) babával. Férjem továbbra is kis korkülönbséget szeretne, ebbe a négy évbe még bele is menne. De sajnos a munkahelyemen, ha visszamegyek, nem maradhatok (nem is akarok), keresnem kell mást. Ha találok is, utána 1-1,5 év múlva elmennék szülni. Utána lehet kereshetnék újra munkát. Ez manapság ugye nem könnyű feladat. Ezen okokból elkezdtem morfondírozni azon, hogy mi lenne, ha most vállalnánk a kistesót. Sajnos közben anyu nagyon beteg lett és már nem tudna nekem segíteni. Félek, hogy ha egy babával segítséggel olyan nehéznek éreztem, akkor hogy bírnék kettővel! Meg amúgy már annyira vágyom emberek közé dolgozni menni. De logikusan nézve lehet most kellene vállalni a második babót.Túl későn én se akarok szülni. Nem tudom! Mondjatok valamit!
2010. szept. 14. 12:42
 1/10 anonim ***** válasza:

Én 28 évesen szültem az elsőt, 37 évesen a másodikat.

kis korkülönbséget nem akartam (ne azért szüljek, hohy hamar túl legyek rajta, hogy eljátszanak egymással, hogy együtt letudjam-számomra ezek nem szipmatikus érvek)

Elsőzör úgy gondoltam,akkor leszsz testvére, ha iskolás lesz 6-7 évese, de aztán így alakult.

Otthon voltam picit több mint 2 és fél évet naggyal(közben elvéezetm egy tanfolyamot), utána dolgoztam 6 évet, és most megint itthon vagyok msáfél éve, csak jövö szeptemberben megyek vissza dolgozni.

2010. szept. 14. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

27 vagyok, lányom 18 hónapos:)

mi úgy vagyunk a pármmal ha jön a tesó had jöjjön, de jó lenne ha legkésőbb összejönne fél éven belül. Szóval a lányom 3 éves koráig szülessen meg a második baba. 3 gyereket szeretnènk, segítségem nincs, nagyszülők 200 km-re laknak!

Mire megszületne a kicsi, a nagy már elég értelmes lesz ahoz hogy felgogja a dolgokat hallgasson rám!

Most már tapasztalt vagyok mit hogyan kell egy picibabàval, könnyebb lesz a másodiknál,

Megvan minden a lányról, babakocsi kiságy kád stb, soknunisex Ruha, csak pár újat kéne venni, ha meg lány lesz a következő mindene megvan!

Így folyamatosan itthon tudok lenni, egyébként sem tudok visszamenni dolgozni mert nincs a bölcsiben hely, meg nincs aki érte menjen, 5 - ig dolgozom, 6 mire haza érek, párom meg hétre ér haza.

Járunk játszótérre, heti 1x csavarogni a városba, így nem unalmas itthon!

2010. szept. 14. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
Pont így vagyok mint Te, csak 29 éves vagyok de szintén 19 hónapos a kislányom. Még annyi a különbség közöttünk, hogy az én szüleim és a férjem szülei is 200km-re laknak így senki nem tudott nekem segíteni. Nagyon rossz alvó volt a kislányom 14 hónaposan szoktattam le az éjjeli min.2x-3x-i kelésről, borzalmas volt. Most kezdek magamhoz térni, most kezdem érezni, hogy újra van saját életem is ami rólam is szól nem csak a babáról. Ne értsen senki félre, imádom a gyerekemet senkivel nem cserélnék és miatta érdemes élni de...értitek biztosan amit mondani akarok. Én is most inkább visszamennék dolgozni úgy érzem. Pedig hogy vártam, hogy végre ne kelljen! Hmm...ez az amit csak az tud aki volt már otthon kisgyerekkel gyeden. Én neked is és magamnak is azt "tanácsoltam", hogy ha nem vagy biztos benne, hogy most szeretnél még egy gyereket akkor inkább ne legyen még. Gyereked lehet még bármennyi, fiatal vagy de ha rosszkor jön az csak elront mindent.
2010. szept. 14. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:

első vagyok

az utolsónak tök igaza van!!

Csak akkor szülj, ha lelkileg késznek érzed magad rá, ne más(ok) miatt

2010. szept. 14. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

Nálunk 21 hó lesz a korkülönbség, én mindig is kis korkülönbséget szerettem volna, mert a tesóm és köztem 9 év van, ennek ellenére jó viszonyban voltunk mert veszekedni nagyon nem tudtunk teljesen más volt az érdeklődési körünk a nagy korkülönbség miatt és együtt játszani sem tudtunk.

De 3 év korkülönbséget se szerettem volna, mert nem akartam, h a nagy pont elmenjen óviba amikor a kicsi megérkezik, így még egy évet itthon tudunk lenni 3asban:-).

Nekem szerencsém van ( lehetne segítségem, de nincs rá szükségem) a nagy nagyon jó gyerek pár hetes kora óta 9-10 órákat alszik egyhuzamban éjjel délután meg 3-4 órát és ha bármi dolgom van pl vasalás stb. eljátszik egyedül is.

2010. szept. 14. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Nekem a kisfiam 7 hónapos, februárban született. És jövő február elejére vagyok kiírva a kistesójával. Gyakorlatilag még egy év sem lesz közöttük!!! A kisfiamra nagyon sokat vártunk és inszeminációval lett. Utána úgy voltunk vele, hogy úgy sem esek teherbe!!! Hááááááát sikerült!!! :-) És nagyon örülünk. Sok év várakozás után most kettő lesz és nagyon kevés korkülönbséggel. Nagyon nehéz lesz pár év, de utána könnyebb lesz, mert együtt mennek oviba suliba stb. És kettőt is szerettem volna (szerettünk) mert én egyke vagyok és nagyon pocsék!!!
2010. szept. 14. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Az én környezetemben is mindenki kis korkülönbséggel szül(2 év vagy kevesebb) Ok: 1.pénz, ugyanazt kapják, mint az elsővel. 2. nem tudják/akarják bölcsibe adni a picit. 3.nem kelljen visszamenni dolgozni ill. ne kelljen 2x kiszakadni a munkaközegből... 4. tudjuk le gyorsan a kettőt, így tdnak együtt játszani...Hát, nekem már 2 éves a fiam, de még csak most motoszkál bennem, hogy lassan jó lenne újra terhesnek lenni... fél év múlva? 1 év múlva? vagy 2.3.4 év múlva? majd akkor vállalom be, amikor újra VÁGYOM újabb babára.... Ez a tanácsom Neked is!
2010. szept. 14. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
utolsó vagyok: elfelejtettem, 30 éves vagyok
2010. szept. 14. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
az én munkahelyem is ingatag, szóval kis korkülönbséggel szeretnék szülni, így mire 4 év múlva visszamennék dolgozni, hátha eldönti a cég, hogy mit akar. Vagy szülök egy 3. babát is. De én élveztem az első 6 hónapot, nem segített senki, jó babám volt. Alig várom az újabb terhességet, pedig a picim csak 7,5 hónapos még.
2010. szept. 14. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Nekem "nagy"fiam és "kis"fiam között 2év3hónap van, a kicsi még csak 4hós, de már most vágyok egy harmadik kisbabára! :-)

Nekem mindkét kismanó nagyon jó kisbaba volt, és segítség is helyben van, mindkét nagymama akik szívesen is segítenek, és ráadásul mindkettővel nagyon jó a viszony oda-vissza imádják egymást a gyerekek és ők.

De a lényeg szerintem is az, hogy szívvel lélekkel akarj újra egy bébit, akkor szüljél! Még csak 27éves vagy, simán szülhetsz még 10 év múlva is.

2010. szept. 16. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!