Rendben lehet a kötődése?

Kisbabám 10 hónapos, de világéletében rá tudtam bízni másra alkalmasint néhány órára. (Nem idegenre nyilván, többnyire az apjára, illetve egyszer a nagyszülőkre.) Soha még csak le sem konyul a szája. Ugyanolyan kiegyensúlyozottan éli a kis életét, mintha ott lennék. Örül mikor visszatérek, de úgy tűnik mintha nem is hiányoznék neki. Ismerősök meg a családtagok gyerekei teljesen mások. Vagy akkor csinálják a palávert ha kimegy az anyjuk a helyiségből, vagy akkor ha visszamegy. Pár hónapja talán valami halvány szikrája volt némi szeparációs szorongásnak, azaz hangokat adott ki, ha kimentem a szobából, de ez az időszak hamar véget ért, és nem is volt erőteljes. Azt gondolom, vagyis arról győzködöm magam, hogy odafigyelek rá, szeretettel gondoskodok róla. Így néz ki, vagy így is nézhet ki egy egészséges kötődés, esetleg valamit mégis csak nagyon rosszul csinálok? Idegeneknek nehezen fejezem ki az érzelmeimet, talán kicsit rideg vagyok, de egymás között, otthon hármasban, igyekszem érzelmes lenni. Persze csak őszintén, nem erőltetetten.