Tényleg mi vagyunk a bénák, mert sose hagytuk ott?

13#-as. Én speciel nem voltam nehéz eset,nem tudom az mit takar nálad,mert nekem nem csak honvágyam volt,hanem nem is vágytam hozzájuk pedig mint írtam születésemtől kezdve hurcolva voltam.:D De tény,hogy így 30+-an sem a szívem csücske a nagy rokonlátogatások,de megvan az oka is ennek. Ellenben minden osztálykiránduláson jól éreztem magam napokig és mentem, barátnőnél aludtam,ilyesmi.

11# voltam.

Akkor ott nagyszülői/rokoni inkompetencia van, ez is előfordulhat. Én se szerettem az egyik nagyszülőmnél, mert folyton csak parancsolgattak, de a másiknál meg nyarakat töltöttem és a legkedvesebb emlékeim közé tartoznak.

Nekem az sem világos hogy egy pár hetes gyerek hogy nincs el valahol, tekintve hogy 3-5 hónapos korig gyakorlatilag alig tesz különbséget a gondozók között, éppen csak megismeri az anyját és más gyakran látott arcokat, szó sincs szeparacios szorongásról vagy hasonlóról. Az ilyen esetekben a "nem lehet megnyugtatni" inkább tényleges vagy látszólagos inkompetencia, mintsem valódi ragaszkodás a szülőkhöz. És persze vannak szülők is, akik szeretnének a pótolhatatlan szerepben tetszelegni.

Nehéz esetre meg arra gondolok, hogy több ismerős szülő küzd azzal, hogy szándékosan játszották a nemadomagyereket játékot, aztán most meglepődnek hogy a 7-10 éves nincs el pár órát sem a rokonoknál. Ez a szülőnek nyomasztó egy idő után, legalábbis én látok több példát, hogy micsoda irtózatos féltékeny düh tombol ezekben a szülőkben (rokonok) azok iránt, akiknek nem kell haptákban állni mert a gyerek két óra után hazahozatja magát. És egyik helyen tuti nem nagyszülői inkompetencia van, mert a nagyszülőknél 6 unokából négy tökéletesen elvan.

Lényeg amit írtam, hogy ha szoktatás sincs, akkor viszont tuti nem lesz ottmaradás, pláne egyévesen. Csak azt próbáltam hangsúlyozni, hogy sokan szkippelik a jó időszakot (akármelyik oldalról), és érzékeny korban akarják ezt pótolni.