Help szindróma! Tapasztalatok, vélemények?

Szia, én a szerencsés Hellp szindrómások közé tartozom.

Én is élek, és a kisfiam is, és a betöltött 36. héten derült ki, így a kisfiam csak gyakorlatilag két héttel érkezett korábban.

A kisfiamnak az orvosok szerint 2 órája lett volna vissza az életből, nekem már légszomjam volt, majdnem megfulladtam, mert a májam annyira feszítette már a tüdőmet, így én reggelre...néhány óra alatt lett teljesen kritikus az állapotom ennyire.

Gyakorlatilag néhány nap alatt tönkrement a vérképem, a szervezetem ellenem kezdett dolgozni, ahogy biztosan te is érezted ezt.

Borzalmasan éreztem magam, holott reggel az nst-ről hazaküldtek, a fiam már nem mozgott, aki nagyon virgonc volt, a vizeletemben fehérjét találtak, a vérnyomásom az egekben volt, előző nap is rosszul éreztem magam. - sajnos a magándokim pont aznap reggel nem volt elérhető, mert súlyosan koraszülött ikreket hozott a világra, nem is hibáztatom ezért azóta sem -

De a fiam és a saját életemet a magánorvosomnak köszönhetem, mert ha ő nincs ott, akkor a nővérektől és az ügyeletes orvostól a fiam meghalhatott volna, vagy fogyatékos lenne az oxigénhiány miatt.

A kisfiam egyébként a fejlődésneurológus szerint a szülés közben elszenvedett trauma - sürgősségi császár - kicsit visszamaradt a fejlődésben, 6 hónapos, de még csak az egyik oldalról tud hasra fordulni - viszont kimagaslóan okos baba, pápát integet, apa-mama simán mondja az apjának és a mamájának, a finommozdulatai is nagyon jók.

51 cm-rel és 2690 grammal hoztuk haza, ma 73 cm és 9 kiló :-) Érdeklődő baba nagyon :-)

Most én tornáztatom itthon, és nagyon sokat fejlődik.

A dolgokat én viszonylag könnyen dolgoztam fel, de ehhez hozzájárult az is, hogy a dokim nem mondta el, mi lehetett volna, itthon olvastam utána, pár napra kicsit össze is omlottam, de nem foglalkozhattam magammal a pár napos pici mellett hála istennek. Nagyon sokat köszönhetek az orvosomnak, tényleg nagyon-nagyon sokat.

Nekem csak a fiam a fontos, és az, hogy ő él.

-néha amikor jobban belegondolok, akkor sokszor elsírom magam - ahogy bevallom most is, ahogy hallgatom, hogy a kisfiam szuszog a kiságyában.

A te történeted is írd meg légyszíves, jó tudni, hogy van sorstársam!

Ne haragudj, megint én vagyok, azt nem írtam meg, hogy a párom volt még az, aki a legvégsőbb pillanatokban is ott volt, a műtőben simogatta a fejemet miközben én rettegtem, hogy sérült lesz a kisfiúnk miattam és bíztatott, miközben sírógörcsöt kaptam a műtőágyon :-( A párom igazi támasz volt minden pillanatban!

Hála istennek a nővérek és az orvosom sem volt szemét akkor, a nővérek is azonnal megfogták a kezem, az anesztes hölgy is ott maradt és beszélt hozzám. Nyugtattak, de csak akkor nyugodtam meg, amikor megláttam a kisfiamat, felsírt és jól volt.

Senki de senki nem tudhatja szerintem milyen a gyerekünk életéért zokogni, aki nem élt még át ilyet.

Szia! Nekem azt mondta a magánorvosom, hogy kétszer egymás után egy anyával ritkán fordul elő a Hellp. Én is szeretnék testvért, idén már belevágunk majd szeptember felé :-) Imádok babázni, és imádtam terhes is lenni, nem is tudnám elképzelni, hogy ne legyen még egy babánk :-)

Nagyon örülök, hogy nektek sem lett semmi bajotok, sajnos nagyon sok eset végződik rosszul.

Az én kisfiam 2010. augusztus 17-én született, hajnali 3.58-kor :-) Mi 21-én jöttünk haza a kórházból, majdnem akkor, amikor a te kisfiad született.

A te babádnak még sok mindent be kell hoznia, majd utoléri a társait :-) Hónapokig figyeltem a kisfiamat, ezért voltunk neurológusnál is, mert én vettem észre a mozgásfejlődési problémáját, nem a hülye háziorvosunk gyakorlatilag hülyének nézett - magán gyerekorvosunk van azóta egyébként - de a traumát is csak ő tudta megállapítani. Most az a legfontosabb, hogy minden pillanatot élvezzetek, minden nap mutat valami újat, mást :-) Olyan édesek tudnak lenni :-)

Kár, hogy messze vagy Pesten :-)

Sok örömet, boldogságot nektek!

Eszter