Szülés utáni depresszióra tanácsok, segítség?

Először is, ha 5 hetes a baba még csak, és te már bulizni és moziban is voltál, akkor ez azt jelenti hogy bőven ki tudsz kapcsolódni, van segítséged, ez klasszisokkal jobb helyzet mint másoknál akik hónapokig nem tudnak kimozdulni, gondolj erre, ez hatalmas szerencse!

8 hónapos a fiam, sokszor én is megőrülök mert bár imádom, de az altatással sokszor gond van, van hogy csak ölben van el, és ilyenkor én is ideges leszek de mindig megbánom és arra gondolok mekkora szerencse hogy ő van nekem. Amikor hazajöttünk kórházból, aznao vissza is kellett mennünk, kiszáradás gyanújával, szó szerint az életét mentették meg! Amikor legszívesebben üvöltenék vele a kimerültségtől mindig arra gondolok amikor a kórházban mikor visszavittük infúzióra kapcsolták és ott imádkoztunk azért hogy rendbehozzák. Ez mindig eszembe juttatja hogy mit is jelent ő nekem.

Neked meg ezek szerint még csak óriási kötöttséget sem jelent, ha bulizni is el tudtál már menni holott alig egy hónapja szültél, vannak nagyik, szóval kicsit bele kéne gondolni abba hogy milyen jó helyzetben vagy rengeteg ms friss anyukához képest, akiknek semmi segítségük, nem tudnak kikapcsolni, egész napjuk és éjjelük a síró baba...

Isten ments,hogy ítélkezzek,de nem hagynám azt szó nélkül amit írtál.

Bulizni,mozizni 5 hetes kisbaba mellett??????

Én is éltem a gyerek előtt az életemet,és a párommal is jártunk ide-oda,de ahogy a szívem alatt hordtam a babámat,csak Ő számított nekünk és nem más.Miután megszületett örültem,hogy el tudom látni,vele lehetek,ölelhetem,puszilhatom,szerethetem.

Meg sem fordult a fejemben,hogy elmenjek bárhová is.Megoldottuk házon belül.Mivel nem tudtam szoptatni és nagyon jó baba volt,tudtam a férjemre is időt szánni,otthon borozgattunk(módjával persze,mert azért mégis csak egy pici életért lettünk felelősek)és később amikor lehetett újra közel engedtem magamhoz(9 hónap alatt nem volt szex,mert nem lehetett)És elvoltunk.Babánk 5 és fél hónapos volt amikor elmerészkedtünk kicsit kikapcsolódni,de azt is napközben.

Nem mondom,hogy soha többé nem bulizunk,de most mi 3an vagyunk fontosak egymásnak és nem a bulizgatások.

Ha nem vagyok indiszkrét megkérdezném,hány éves vagy?

Én 25 párom 33.

Nem lehet,hogy bepánikoltál a nagy felelősségtől?

Vagy egyszerűen csak nem fogtad még fel,hogy Anya lettél és "vágyódsz" vissza a régi dolgaidhoz?

Mert lássuk be ahová egy baba megérkezik,felkavarja az addigi életet.Talán ez akkor nem annyira észrevehető,amikor valaki nagyon vágyik a babára,és a megszületése után belekerül egy kis ember burkába mi teljesen beszippantja és kiélvezi minden percét a babaillatnak.

Tényleg nem akartalak bántani,és bárki pontozhat le nyugodtan.

De szerintem nincs egyáltalán szülés utáni depressziód,hanem egyszerűen csak programozd át magad az Anyaságra,tedd magad mellé a babát és csak figyeld,nézd,próbáld szeretni és átadni neki magad.Figyeld minden rezdülését.Sokszor én is csak ültem mellette és nem szóltam hozzá csak néztem és rájöttem minden egyes alkalomkor,hogy nem vágytam többre,másra csak Rá.

És mindettől függetlenül,ha bármit nem tudsz,bármivel kapcsolatban kérdésed van,KÉRDEZZ!!!!Szülőt,védőnőt,orvost bárkit.Ha úgy érzed tényleg nem bírod,fáradt vagy mást akarsz,lehet,hogy az kellene,hogy kipihend magad,nem pedig a buli.

Nagyon-nagyon boldog babázást,használd ki,mert érdemes!!!

egyértelműen pszichiáter. én is voltam. 6 hetes volt a lányom, amikor kikattantam. mondjuk én nem kikapcsolódni akartam, hanem aludni, aludni, aludni. én is nyűgnek éreztem mindent, sajnos a babámat is, az egész életemet...stb. borzalmas volt, önmarcangolással, önmagamban való csalódással tarkítva.

a pszichiáter nagyon kedves volt, először az is jól esett, hogy nem kritizált, teljesen megértő volt (persze, ez a dolga). sokat beszélgettünk, illetve gyógyszereket kaptam. persze így szoptatni nem lehetett, de mire felírta a gyógyszert, addigra el is apadt a tejem. szóval ez sem volt akadály.

a kedélyállapotjavító 1 hét alatt helyretett, sikerült végre aludni is. így már másként láttam a világot.

azt kellett elfogadnom, hogy én így jártam, ez tőlem függetlenül alakult ki, nem én akartam, hogy ez kialakuljon, ma sem tudom, hogy mit kellett volna másként csinálni. olyan volt az egész, mintha nem is én lettem volna.

nem is tanácsolok semmit, hiszen te sem vagy most önmagad. egyet azért megjegyzek: nem bulizni kell, hanem aludni, talán fizikailag is jobban fogod bírni. ha ő alszik te is aludj, ha tudsz (én nem tudtam, ez volt a legnagyobb baj). az pedig, hogy ilyen fizikai tüneteid vannak, amikor egyedül vagy vele, szerintem majdnem, hogy természetes, hiszen ilyenkor döbben rá az ember, hogy gyereke van, ő a felelős érte...stb. ha tudod, mostanában kerüljétek, hogy egyedül maradj a babával, ha megoldható mindig legyen veletek valaki. nekem anyám és anyósom segített sokat. anyósom itt aludt nálunk 1 hónapig, éjjel ő kelt fel a lányunkhoz, hogy én aludhassak. ha visszagondolok én egy percig sem voltam egyedül a lányunkkal, amíg nem tértem magamhoz. akkor éreztem, hogy gyógyulok, amikor már zavart, hogy anyósom kelt éjjel, és én akartam inkább ellátni a leányzót. volt egy kicsi izgalom miatta, mert féltem, hogy megint nem tudok aludni, de szerencsére nem volt probléma, és végre tudtam örülni a lányunknak, az életnek.

sok szerencsét, és kívánom, hogy mihamarabb legyél túl ezen!

Szia!

Én szívesen beszélgetek veled napközbe, ha az segít, sot ha a közeledben laknék még személyesen is segítenék.

Én nem voltam depressziós, de nekem is nagyon nehéz volt az elején, pedig a párom rengeteget segített. De ha semmi nem segít akkor mindenképp kérj orvosi segítséget!!!