Voltatok már így? Elolvasnád?

Nagyon sajnálom! Ismerős helyzet! Nekem az az apróság vált be, hogy mindig vettem-veszek egy nagy levegőt mielőtt idegesen válaszolnék vissza valamit. Közben kicsit megnyugszom és sokkal kedvesebb vagyok, így Ő is az velem. Valami nyugis jó kisugárzású gyerekes barátnőd nincs véletlenül? Én, ha vele beszélek (telón néha, mert messze van) - nagyon laza és aranyos mindig és más színben látom a világot utána.

Üdv,

Szia!

Még nagyon pici a babátok, érthető, hogy türelmetlenek vagytok egymással. Tényleg csak annyit ehettek, hogy próbáltok türelmesebbnek lenni, esetleg két szopi között ha van ki vigyázzon rá menjetek el sétálni, kávézni, ebédelni stb. csak kettesben. Ha töltötök egy kis időt csak ti ketten, az sokat segít. Mindketten fáradtak vagytok gondolom, új az élethelyzet, de ez hónapról-hónapra javulni fog, ahogy nő a picike!!

Meg azért mondd el a párodnak, ha néha kiakadsz, kiabálsz ne haragudjon rád, most szültél egy gyereket, akivel még 24 órás szolgálatban állasz. Kérj tőle türelmet, mondd el, hogy nagyon szereted, nem szeretnéd hogy megromoljon a kapcsolatotok, de fáradt vagy, most szültél stb. Ha Ő is szeret biztos türelmes lesz veled és szépen idővel rendbe jön minden, vissza a régi kerékvágásba.

A férfiaknak amúgy is nehezebben tudják feldolgozni a kisbaba létét, hogy körülötte forog minden. Időre van szükségetek.

Kitartás!

Sziasztok,

9 hónapos a fiam, 8 éve vagyunk együtt, de születése utáni első pár hónapban szinte folyamatosan veszekedtünk. Próbáltuk túlkiabálni a visító csecsemőt, éjjel egymást szidtuk amikor felsírt hogy "miért mindig csak én kelek hozzá?" Veszedkedtünk mert én akartam rá sapit adni, szerinte nem kellett volna, én akartam menni sétálni szerinte inkább altassuk el otthon, ha elaludt én tc-zni akartam ő csendet, én akartam dokihoz vinni ha köhögött kettőt, ő szerinte túlaggódtam és így tovább.....

Egy gyerek alapjaiban változtatja meg az életet, ez természetes ha nehezen megy. Hiszen új helyzetekban kell kompromisszumokat kötni, új dolgokban kell egyetértésre jutni, mindezeket fáradtan, aggódva hogy helyesen tesztek-e mindent. Szerintem teljesen normális ha ingerült az ember hiszen sokminden kavarog bennünk egy kisbaba mellett: hogy jól neveljük-e, hogy mikor alhatunk végre egyet, hogy mikor jut időnk egymásra, hogy lesz-e pénz mindenre ami kell, stb. Nehéz ez, de mindig arra kell törekedni hogy ne gyengítsétek, hanem erősítsétek egymást!

Beszéljétek meg hogy amint egyikőtök ingerülten szól a másikhoz, a másik nem "visszaadja", hanem odamegy, és bármilyen nehéz is paprikás hangulatban, de inkább átöleli, megsimogatja, és ezzel nem továbbszítjátok a vitát hanem inkább lenyugtathatjátok egymást!

Fontos hogy ilyenkor egy csapatként kell működnötök, mert ha nem működtök együtt azt mindhárman megsínylitek. Sokszor hideg fejjel kell gondolkodni akkor is, ha épp ordítanál. Ha túljuttok a nehéz hónapokon, utána könnyebb lesz :)

Szerintem ez természetesen természetellenes. Nálunk is ez van. Erőpróba és a kapcsolat próbája.

Hormonok, időhiány, figyelemhiány egymásra. Ismerem. Tudom. Második kisfiam. Más az apuka, mint 11 évvel ezelőtt az elsőnél. Mégis végig kell járni ezt az utat. Majd ahogy a baba nő, úgy lesz nyugodtabb a helyzet, bizony türelem kell és néha egy-egy szó nélküli ölelés.

bocsi fólytatom :)

Mikor megszületett a babánk mi is sokat veszekedtünk, mert türelmetlenek voltunk, fáradtak...stb. Meg az az igazság h kicsit hiányzott a baba előtti életünk, de ebbe is bele kell rázodni. Most 9,5 hónapos a kislányom, imádjuk és most már nyugi van. Bár a páron nem segít szinte semmi itthon, de már nem érdekel... Beletörödtem és a béke érdekében csak akkor szólok ha már tele a pohár. Még pici a babátok és hidd el idővel jobb lesz! Fel a fejjel! :)