Együtt maradnál férjeddel ebben az esetben? Valami megromlott köztetek, sok a piszkálódás és vita, sokszor a jelenléte is idegesít, de

Nem a fáradtság következtében kialakult ingerlékenység stb. miatt piszkáljátok egymást?

Van még időtök egymásra? szoktattok beszélgetni?

Én megpróbálnám helyrehozni a kapcsolatot, mert nem élet ez így. A gyerek is megérzi az állandó feszültséget.

Szóval igen, én vele maradnék, és megtennék mindent a helyzet javításáért. Ha nem megy, akkor tovább kell lépni.

#1 : Próbáljátok meg rendbehozni; lehet csak a baba örüli feszültség az ok; menjetek el kettesben ha tudtok, ha nem akkor miután lefektettétek a kicsit, borozzatok egyet, vacsizzatok ilyesmi. Adjatok magatoknak egy kis időt.

#2 Ha ez nem jön be rövidebb időn belül, akkor marad a válás; szerintem ez nem a világ vége még most a kicsinek; elég pici még, de hidd el, hogy inkább lássa ritkábban az apját, minthogy legyen belőle egy lelki nyomorék mert csak a ti veszekedéseteket látja ( és hidd el látja és hallja; én életem első 7 éve alatt, 2 havonta egyszer összepakoltam a cuccaim mert anyám azzal hitegetett, hogy költözünk, persze másnak már nem, én pedig totál belerokkantam, szeritem csoda, hogy viszonylag normális lettem és lett egy jó párkapcsolatom!)

Sok szerencsét!

én csak a legutolsó esetben választanám a különmenést. először is, már 11 éve együtt vagyunk, és mielőtt megszületette a kislányom, jó volt a kapcsolatunk, szerettül egymást. amikor megszültett, akkor kezdett megromlani, két dolog miat. egyrészt a kislányom sajnos oxigénhiánnyal született, éretlen idegrendszerrel, a mai napig nagyon érzékeny, több figyelmet igénylő gyerek (2,5 éves), de kicsinek, hát nem ecsetelem mileyn volt....éjjel milliószor ébredt, nappal a hasa fájt, majd a fogzás iszonyúan meggyötröte....és minden legkisebb kényelmetlenségre is sírással, nyűglődéssel reagált. iszonyú sok energia és törődés volt részemről (mert az apja egyre inkább rámhagyta)....nem panaszképpen mondom, csak éppen ez úgy volt beállítva, hogy a gyerek miattam olyan amileyn, vagyis elkényeztetm....holott attól kezdve hogy hazahopztuk a kórházból ha épp nem aludt (elalduni szigorúan ringatva és énekelve járkálva, később cicin), vagy evett, akkor sírt, nyűglődött. szóval nem én kényezetttem el, ilyen volt alapból. a másik ok, hogy teljesen eltárő nevelési dolgokban hiszünk, ő a hagyomásnyos poroszosban, én meg a kötődőben. a kötődő amúgy teljesen jól bevált eddig, a kislányom a dsackorszakhoz képest szófogadó, jólnevelt, figyelmes, környezetére igényes gyermek, a poroszosra mindig rosszul reeagált.....ja és mindenemellett a háztartás 100 %-a az enyém, mert"úgyis itthon vagyok", persze ki az aki egy kiisgyerek mellett otthon van egész nap? mi még ősszel, télen is kimegyünk, nem itthon ülünk, hátmég tavasszal meg nyáron....mégis mindig van főtt kaja, van vasalt ruha, nem úszunk a koszban....minden kevés, vagy nem jó.

de a fő baj, hogy nem tudunk megegyezni a helyes gyereknevelésben. ja meg hogy nincs kiire rábízni, mert rokonok barátok az ország másik végében vannak. kettesben voltunk 1x moziban mta megszültett...a rossz hangulat miatt meg egyre kevesebb a szex is.

de: a kislányom nagyon igényli az apját is, egyre inkább, ha elmegy, akkor mindig kérdi, api hova megy? stb. szóval nekem nem lenne szívem elszíkítni őket. de nem is akarom egyelőre, reménykedem még, hogy megjavul a helyezt. végül is még mindig szeretem, csak erre már nagyon sok szomorúság meg csalódottság rakódott.