Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Mindig magatoktól toppon...

Mindig magatoktól toppon vagytok az oltásokkal kapcsoltban, vagy felvilágosítanak a védőnő/gyerekorvos?

Figyelt kérdés

Lassan úgy érzem, hogy már orvosi, de minimum védőnői diploma kell egy gyerek neveléséhez... Olyan kacifántos nevük van az oltásoknak, és nem is tudom pontosan, hogy mikor melyiket adják, lehet hogy csak én vagyok ilyen béna, de úgy gondolnám, hogy a védőnő és a gyerekorvos feladata felvilágosítani erről, pláne ha kérdezem.

Az történt, hogy két hete kérdeztem rá a gyerekorvosnál, hogy mikor esedékes a következő oltás az akkor 4,5 hós babámnak. Ő mondta, hogy két hét múlva vigyem, akkor kapja annak az ismétlőjét, amit 3 hósan kapott. No jó, vittem is tegnap, kivártuk a sorunkat a 40 fokban, ami jó másfél órát jelentett, bemegyünk, erre kérdezik, hogy vittem-e az oltóanyagot. Én meg néztem nagy szemekkel, hogy mert kellett volna? Hiszen nekem nem írták fel... pedig két hete kérdeztem, hogy akkor vihetem-e a gyereket... Délelőtt pedig a védőnő volt látogatáson, az sem mondta volna, hogy ez nem a kötelező oltás, hanem a kiváltós... csak sopánkodtak, hogy jaj, hát elfelejtették mondani, de majd viszem jövő héten... majd szétdurrant az agyam, hogy töröm a gyereket a hőségben a semmiért, aztán jövő héten csináljuk végig újra...

Lehet hogy nem jogos a felháborodásom, de teljesen kiakadtam... ti mindig tudjátok, hogy mikor mit kap és az mire való?


2011. aug. 24. 12:45
 1/8 anonim ***** válasza:
45%

Hát szerintem az a minimum, hogy azzal képbe vagy, hogy 2,3,4,15,18 hósan kap a gyerek kötelezően oltást.

A többi a választható.

ha ezt legalább tudtad volna, akkor nem kerültél volna ebbe a helyzetbe.

Szerintem te is hibás vagy, ne várj el az orvostól, a védőnőtől mindent.

Nem lehet nekik sem mindent mindenkinek a szájába rágniuk.

2011. aug. 24. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Igen, egyébként igazad van, ezeket tudom is, csak az a baj, hogy mi megcsúsztunk az oltásokkal, mert kétszer nem kaphatta meg rendes időben az oltását, így nálunk ezek nem ezekben az időkben következtek... talán ez kavart meg, persze kereshetem itt a mentséget magamnak, de ha már más is így látja, hogy az én hibám, akkor ennyi.
2011. aug. 24. 13:09
 3/8 krisztivan ***** válasza:
Nekem az orvos is és a védőnő is mindig csak a következő oltásról beszél.Így mindig tudom hogy mi következik.Hála istennek elég szájbarágósak mert különben én sem tudnám.De szerintem kellett volna mondaniuk hogy vigyél oltóanyagot,hiszen a dokinak ki kell írnia,vagy nem?De már úgy is mindegy ne rágódj ezen.
2011. aug. 24. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
Ezért nem volt gyanús a dolog, mert még beszéltünk is róla, és ennek ellenére sem írta föl a receptet... persze éppen szabadságra készült, gondolom már elege volt mindenből, én meg nem kérdeztem így konkrétan rá, úgyhogy elmaradt. Na mindegy, csak nagyon rosszul esett tegnap, más bajom is van, és akkor még ez a hülyeség is... egyébként eddig mindent észben tartottam és szóltam is amikor következett valami (pl. a rota második adagja, stb., mert azt is elfelejtette, de persze nekem érdekem úgyhogy észben is tartottam)
2011. aug. 24. 15:25
 5/8 Brigitta04 ***** válasza:

Szia.

Én azért nem értek teljessen egyet az első válaszoloval.Egy első gyermekes anyának mégis honnan kéne tudja mikor is kap a gyerek oltást?A védönötől!Vagyis nálunk ez igy volt!Talán még az első héten mikor hazajöttünk akkor hozta a táblázatot az oltásokrol,rajta vannak a kötelező és az ajánlottak is.Mindegyik oltásnál bejelölte mit mikor kap meg a kisfiam.A mai napig az orvosunk is és a védönő is tudja és mondja,hogy most oltás lesz a következö tanácsadáson!

Nekem az a véleményem mivel 2 héttel ezelött beszéltetek is róla az orvos.az aszisztens és a védönöd is "hibázott".Persze rengeteg gyerek fordul meg náluk egy nap alatt nem lehet mindenkire pontosan emlékezni ki is kapott receptet vagy éppen nem.DE ezért van az aszisztens aki mindig megnyitja a gyerek korlapját a számitógépen és ott feketén fehéren ott van minden!!!!!Nekik is csak ennyit kellett volna tenniük.Amit még nem értek mi az,hogy 1,5 órát vártál mire sorra kerültél?Nálunk minden hét szerdán van tanácsadás az orvosi rendelőben és mindig időpontra kell menni!!Persze ha valami gond van akkor megyek én is más napokon de akkor meg probálok a rendelési idő vége felé menni,hogy még véletlenül se találkozzunk össze beteg gyerekekkel.

Ahogy már leírtam én mindig a védönömtöl kapom meg az információt az oltásokról.Szerintem jogosan háborodtál fel!

2011. aug. 24. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Én sem értek egyet az 1. válaszolóval!!

Persze, legyen tisztában az anyuka, hogy mikor kapja az oltásokat a gyerek, de itt most nem a kérdező a hibás!


Teljesen jogos a felháborodás!

Egyébként nem a Prevenárról van szó?

Csak mert az ugye nem kötelező, de nálunk pl. ingyenes!!!

Nem kell kiváltani, a doki alapból adja - ha valaki kéri!

2011. aug. 24. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm nektek a válaszokat!

A hosszú várakozás azért van, mert kb. egy hónapja nem volt nálunk tanácsadás... két védőnő közül az egyik szabin volt, a másik kórházban és mire ők visszakerültek a forgalomba, addigra a gyerekorvos ment el két hét szabira. Szóval most annyian voltunk, mint az oroszok. Mi nem az orvosi rendelőbe járunk, hanem az egészségházban van szervezett tanácsadás minden héten, oda kell vinni a babákat pontosan azért, hogy ne a rendelőbe a beteg gyerekek közé vigyük őket. És hát elég korlátozott az egészségház befogadóképessége, érkezési sorrendben megyünk, és egyszerűen nincs jó időpont amikor érkezni lehet, mert vagy odamegyek másfél órával kezdés előtt, hogy első legyek, de kezdésre akkor is ezren lesznek, vagy megyek a vége felé, akkor meg még előttem vannak sokan :-( bár legalább ilyen dög melegben tehetnék későbbre a tanácsadás időpontját, mondjuk nem délután 2-re! Úgyhogy azt hiszem ezért durrant el az agyam főleg, mert szegény picikémet gyűrtem az ezer fokban a semmiért... de már tanultam ebből a hibámból, és ezentúl mindig rákérdezek mindenre inkább kétszer, mint egyszer sem, hogy nehogy újra így járjak.

2011. aug. 25. 08:30
 8/8 A kérdező kommentje:
Ja, még annyit szerettem volna, hogy az első oltás alkalmával nekem is elmondták, hogy milyen oltások mikor fognak következni. Ez úgy nézett ki, hogy én mint első gyerekes anyuka az első oltás alkalmával halál ideges voltam, a gyerek már ordított, mert a védőnő csak úgy "odadobta" szegénykémet a mérlegre és megijedt, a doktor adta az ukászt, hogy most hogy fordítsam a vizsgálatokhoz, szóval elég nehéz volt még arra is koncentrálni hogy a latin nyelvű oltásokat megjegyezzem mire is valók és hogy mikor melyiket kapják. De érdekes módon akkor fel tudták írni a következőt, ami nem kötelező volt.
2011. aug. 25. 08:33

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!