Orvosi segítségre van szükségem vagy más is érzett így?

A lányom 5,5 hónapos, nehezen jött össze, nem volt problémamentes a terhességem, a császár előtt 3 hónapig voltam kórházban, mert mélyvénás trombózist kaptam. A férjemmel 13 éve vagyunk együtt, nagyon szeretjük egymást, és persze a gyerkőcöt is, de azt hiszem, hogy a labilis lelkivilágomra rá fog menni a házasságom. Egyszerűen nem tudom visszafogni magam, állandóan vitatkozunk, ált-ban én kezdem el, szegény páromon csattan az egész napos feszültség. Szerencsére sokat van otthon, segít, de néha úgy érzem, nekem semmi nem elég jó. Nem tudom mi van velem, még soha nem éreztem így, és nagyon félek, hogy emiatt elhagy. Bár ő azt mondja, hogy ilyen könnyen nem szabadulok meg tőle :-)! Az a "kényszerképzetem", hogy van valakije, pedig tudom, hogy nincs, és félek, hogy az állandó számonkéréseimmel, és vádaskodásaimmal fogom valakinek a karjaiba kergetni. Adjatok tanácsot, mit tegyek magammal???? Mennyire természetes ez az állapot? Azt mondanom sem kell, hogy az önbizalmam a béka s@gge alatt van, még az utolsó kukázó csöves nénit is szebbnek látom magamnál, bár a párom váltig állítja, hogy jól nézik ki, és nem szabad ilyenekre gondolnom. Dehát ő elfogult :-)

Mit tegyek, hogy jobb legyen?