Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Hétvége kettesben vagy a...

Hétvége kettesben vagy a kisfiunkkal?

Figyelt kérdés

Elhatároztam, hogy a férjemnek egy hétvégei, belföldi utat adok karácsonyra, de egész egyszerűen nem tudom eldönteni, vigyük-e a most 19 hónapos kisfiunkat. Gondoltam, megkérdezlek Titeket is, hátha mutattok olyan szempontokat, amik nekem eszembe sem jutottak (pedig már pro-kontra listát is csináltam, komolyan.)

Érvek a kettesben út mellett:

- Ritkán vagyunk kettesben, kéne a házasságunknak

- Mindjárt itt a kistesó, ezután megint nem lesz erre lehetőség

- A kisfiunk többször aludt már a nagyszülőkkel, szereti őket

- Nehezen alszik el idegen helyen

- Több lenne a szabadágunk


Hármasban út mellett:

- Nagyon jól érezné magát

- Nekünk is hiányozna, ha nem jönne

- Így elmennénk két éjszakára is, nélküle csak egyre

- Igazából hármasban is ritkán csinálunk bármi értelmeset

- És itt is érv a kistesó: hamarosan már nem lesz rá ennyi időnk


Két utazás sajnos nem fér bele, és az sem, hogy hozzuk a nagyszülőket, akik néha elfoglalják a gyereket, mert sajnos nem jönnek ki jól a férjemmel - ez egyébként nagy szívfájdalmam.


Ti hogyan döntenétek?


2011. dec. 11. 10:03
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%

Ezt mindenkinek magának kell eldönteni, de 2 éjszakára szerintem igen.


Mi most voltunk egy trópusi nyaraláson a 14 hós lanyunkkal, és megfoigadtuk többet segítség nélkül sehova nem megyünk, mert így nem pihenés volt, csak rohangálás. A másik oldalról meg szuper volt nézni ahogy a vízbe futkosott be, ahogy egésznap a homokban játszott, ahogy a halacskáknak örült stb...


de amit te is írsz 2 éjszaka csak küzdés lenne vele mire megszokja mehettek haza. én nélküle mennék, föleg hogy vannak nagyszülök akikkel elvan.

2011. dec. 11. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
100%
Én is nélküle. Kell az is, hogy kettesben legyetek. Következő hétvégén csináljatok gyerekes programot, neki még nem feltétlenül kell utazás, elmehettek játszóházba, vagy valamilyen programra is:)
2011. dec. 11. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
100%

Ősszel mi is csináltunk egy hétvégét, ami csak a miénk volt. Előtte , tavasszal a kicsit is vittük magunkkal, de ez nem nagy pihenés volt nekünk...a városkában ráadásul valamilyen fesztivál volt, így, mire 10kor elaludt a kicsi, és tudtunk volna kicsit kettesben lenni, elkezdődött a tüzijáték. A gyerkőc pedig felébredt. Annyira tetszett neki, hogy fel is öltöztünk, és kimentünk az utcára. Igazi karnevál hangulat volt.:)

Utána ugyebár nem volt egyszerű visszaaltatni, másnap pedig korán kellett kelnünk, hogy még megnézzünk ezt-azt. Úgyhogy eléggé elfáradtunk mire hazaértünk.

Októberben már nélküle mentünk, jóval nyugisabb volt.:)

2011. dec. 11. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
100%

Nelkule mennek hiszen csak egy hetvegerol van szo. Ha menne veletek akkor nem a kikapcsolodasrol szolna, mert az o kis napirendjehez kene igazodnotok. Ebben az esetben otthon is maradhatnatok mert lenyeges valtozas nem tortenne csak egy uj:helyen lennetek, kevesebb penzzel de ugyan abban a szerepben.


Apoljatok a hazassagotokat ameddig lehet mert kisteso mellett ez meg nehezebb feladat lesz! :)

2011. dec. 11. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
16%
Szia! Én nem tudnám otthon hagyni a lányunkat, pedig már nagyobb. Holott anyukáméknál jó helye lenne. De gyötörne a lelkiismeret furdalás. Szerintem az ember azért vállalt gyereket, hogy vele legyen, ne azért hogy ott hagyja, mg ha 1.2 éjszakáról is van szó. Azt, hogy a pároddal kettesben legyetek máshogy is meg lehet oldani, mi is meg tudjuk a férjemmel, pedig már 6 éve együtt vagyunk. Mégsem hanyagolom el.
2011. dec. 11. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
30%
Előző vagyok, még annyit akartam írni az előbb, hogy teljesen más szerintem a helyzet, ha már nagy a pici, mert egy 6-7 éves nagyot simán a nagyszülőkre hagynék, de amíg kicsik, addig nem ez a cél.
2011. dec. 11. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
100%

Kedves utolsó!

Az hogy 1-2napot a mamáknál van még nem elhanyagolás!Mindenkinek szüksége van egy kis pihenésre és jót tesz a kapcsolatnak is szerintem!

Lehet leszólni,de a mi 14hós babánk is szokott a nagyszülőknél aludni,olyan 10hós kora óta!Nekem szerencsém van mert imád velük lenni,figyelembe veszik a kérésem,a napi rendjét és sose volt ebből probléma!És állítom KELL a pároknak is az a kis nyugi,lazítás!Nincs is gond a kapcsolatunkban.Én kettesbe mennék,nem attól jó anya valaki ha csak a babájával van állandóan és soha nem szól másról az élete!

2011. dec. 11. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
100%
Én nem vinném magammal.
2011. dec. 11. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
Én nem vinném. Egy gyerekkel nem pihenés egy ilyen alkalom, pláne nem egy ilyen kicsivel.
2011. dec. 11. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
100%

Èn elsö vagyok,


még annyit hogy nekünk senki de senki nincs akire hagyhatnánk a gyereket, mert minden nagyszülö többszáz km-re lakik, így még egy moziba sem tudunk elmenni, mert ha nagyiéknál vagyunk, ott sem hagyom mert pár nap alatt nem szokja meg öket, és ha felébred akkor félne.


vagy is ha ilyen lehetöségem lenne én kihasználnám. mi így mindenhova visszük a gyereket (ugye még egy trópusi országba is 10 óra repülöuttal). De pl tegnap a férjem vigyázott a gyerkre és nélküle voltam egy félnapos bevásárláson, és szuper volt. elnéztem ahogy a többi ennyi idös gyerek ordít, sír, és szenved (enyém is szokott) és végig gondoltam milyen jól tettem, hogy nem vittem el és egyedül örömmel megvettem minden ajándékot. sokszor gondoltam lányomra és mikor egy szöke kislányt megláttam még komoyan nagyon hiányzott is, de ez van.

2011. dec. 11. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!