Miért van az, hogy sok kismamánál szülés után inkább könnyet, mint boldogságot lehet látni az arcokon?

A fáradtság, kimerültség miatt van, nem a szülés vagy a baba "rosszasága" miatt!

Sokkal kevesebb az ember türelme, toleranciája, energiája ha kialvatlan...

Sajnos nekem elég sok az alvásigényem, szerencsém is van a kislányommal, keveset sír, mondjuk éjszaka még 2* szopik (2,5 hónapos) és mellette van egy 2,5 éves kisfiam is, aki féltékeny, nehezen alszik el, hisztis, így hát elég keveset alszom. És nem a boldogtalanság miatt, hanem a kialvatlanság miatt van, hogy kiborulok, sírok apróságokon. De tudom, hogy ez rendbe fog jönni amint ki tudom aludni magam éjszakánként.

Viszont nem vagyunk egyformák anyukák sem, van olyan akinek korábban sem volt nagyobb alvásigénye 4-5 óránál, na Ő vígan van a pici babával, pörög mellette is:-)

Na meg a babák sem egyformák... Vannak akik még élni sem hagyják a szüleiket, mások elvannak maguknak is, ha kapnak enni csak mosolyognak, nem fáj a hasuk, jól alszanak stb.

Azért nem hasonlítanék össze egy nyűgös, hasfájós, sírós babát egy nyugodt, mosolygós, jól alvó babával.

Hát sokan olyankor jönnek rá mikor már ott van az a baba hogy MINDEN az ő dolguk és hogy mekkora a felelősség meg hogy hogy is kéne jól csinálni, plusz se pihenni nem tudnak, éjszakák zűrösek, a baba rossz esetben még hasfájós is.

Akinek álom babája van (eszik alszik mosolyog) az elképzelni se tudja milyen ha nem olyan egy baba.

Tudom mit beszélek, mert nekem mindkettőből jutott.

Volt hasfájós, sokat síró nehezen megnyugtatható rosszul szopó rosszul hízó babám, és volt áldott nyugis, alvós szépen szopizó másik is.

Hormonok:)

Én az elsőt nagyon vártam, nagyon megszenvedtem a szülésnél, végül császár lett, de semmi hiányérzetem nem volt. Viszont mikor megkaptam Őt, olyan idegennek éreztem, fura volt az egész és emiatt kicsit szégyelltem magam. Aztán jött a hasfájás, és nem tudtam pihenni éjszaka, se nappal. Hiába volt egy csodás kislányom, teljesen ki voltam készülve fizikailag, pedig NAGYON boldog voltam, és most már tudom, hogy nem látszott rajtam.

A másodiknál sokkal kevesebb időm volt a terhességemmel foglalkozni, de amikor először a karomba vettem, már ismertem Őt.:) Sokkal könnyebben felépültem a szülés után, pedig vele is császár volt és veszélyben is voltunk. Az álmatlan éjszakákra úgy készültem, hogy TUDOM, hogy elmúlnak. És szerintem ez nagyon nem mindegy. Az első gyerekes anyukák sokszor csalódnak, nem olyan lesz az egész "babaidill", ahogy elképzelték. Biztos nyűgös voltál Te is, csak már nem emlékszel...:)

A hormonok, meg ugye a nyakadba szakad a felelősség, amit nem is tudsz elképzelni milyen, ha az első babádat várod.

Nekem is nagyon nehéz volt és sokat sírtam, mert egyáltalán nem így képzeltem el az anyaságot. Ráadásul egész nap sírt a hasa miatt és semmi nem segített.

Most már persze más a helyzet és ha lesz kistesó már felkészültebb leszek.

Utólag minden megszépül. 16 hónapos a lányom, és már én sem emlékszem az álmatlan éjszakákra, ezért is dolgozunk a kistesó projekten. De tizenhónappal ezelőtt bizony úgy éltünk egymás mellett a férjemmel, mint két zombi, alig láttunk a fáradtságtól, az egész család aludt már este 9-kor. :-D

Ne aggódj, ők is boldogok, de az első hónapokat egyszerűen túl kell élni. Alapvetően én is boldog voltam, de jó néhány héttel a szülés után még mindig depis voltam, hogy akarom vissza a testemet. Elég nehéz volt, hogy minden megváltozott rajtam, s persze a hormonok.

Hát szerintem ezért.