Hogy fogadta a kistestvért az olyan baba aki nagyon anyás volt csak cicin volt hajlandó elaludni és sokszor aludni is. Egyébként mellettem is alszik? ( többi lenn)

Egy ágyban aludtunk a lányommal másfél éves koráig, akkor magától akart az új ágyában aludni (leesésgátlós gyerekágy) de ott maradtam a szobájában, az ágya mellett a földön egy matracon aludtam. Minden este szopin aludt el. Én mindkét gyerekemet itthon szültem, így a kórházgond nálunk nem játszott, de ha kórházban szültem volna, akkor is hazajövök a két órás megfigyelés után, ez volt a terv.

Este még elaltattam a leányzót, hajnalban ébredtem az első fájásra, mire hét körül fölébredt, már megvolt a tesója a szomszéd szobában. Előtte pár perccel született. Anyukám (reggel hat körül felhívtuk, hogy jöjjön el, mert nem biztos, hogy fogok tudni foglalkozni már a kisasszonnyal, ha fölébred) áthozta azonnal, a lányom hatalmas mosollyal bejelentette: nahát, itt az öcsikém! Odabújt, körbepuszilgatta, az imádat azóta is tart. Majdnem napra pontosan két év van köztük. :-)

Sokáig tandemban szopiztak, aztán a lányom egyre kevesebbet kérte, végül már csak elalváshoz, majd kevéssel a harmadik szülinapja előtt végleg elhagyta.

Most várjuk a harmadikat, a lányom nagyon várja, most három éves múlt, az öccse még nem nagyon érti, ő csak 16 hónapos, remélem, vele sem lesz gond.

Te is képes leszel rá, amint a vágy elég erős lesz benned még egy kisbabára. Lehet, hogy időre van még szükséged. Tudod, én hányszor kérdeztem meg magamtól titokban, amíg a fiamat vártam, hogy jól meggondoltam-e? Hogyan csináljam, hogy a lányomnak ne törés legyen, hanem öröm? Elég jó vagyok hozzá? Tudok két gyerek anyja lenni úgy, ahogy eddig egyé voltam?

Ezek szerintem mindenkiben felmerülnek, de a kétségek halványodnak, ahogy a másik kis élet növekszik benned.

Várj egy kicsit, nálad is alakulni fog. Abszolúte meg tudom érteni, hogy nem vagy még képes elengedni a kislányodat, én sem voltam. Két éves elmúlt, amikor tavaly szilveszterkor először mondta azt: én most itt alszom mamánál! Hiába tudtam, hogy anyukám az életénél is jobban vigyáz rá, nekem pokoli volt az az éjszaka. Alig vártam a reggelt, hogy mehessek érte, addig soha, egyetlen éjszakát sem töltöttünk külön. Az sem kárpótolt, hogy ott aludt mellettem az öccse - a leányzó akkor is hihetetlenül hiányzott, végigbőgtem az éjszakát a gyerekem után, aki egyébként remekül érezte magát a mamával.

Mostanra jutottam el odáig, hogy napközben már örülök, ha néha anyura tudom hagyni őket és elmehetünk valahová a férjemmel kettesben is. Nem esne jól gyakran, de néha kifejezetten jó. Eddig tartott, hogy képes legyek icipicit elengedni a gyerekeimet.Ez nálad is eljön előbb-utóbb, siettetni nem kell, megtörténik magától, addig meg tedd, amit a szíved diktál, mondjanak bármit mások, nem kell azt a köldökzsinórt elvágni, majd szép lassan enged az annyit, amennyit kell. :-)

A veszélyeztetettségről pedig: nem biztos, hogy a másodikkal is az lennél! Barátnőm az elsővel az volt, a másodikkal emiatt jobban figyeltek, de nem volt gond, most hamarosan megérkezik nekik a harmadik és a várandóssága teljesen problémamentes volt végig. Szóval nem szükségszerű, hogy ha az egyik így, a másik is úgy...

Minden jót nektek!

Nekem 3,5 éves volt a kislányom amikor kiderült hogy terhes vagyok. Már ez is nagy "trauma" volt Neki. ( Hagyjuk ott a kórházban , adjuk oda a kutyának , belerakjuk a gyurmásdobozba...)

Aztán kiderült hogy ikrek lesznek. Attól a naptól kezdve kezdte várni őket . ( Akkor ők most egyformák lesznek, anya? )

Amég kórházban voltam, addig az apukájával volt itthon, meg legtöbbször nálam voltak.

Ma 5 éves a nagyobb , a kicsik 1 évesek és imádják egymást mind1 a hárman :-)

Én nem csinálnám másképp , és így legalább a kis "hercegnő" is megtanult osztozkodni! :-)

35. N