Egyedülálló anyukák, ti hogyan kezelitek az egyedüllétet és a nehézségeket?

Mi a terhesség utolsó 3 hónapjában megszakítottuk a kapcsolatot, anyukám volt velem a szülőszobában, és a gyerekszoba már be volt rendezve otthon. Viszont tudattam a "párommal", hogy fia született, rohant be, és a kórházból végül is egyenesen hozzá költöztünk. Én titkon mindig is ebben reménykedtem, viszont fél után gyerekkel együtt eljöttem tőle. Én úgy éltem meg, hogy egyedül még mindig jobb volt, mint vele. A gyerek pedig annyira lefoglalt, hogy nem is nagyon gondoltam rá, eltereltem a gondolataimat. A nyakunkra járt még egy darabig, aztán sikerült végleg lerázni szerencsére.

A fiam ma már 11 éves, és bár csinosnak mondott vagyok, művelt is, saját lakásom is van, mégsem találtam azóta se párt. Egy élettársam volt, nem voltak komoly gondok vele, de 1,5 év után ráunt a családosdira.

Nem akarlak lelombozni, hidd el én is megjártam a magam poklát, de a gyerek kárpótolni fog...legalább is egy darabig. Az anyai ösztönök el fogják nyomni a "nőt" jó időre, de mikor visszajön elég nehéz lesz. Én azt látom, hogy a férfiak menekülnek a felelősség elöl, pláne a mai helyzetben.

nem tudom milyen helyzetben vagy, nem derül ki egyértelműen. Én azt mondom Neked, hogy legyen bent veled valaki, akit közel áll hozzád. Vagy anyu, mama, barátnő, akivel meg tudod osztani az örömödet. A babával úgysem tudsz sokáig együtt lenni, miután kibújt nézegetheted egy darabig, aztán fürdés stb. után megint láthatod egy picit, aztán őt elviszik megvizsgálni stb. Te még 2 órát ott leszel a szülőszobán, aztán levisznek az osztályra.

(Bár erre ne vegyél mérget, mert intézményenként változó lehet). Aztán a napirend az volt, hogy reggel 5-este 10 nálunk volt a baba az osztályon, csak estére vitték el őket.

Hmm. mondom én hogy félreértettem. Nos, ha nem akar bent lenni az apuka, vagy Te nem akarod az sem gáz. Sztárok között is volt, aki nem akarta. Pl. a Marsi Anikó se engedte be a Palik Lacit :)

A kiírásodból úgy tűnt, mintha teljesen egyedül kéne átélned mindent

Mondd el mire vagy kíváncsi. Jártam tornára és tanácsadásra is rendszeresen, bár rég volt. Mivel az utolsó 3 hónapot egyedül töltöttem, rám hárult a bevásárlás is, és gondolhatod, hogy nem voltam tele pénzzel. Szóval én szereztem be mindent, és készültem fel, aztán csak az ölébe pottyantunk.

Nem tudom hány éves vagy, mik a körülményeid, de ne keseredj el! Én apránként vettem meg a felszerelés, alig volt amit kaptam volna. Előre megírtam minden hónapra, hogy miket akarok beszerezni, mert egyszerre nem ment volna. Mindenképp legyen bent veled valaki, mert ha egy nővér sem tud bent lenni, amíg te vajúdsz (ami akármeddig eltarthat, nekem mondjuk csak 3 óra volt), az nagyon nyomasztó lehet szerintem.

Én úgy terveztem, hogy nem kérek semmilyen érzéstelenítőt, aztán anyunak mondtam, hogy ez egyre rosszabb, és szólt, aztán kértem epidurálist, amitől nagyon féltem, és jó volt, hogy van velem valaki.

Inkább kérdezz, nem tudom milyen kérdések foglalkoztatnak. Hányadik hónapban vagy?

Én 18 hetes terhes voltam, mikor egyedül maradtam, habár nekünk kacinfántos a sztorink, de azt nem részletezném, de nem önszántunkból nem lehettünk együtt, sajnos más dolgo miatt. na mindegy. Szóval első időszak nehéz volt, de mivel egy "kemény csaj" vagyok, elég könnyen vettem a dolgokat, nem voltam hajlandó sztresszelni amgam, a fiammal foglalkoztam. Persze sz@r volt, hogy máshol apucival mentek bevásárolni a kismamák, én egyedül mentem, nem volt aki örüljön velem az UH kor, meg nem volt aki simizze a pocakomat, de túltettem magam rajta.

Valamikor valahol olvastam, hogy a kéz, kar zsibbadás pocakosan a stressztől van. És nekem a 20 héten kezdődött,a szervezetem így reagált. Szüléskor anyum vitt be, majd benttartottak, és a legjobb barátnőm, a fiam keresztanyukája volt bent velem szüléskor. NAgyon jó volt, hogy ott volt, ő akkor éppen a 3. fiával volt terhes, így sok mindenben tudott segíteni.HAmar ment a szülés is. 10 kor kezdődtek a fájások, és 2:25 kor meglett a fiam. Barátnőmnek 11 után telefonáltam, és éjfélre már ott volt. Nem mondom, hogy mikor megszületett a fiam, akkor nem volt rossz, sőt , de elég pocsékul voltam ahhoz, hogy ne ezzel foglalkozzak. Utánna a kórházi napok voltak rosszabbak, mert mindenkihez jöttek az aoukák, és áradoztak, én meg ott voltam egyedül, persze jött a cslaád de nem ugyanolyan:-( HAza a bartánőmékhoz hoztak, nagyszülők mindkét részről itt voltak segítségnek, jöttek, főztek rám...lényegében könnyebb volt, hogy a fiammal tudtam 100% foglalkozni, nem kellett még egy férjet is kiszolgálnom. Inkább egyedül legyek, mint egy rossz kapcsolatban, vagy ahol az apa segítsége egyenlő a 0 val,vagy még őt is babusgatni kell. Persze az ideális a harmonikus kiegyensúlyozott család lenne, de ez sok helyen nem így van. Inkább akkor egyedül. Nem modnom, hogy nem foglalkoztat a gondolat, hogy mi lenne ha...de nem úgy van. Fiam egy igazi kis dumagép, örökmozgó, és iszonyatosan kiegyensúlyozott. 20 hónapos, és tiszta apja:-) ez lesz az én "veszetem" majd ha felnő:-)

Ennek a bővebb kifejtését áttenném holnapra, mert mindjárt koppan a fejem :) Szerintem sok függ a háttértől, mekkora a biztonság, körülmények stb. Az én helyzetem szerintem eléggé kilátástalan volt, és sok áldozatot kellett hoznom, de azt hiszem megálltam a helyem. Ha valaki előre elmondta volna mi lesz 10 év múlva, valószínűleg kiröhögtem volna.

Én sokat sírtam az egyedül töltött hónapok alatt. Az utolsó találkozás a párommal olyan volt, hogy elmentem a melóhelyére, miután már jó ideje nem beszéltünk. Megláttam egy csajjal, odamentem, visszafogottan kérdőre vontam, aztán végül is a képembe mondta, hogy nem érdeklem. 5-6 hónapos voltam akkor, jó nagy hasam volt. Teljesen összetörtem, és nem hittem el, hogy ez megtörtént. Mint mondtam utána ki is békültünk, de csak rosszabb lett a helyzet.

Bennem a gyerek tartotta a lelket, más dolgom nem volt, csak hogy őt gondozzam, és az ki is töltötte a napomat, meg takarításban vezettem le az energiáimat. Nagyon elesettnek éreztem magam, szerencsétlennek és még sorolhatnám. De valahogy se az öltözködés, se semmi nem érdekelt akkor. Igaz hozzáteszem, hogy 4 hetes korától jártam suliba heti 3szor, és nekem az kikapcsolódás volt, hogy emberek közelében lehetek. Nyelviskolában is tanítottam (nemrég), és volt kismama is az egyik csoportomban pont emiatt, hogy csináljon valamit, aminek hasznát veszi ha visszatér a munkába, és legyen emberek között is. Ez is segíthet.

Bízd magad az ösztöneidre, azok mindig meg fogják mondani mi a helyes. Jól fogod csinálni!