Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Ha az első babával MINDEN...

Ha az első babával MINDEN igyekezet ellenére sem volt sikeres a szoptatás, és tápszeres lett, a második babánál mennyi ideig próbálkoznátok?

Figyelt kérdés

Nincsenek illúzióim, hogy majd most minden szuperül fog menni, mert annak idején én is és a tesóim is cumisüveges babák voltunk, és nem úgymond kényelmi szempontból. Szóval csak azon gondolkodtam el, hogy míg az első bébivel megtehettem azt is, hogy az egész nap azzal teljen, hogy akár félóránként is kapott cicit.

Persze tök eredménytelenül (az összes csodabogyóval meg teával együtt), 3 hetes koráig, amíg be nem vezettem a tápszert, semmit nem hízott szegényem, csak ordított naphosszat az éhségtől - még a születési súlyát se nyerte vissza teljesen :\ - persze mindezt orvosi meg védőnői tanácsra kezdve a kórháztól és folytatva a körzetivel... Az akkori lelki meg idegállapotomat inkább nem is részletezném.

Szóval egy rohangáló másfél éves mellett szinte fizikai képtelenségnek tartom a fent leírtakat. Ilyen esetben mennyi időt hagynátok magatoknak, hátha vmi isteni csoda folytán mégiscsak lenne elég tej ? Néha már az is eszembe jut, hogy bevállalom, hogy "szaranya" leszek, és az első pillanattól a legjobb barátunk lesz a cumisüveg, hogy a nagy tesóval is tudjak foglalkozni, a ház se rohadjon ránk, és még talán aludni is tudjak néha.

Nem önigazolást keresek, csak ha vki esetleg volt hasonló helyzetben, szívesen venném a tapasztalatokat :).


2012. febr. 13. 08:14
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:

nézd, nekem is van nagyobb gyereke, mégis meg tudtam oldani segítség nélkül, hogy a pici szopizzon egyszerre akár 40 percet is. Addig a nagynak mesét olvastam, babát öltöztettem. Mindent meg lehet oldani.

Én azt ajánlom beszélj már most egy szoptatási tanácsadóval.

Lehet olyan tanácsokat kaptál, amik rontottak a helyzeten.

nehéz ennyiből megítélni.

2012. febr. 13. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
első vagyok.. az, hogy minden, nem lehet tudni nálad mit takar. valaki olyan baromságokat csinál, hogy csak ront a helyzeten. az én családomban is csak én tudtam sikeresen szoptatni. a nővérem fiai is tápszeresek, mi is azok voltunk. szóval erre én nem fognám a helyedben.
2012. febr. 13. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:
örülök, hogy ilyen ügyes voltál :)
2012. febr. 13. 08:24
 4/13 A kérdező kommentje:
Ne haragudj, hogy ezt mondom, de ebből a válaszból is csak azt hallom ki, hogy "biztos rosszul csináltad"... szóval nem egészen ilyen tanácsokat szerettem volna, de azért természetesen köszönöm.
2012. febr. 13. 08:27
 5/13 anonim ***** válasza:

Lazán venném, ahogy az elsőnél is. Pár óránként szoptatás, csak utána adom a pótlást. Ha van energiám, a kettő közt fejés, ha nem, nem. Nekem így is szaporodott a tejem, de még úgy is kevés volt.


Annyit javasolnék, hogy az első hetekben egy kicsit megéri intenzívebben, sokszor, hosszú ideig szoptatni. De tulajdonképpen ezekben az időkben el is dől a dolog, ha akar, be fog indulni. Ha nem, az se baj, legalább azt a pici anyatejet megkapja, bármennyire kevés, az is kincset ér.

2012. febr. 13. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:

Én most adtam fel.2,5 hónapos a kisebb, a nagy 21. Van szopitanácsadóm, a nagynak jó természete van, simán tudtam mellette szoptatni az első hetek maratoni,másfél órás szopijait is, de nincs elég tejem, és a baba már nem akar szopizni. Úgy érzem, nagyon nagyon gönc anya vagyok. Annyira elkeserítő. Úgy bíztam benne, és most sem sikerült. Az ilyen első válaszolók meg...á. Ne is figyelj oda:) Igen, biztos az rontotta el, aki erején felül akar szoptatni. Tea, more milk, fejés, masszírozás, gyakori mellretétel, szopitanácsadó, mégis mi a francot lehetne még tenni?Emellett ugye mivel az egész napom ezzel telt, iszonyat lelkiismeretfurdalásom volt a nagy miatt, jóformán nem tudtam vele foglalkozni.

Most ami van, azt lefejem neki, nincs 2 dl egész nap. Sírni tudnék, komolyan.


Figyelj, tégy meg mindent, semmi nem indokolja, hogy ne sikerüljön. Nekem ez a tapasztalatom, de én elég szerencsétlen vagyok, nálad meg ugye bármi lehet!:) és nehéz, de előre ne stresszeld magad!

2012. febr. 13. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:

Először is a pesszimizmusodat tedd félre!


Utána fogadd el azt a tényt, hogy minden szülés, minden gyermek más.


Aztán elmondom az én történetem, hogy kicsit jobban tudj amgadban bízni :)


Első gyerekem tápszeres volt.

Lusta volt, alig szopizott, kórházban sárga volt, csak aludt, nem igazán tudtam mit tegyek, a nővérek sem segítettek igazán. "Bedurranás" sem igazán volt, amit sokan mondtak. Ittam teát, fejtem, homeo bogyót szedtem, tojáslevest ettem, alkoholmentes sört ittam, tényleg mindent próbáltam.


2 hétig üvöltött az éhségtől, aztán tápszeres lett, nem volt mit tenni. Én is a saját kudarcomnak éltem meg, kivoltam idegileg, mert mindenki azt kommunikálja, csak az igazán anya, aki szoptatja a gyermekét.

Aztán elfogadtam a tényt, mert szépen nőtt, szépen evett és már nem az anyatej fogalalkoztatott, hanem sok minden más, fogzás, szilárd ételek, stb.


A második gyermekem születésekor a szülőszobán kezdtem szedni a more milk plus tejserkentőt, mert annyira akartam, hogy legyen tejem. Nyilván ez is segített valamennyit, de a lényeg szerintem abban volt, hogy a második gyerekem igazi kis szívógép volt. Persze hogy elég tejem legyen, itt is mindent pluszt meg kellett tennem, alkoholmentes sör, more milk plusz folyamatos szedése, rengeteg folyadék, fejés, de 5 hónapos koráig nem kellett mellétáplálnom.


Csak azt akarom ezzel az egésszel mondani, hogy nyilván függ a genetikától is, valakinek csak úgy van teje, van, akinek meg kell szenvednie.

Függ a gyerektől is, mennyire akar enni, mennyire kitartó, vagy épp lusta-szopó.

Függ az anyukától is, de ami biztosan nem használ, az a pesszimizmus.


Ha meg nem sikerül? Hát muszáj továbblépni rajta, azt látom, hogy a tápszeres gyerekem pont olyan, mint akit szoptattam, ennek csak elvben van jelentősége.

2012. febr. 13. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:

Első vagyok, nem azt írtam hogy te béna vagy, én meg ügyes. hanem azt, hhogy kezdj bízni, beszélgess egy hozzáértő szopis tanácsadósval, rengeteget tud segíteni lelkileg.

És azt tapasztalom, hogy sok védőnő, gyerekorvos annyira idióta tanácsokat képes adni, hogy csak na. Van egy lány, akinek azt tanácsolta pl, a védőnő, hogy ne szoptasson, fejje le, adja azt...

innentől sok mindent nem lehet visszacsinálni. keresd fel a LLL. ligát.

2012. febr. 13. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
De nem olvastad el a kiegészítést? Abból kiderül, hogy nem erről volt szó
2012. febr. 13. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:

Teljesen igaza van a 08:44-es hozzászólónak! Sokmindentől függ a szoptatás eredményessége!!! Genetika, baba, Te lelkiállapotod... stb.

Nekem még csak egy babám van és átéltem azt, amit Te/Ti is. Mindent megtettem, hogy több legyen a tejem, de sajnos nem lett elég. A kórházban kaptam valami gyógyszert, szedtem a homeós bogyókat, olyan kajákat ettem, ami állítólag szaporítja a tejet, ittam literszám a teát, stb... de sajna mégsem lett elég, így mi is a tápszerhez nyúltunk, miután csak fogyott a pici. Nagyon ki voltam lelkileg, főleg az "okos" ismerősök mellett, akik szerint nem csináltam jól, meg olyan barátnők mellett, akiknek öt gyereknek elég tejük volt...és persze mindenki azt kérdezte : és szopik? Nagyon szar volt! Egyébként most hat és fél hós és szopik még mindig valamennyit, ...nem sokat, de szopik, a tápszer és szilárd kaja mellett...

Lehetséges, hogy a második babád szopóbajnok lesz, ezt nem lehet tudni. Van olyan ismerősöm, akinek az első szopott, a második nem.

A helyedben megpróbálnám, adnék magamnak pár hetet, hogy mi lesz. Addig megkérném anyut/anyósomat/apukát, hogy segítsenek kicsit a nagyra vigyázni, illetve szoktatnám a szoptatáshoz őt is. Aztán meglátod, ha szopik, akkor szuperjó, pár hét múlva meg úgyis könnyebben fog menni kettővel is (addigra a nagy is megszokja a helyzetet), ha nem, akkor meg tápszer, abban sincsen semmi rossz!!!

A szoptatós anyukák, akiknek sohasem volt semmi gond, sohasem fogja megérteni, hogy milyen az, ha a baba nem tud/akar szopizni, pedig Te mindent megteszel... néha gonoszul azt kívántam a "beugatós" ismerősöknek, hogy éljék át ezt a helyzetet (és utána szóljanak be)...

Szóval mindent egybevetve, én mindenképpen tennék egy próbát.(de ha nem jön össze, akkor sem vagy szar anya!) Sok sikert és kitartást hozzá és nagyon sok boldogságot Nektek!

2012. febr. 13. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!