Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Szerintetek is nagy feneket...

Szerintetek is nagy feneket keritek a dolognak?

Figyelt kérdés

Anyósomék nem igazán látogatják az unokájukat, pedig majdnem szomszédok vagyunk, de mindig van más dolguk. A kapcoslat köztünk jó volt, akkor sem voltak túl érdeklődők amikor terhes voltam és előtte sem, de a férjem elég hideg nevelést kapott, nem is csodáltam. Most viszont nagyon bánt, hogy ilyenek, mert a gyerek nem is ismeri őket.

Egy hónap után mentünk mi a nagy hidegben, hozzájuk, és a gyerek sírt, 4 hónapos, amikor levette tőlem, mert hisz ő a nagyanyja és fogni akarja. 100fok volt benn, pedig szóltunk, hogy a gyerek nem bírja a meleget max 21 fok legyen, sírt is, teljesen kiizzadt és már már örjöngött. Melege volt, idegen fogta és persze hogy sírt. Erre az volt a válsz, hogy a gyerek, hisztis és kényes, meg mi lesz vele nyáron, ha nem bírja a meleget. A meleg, 30 fok nem egyik percről a másikra jön, hanem fokozatosan és megszokja a gyerek. Az hogy hisztis, mert sír egy idegennél megint egy nagy marhaság szerintem. A férjemnek mikor mondtam hogy beszéljük meg, mert bánt, azt mondta, nem eröltetheti a szüleire a gyereket és hogy majd megyünk ha melegebb lesz többszr hozzájuk és megismeri majd őket. Jelzem, anyósoméknak se mozgásszervi gondjuk, se időbeli nincs, tehát tudnának jönni. Minusz 20ban mi vittuk és mégsem volt jó. Mit tegyek hogy jó legyen? Nem ők kellene látogassák néha a gyereket, én kell vigyem, hogy lássák??? Szerintem ez felháboritó!


2012. márc. 6. 12:23
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:

Apukám szó szerint a szomszédban lakik, jó, ha havonta egyszer átjön az unokájához. Mindig megmagyarázza, miért nem ér rá. Eleinte nagyon rosszul esett, sokat sírtam emiatt. Mert anyukám sajnos már nem él, anyósékat 2-3 havonta látjuk, mert messze laknak. Vagyis a lányomnak igazából egy szem nagyapja van, aki le sem sz@rja.

Azóta megbékéltem, és nem érdekel. Neki lesz rosszabb, mert nem ismeri az unokáját. A lányom meg nem hiányolja most még. Majd később biztos fogja, de akkor meg már talán meg lehet neki magyarázni, mi a helyzet. Meg addig változhat még sok minden.

2012. márc. 6. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
Igazad is van, de egy kicsit túl is reagálod. A távolság egy, te is viheted de nekik is menni kellene, ha meg van az igény az unokára. A meleggel ne törődj, jót akartak csak nem ismerik az unokát. Szerintem 1x1x átvihetitek nyugodtan illetve mondjátok, hogy mehetnek bármikor. Ha nem akarnak akkor viszont nem kell erőltetni.
2012. márc. 6. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
Ilyenek. Ha tetszik, ha nem.
2012. márc. 6. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
Nálunk ennyire nem szélsőséges, de pl anyós meg szokta jegyezni, hogy már x ideje nem látta... Itthon vagyok, jöhetne megnézni, játszani vele. Megmondom őszintén, én nem szívesen viszem, mert bazi hideg van náluk, és elég nagy a kosz is...Lehet ez az én hibám, de utóbbit nem nagyon tudom tolerálni.
2012. márc. 6. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 A kérdező kommentje:
Hát nem nagyon tetszik! Sőt! Mindig hívom én is, a férjem is őket...de semmi. Azt hiszem abban a hidegben senki ki se viszi a gyerekét, mi mentünk, erre megkaptuk hogy hisztis...nem ismeri őt a gyerekem, és sajnos ő sem a gyerekemet, de kritizál! Ha én látni akarom majd az unokám, nem fog benne senki megakadályozni, ők pedig szívesen voltak látva mindig, de ha igény nincs rá, akkor azt nem adhatom én meg nekik. Vagy érzik, vagy nem!
2012. márc. 6. 12:49
 6/16 anonim ***** válasza:
52%

Nem a te feszültségedet érzi? Nem tudom, te hangot adsz a véleményednek, pl. hogy túl meleg van náluk, stb. Szerintem nem hal bele az a gyerek, ha pár fokkal melegebb van, mint otthon. Az orvosnál is száz fok van, mégis elviszed, ha beteg!

Megmondani, hány fok legyen, ahova mész? Nem túlzás ez egy kicsit?

Ha nem akarod, hogy felkapdossa,vedd az öledbe te, és akkor add át, amikor úgy látod.

Talán lepontoztok, de az a véleményem, hogy a kicsi jól is érezte volna magát náluk, ha te nem vagy ideges. A gyerekek nagyon jól alkalmazkodnak, ha a felnőttek is nyugodtak körülöttük.

2012. márc. 6. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:

A gyerek kálciumhiányos, nagyon nagyon izzad, meg lettek kérve, arra a 10 percre míg ott vagyunk ne legyen 30 fok. A gyerek az én ölemben volt, szó nélkül elveszi, nem kérdezi lehet e vagy sem. Nem hiszem hogy jót tesz a kicsinek ha 50 ok különbség éri a szervezetét. mivel kinn minusz 20 benn meg 30....ha te ezt úgy itéled meg, hogy nem hal bele, akkor szíved joga, én nem úgy látom.

Nem mondtam azt, hogy előre bejelentem, hány fok legyen ott ahova megyünk. De ha a nagyanyja nem érti meg, akkor ki!?

2012. márc. 6. 13:02
 8/16 anonim ***** válasza:
52%

Én úgy látom, tökmindegy mit csinálna anyósod,úgysem lenne jó.

A fűtés pl pont nem olyan dolog, hogy arra a 10 percre gyorsan csinálnak neked 20 fokot. Azt mondod, nem mennek hozzátok, viszed te, de akkor meg anyós ne fogja meg?

Figyelj, a férjednek van igaza, ha nincs igényük a gyerekre, ne tukmáld rájuk, ha meg igen, utána ne kritizáld őket.

szerintem téged csak az bánt,hogy anyósodék nem esnek hasra a gyerektől. Én is imádom a gyerekeimet,de nem várom el,hogy mindenki ajnározza őket. Vannak, akik nem tudnak mit kezdeni a gyerekekkel, de te magad írod, hogy a férjed is "hideg" nevelést kapott,akkor mégis mit vársz?

2012. márc. 6. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 A kérdező kommentje:
Nem várom hogy dícsérje, nem várom hogy hasraessen, de nehogy már normális legyen az, egy nagyszülőnél hogy le se szarja az unokáját. Nem várok pénzt, nem várok törődést, se hasraesést, kedves utolsó, egyszerüen ők a nagyszülők és valami közük lenne a gyerekhez, legalábbis én szerettem volna. De az lesz a legjobb, amit itt mondtok, semmi elvárás, adakozás viszont dögivel. Túlreagállom! Be kell vallanom:)
2012. márc. 6. 13:44
 10/16 anonim ***** válasza:
Hidd el, minden bántás nélkül próbáltak előttem is írni. Nagyon nehéz kérdés a szülőkkel és az anyósokkal/apósokkal való kapcsolat. Más generáció, ráadásul náluk nem divat az "újabb, modernebb dolgok" elfogadása, megismerése. Van aki jól tolerálja őket, van aki kevésbé. jól tetted, hogy oda vitted, jól tetted, hogy hazahoztad. Jó, hogy akarod, hogy ismerjék őt. Legyél picit határozottabb, ha a gyerekedről van szó. Pl.: az én nagyobbik gyerekem mindig is utálta csecsemőkorában ha felvették, "rángatták", ő ilyen volt, mi elfogadtuk. Persze ezt mások nem igazán akarták elfogadni, de mi nem hagytuk! Igen, rászóltunk a Mamákra, hogy hagyják őt játszani a földön, mert nem szereti, ha felkapdossák. Elmúlt ez az időszak is. Szereti mindegyik nagyszülőjét. Most még kicsi a babád, elég ha havonta találkozik a nagyszüleivel. A lényeg, hogy ne érezze azt, hogy Ti nem szeretitek őket.
2012. márc. 6. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!