Mikortól nem fog már annyit sírni mindenért?

Nekem most 3 hónapos a kicsim, és elég sokat elvan. Igaz, van is mit nézni, a nagyobb tesókat, amint tesznek-vesznek.

De erősen babafüggő szerintem, hogy melyik mennyit játszik el egyedül, később is...

Nekem a nagyobb 22 hónapos (fiú), a kisebb 3 hós (lány), de sajnos még mindig ugyanolyan sírós a pici, mint születése óta.

Én is azt vártam/várom, hogy hátha jobb lesz.

Van olyan nap, hogy le sem tudom tenni, ilyenkor a nagyobbam is "szobafogságba" van kényszerítve, mert még a játszótérre sem jutunk le.

Ha pedig véletlenül megyünk, akkor is a picit közben dajkálnom kell (csak egyféle pózban lehet pár percre elhallgattatni-alkaromon hason fektetve, míg van kedve nézelődni, de ha megunja, kezdődik elölről), mert van, hogy hordozókendőben sincs el, ott is torkaszakadtából üvölt (sokszor még levegőt sem vesz).

Pedig a játszótéren is kellene a nagyobbal foglalkoznom, segíteni neki pár helyen, mert őt még nem tudom szabadjára engedni, a múltkor is majdnem fejre esett a csúszdáról!

És igen, én is sokszor ingerült vagyok, már úgy kezdem a papot, hogy megint mi vár ránk...

A férjem hajnaltól-estig dolgozik, sokszor hétvégén is, persze vele is ingerült vagyok az ilyen napok után.

Segítségem nagyon ritkán volt, de mostantól kezdve még annyi sem lesz sajnos.

Szóval én úgy érzem megbuktam anyaságból, túl sok nekem a két gyerkőc.

/Nem érdekel, ha lepontoznak, akkor is jólesett kisírni magam valakinek./

Minden napon a túlélésért küzdünk.

Szerettünk volna még egy babát, de ezek után NEM LESZ több, csak ezt bírjuk ki úgy, hogy a nagyobbam ne sérüljön, hogy nem tudok vele megfelelően foglalkozni!

Meg persze a kicsivel sem, mert mikor végre pár percet elvan, akkor rögtön a nagyobbammal kell lennem...

Szóval remélem nálatok megoldódik és nem lesz ilyen gond a későbbiekben, de legalábbis nem napi szinten.

Annyi, hogy neked a nagyobb nem lesz otthon napközben, mert gondolom ovis, így talán "élhetőbbek" a hétköznapok.

(Annak meg én iszom a levét, hogy bevállaltam a kis korkülönbséget, a családi napközit pedig nem tudjuk finanszírozni a nagyobbnak sajnos, mert még az lett volna talán megoldás).

Kitartást kívánok!