Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Elrontottam? Még változhat a...

Elrontottam? Még változhat a helyzet?

Figyelt kérdés

14,5 hós fiamat nem köti le semmi hosszú távon. Nagyon anyás, ami nem is csoda, eddig még nem voltunk külön, max 10-15 percig, amíg én a boltba leszaladtam, az apja sokat dolgozik, még akkor is, ha itthon van. Csak úgy játszik, ha mellette vagyok és együtt vagyunk. Ha pl elmegyek wc-re, akkor is jön utánnam. MOst már kedzek feszült lenni, bár tudom, hogy ezt megérzi és nem teszek jót neki ezzel. Szeretnám, ha legalább az önálló játékra megtaníthatnám.

Illetve a másik problémám, hogy nem látom a fejlődését. Próbálok neki szavakat tanítani (még nem beszél egyáltalán): állatokat mutagatok könyvekből, tárgyakat, színeket, de ezeket nem jegyzi meg. Olyanokat már ért, hogy kapcsold le a lámpát, hozd ide a labdát, de talán csak ennyi!


2009. júl. 29. 10:03
 1/6 anonim ***** válasza:
Többször elolvastam a soraidat, és összevetettem az én ismeretségi körömben lévő két ugyanennyi idős kislánnyal (az egyik már idősebb is), és ők is ugyanígy viselkednek. Nem játszanak hosszú ideig ugyanazzal, mindig "mennek" az anyjuk után, nem beszélnek még. Pár dolgot értenek. Én ugyan nem értek hozzá, de ezek alapján szerintem nem kell mindjárt rosszra gondolni. A védőnő mit mond?
2009. júl. 29. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Ez nagyon gyerekfüggő.

Ha nálatok még tart az anyás korszak, akkor ezt ki kell várni. Anyás korszakban nem szabad "elhagyni" a gyereket. Nálunk szerencsére ez nagyon hamar véget ért. Lányom 13 hós, és hál isten már meg se nyikkan, ha kimegyek a konyhába-utánamjön, majd visszamegy játszani a szobájába-bár ő mindig is jól eljátszott egyedül.

Lányom sem beszél sokat, egy -egy szó, apa, anya, vauvau, bimbamm, tiktakk,hápháp, autó, az állatokat megismeri,és megért mindent.

Szerintem emiatt nem kell aggódnod, a babád kicsit később kezdi a dolgokat, de lehet gyorsabb ütemben fog majd fejlődni.

2009. júl. 29. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:

a védőnőnk sajnos nem jár hozzánk, elég link. Ha pedig eljött, 5 perc és már is sem volt. A fiamat kb 3 hónapja nem is látta.

Köszönöm a bíztatást, de úgy érzem, hogy nem vagyok elég jó anya :-(

2009. júl. 29. 10:37
 4/6 anonim ***** válasza:
Ne aggodj, teljesen jol csinalsz mindent, jo anya vagy. Kisfiam 14 honapos, nem beszel, neha 1-1 szot utanam mond, amugy a sajat nyelven gagyaraszik, de nem mond ertelmes dolgokat, viszont mindent megert. Ha kimegyek a konyhaba, jon utanam, ha wc-re megyek es a kisagyban kell hagynom, egybol bombol, persze utana mar semmi baja, ha visszamegyek. Neha eljatszik egyedul is, kb. 5 percig, de mindig figyeli, hogy ott vagyok e korulotte. Most ilyen fejlodesi fazisban vannak, ez teljesen normalis szerintem. Nem kell meg toluk sokat elvarni, es az is termeszetes, hogy meg elegge kotodnek anyahoz.
2009. júl. 29. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Ha megunod a gyereket, hagyd ott te. Ő nem fog! olvass, hallgass zenét, főzz, takaríts! Nem kell egész nap vele játszanod! Majd feltelálja magát! Bízz benne! Az önálló játékra csak úgy tudod megtanítani, ha hagyod egy kicsit! Ha nem játszik, nem játszik. Ő dolga. Ha nyafizik, mondd, hoyg: "ne nyafiizz! Csitt!"Ha nagyon magadra kapatod, folyton rajta lógsz, akkor nem hagysz neki alkalmat, hogy kialakítsa a saját önálló szokásait( a játékban pl.)

engedd egy kicsit, csináljon, amit akar! ne törődj vele! (rövidebb időkre 20-30percekre gondolok, Először talán csak 10-15 percre)

Kezdj el valamit, és a bébitől függetlenül csináld végig, ne törődj vele, mit sdzól hozzá! Ezt gyakorold!

2009. júl. 29. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

szia,

először is: nem vagy rossz anya!! sőt! sok időt töltesz a gyermekeddel ami inkább jót tesz neki.

jártok közösségbe? más gyerekkel szokott találkozni,játszani? néha ők jobban motiválnak már egy ilyen "nagy" gyereket beszédre,önállósodásra mint mi szülők..

:)

2009. júl. 29. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!