Csak nekem szörnyű, hogy milyen gyorsan telik az idő? Rossz, hogy a babám egyszer felnő.

Én meg is őrülnék, ha mindig ekkorák maradnának. :o)

Szeretem a babákat, de élvezem a fejlődést, olyan jó, amikor egyre aktívabbak lesznek, meg kommunikatívak. Csodálom a nagyobbakat, hogy már mennyit tudnak, milyen ügyesek stb.

Próbálok lelkiekben készülni, hogy hamarosan kirepülnek. Egyet kell aludni...

Nem, ez tényleg fájó, de jobb, ha már ideje korán elkezded magadban tudatosítani, hogy a gyermeked nem a tiéd, hanem egy ajándék, amit kölcsönbe kaptál.

Sokszor gondolkozok én is ilyesmiken, nekem négy hónapos a kisfiam, és elszoktam azon filózni, hogy vajon a leendő párja él-e már, milyen ember lesz ő, és milyen ember lesz az én fiam. Csak remélni merem, hogy olyan ember válik belőle, amilyen társat más is kívánna a saját gyerekének. És imádkozom, hogy ugyanez igaz legyen a leendő társára is, akinek úgymond nevelem a fiamat.

Tudom, hogy ez kissé paranoiásan hangzik, de én rendkívül hálás vagyok az anyósomnak a férjemért, mert remek munkát végzett. Hét gyereket nevelt fel, mindegyikük fantasztikus egyéniség.

Nekem nem szörnyű. Én érdeklődve várom mindig a másnapot, hogy vajon mit hoz, megint mit mutat:-) Mit tanul aznap, mivel fog elkápráztatni, és elindul e végre :-) Én azt gondolom, hogy ez az élet rendje, ennek így kell lennie, és nem aggodalommal kellene ezt megélni hanem boldogsággal. A mai napot, a holnapit és az elkövetkezendőket, hisz mind mind őérte van! Én nem sírdogálok a ruhák felett, sem a fényképeken amikor visszanézem, hanem büszkén kiáltok: Nézzétek mekkorát nőtt!

15 hónapos:)

Előttem ott van anyósom, mint intő példa: a gyerek felnő, ez az élet rendje, ezt el kell fogadni! Nem leszek olyan, mint ő....

Élvezem, hogy minden nap újat mutat, hogy új dolgot taníthatok neki.