A második babával már könnyebb az eleje? (3 év korkülönbség)

Mindkettő számít :) Nekem a második babám sokkal sokkal jobb volt mint az első (első hasfájós, enyhén refluxos és amúgy is olyan kis ideges baba volt még ölben IS ordított tolta el magát, jó 3 hónap kellett mire mosolygósabb kedvesebb baba lett, addig olyan kis rosszkedvű morci volt ha lehet ilyen mondani kisbabára).

A lányom ügyesen szépen szopizott 3-4 óránként, bár éjjel olyan 6 hetes koráig hajnali 2-4 ig ébren volt de ezt már fel se vettem, mert teljesen megszoktam a részletekben alvást amihez az első babámnál edzőttem hozzá, nem hittem hogy vmi halálos baja van és nem hittem hogy rosszul csinálok valamit, ettől nyugodtabb voltam és kiegyensúlyozottabb. Nem figyeltem mennyit szopott nem méricskéltem, amikor "jelentkezett" megszoptattam stb. És ezeket a baba is érzi a nyugalmat, a türelmet és ezt sugározza vissza.

Úgyhogy ezek mind a tapasztalatnak voltak köszönhetők, hogy egyszer már átéltem ezeket, túl lettünk rajta és semmi katasztrófa sem történt, értelmes okos kedves 2-3 évest sikerült már egyszer felnevelni úgyhogy annyira nem csinálhattuk rosszul:)

De másrészt a temperamentum is benne van mert pl. barátnőmnek az első babája volt viszonylag okés, 6 hetes korától átaludta az éjjelt, nem viselte meg a fogzás, mosolygós kedves baba volt, és neki meg az öccse lett borzasztó sírós valóban nagyon hasfájós baba.

Szerintem amúgy visszanézve ez a rosszabb, mert akkor az első gyerkőc is jobban megsínyli hogy egy sokat síró nyűgös csecsemő miatt anya fáradt és kevesebbet tud vele érdemben foglalkozni.

Nálunk ennyi volt a korkülönbség. Az első gyerek hasfájós volt, sokat éjszakáztunk. Utána viszont nagyon nyugodt gyerek lett. (Még ma is az, de már kamasz;)

A kicsi nem volt hasfájós, és viszonylag ő is könnyen kezelhető gyerek volt. Ma már nem, akaratosabb, viszont nagyon jól elvannak együtt. (azóta született egy harmadik babám is:)Ő is hasfájós, sokat síró volt, de elmúlt, és szerintem a dackorszak lecsengése után elég sima az ügy:)

Majdnem 3 év van a gyerekeim között, a nagy rettenetese kisbaba volt, igazi sírós fajta, 6 hónapos koráig ordított.

A kicsi az ellenkezője, nyugis baba volt, csak akkor sírt, vagyis inkább nyöszörgött, mert még sírásnak sem nevezném, mikor valami baja volt, éhes volt, tele volt a pelus stb., egyébként evett, aludt.

De az első pár hónapot így sem nevezném könnyebbnek. Bár a babát ellátni már nem volt nehéz, az ember rutinnal vág neki ennek a felének, de ott van mellette a nagy, akit ugyanúgy el kell látni, neki ugyanúgy vannak szükségletei, anyahiánya, testvérféltékenysége. Nagyon nagyon nehéz volt összehangolni a két gyereket, de 2-3 hónap alatt sikerült. Addig nem viccelek nekem pokol volt az életem. Segítségem semmi nem volt, a férjem hajnalban ment és későn jött, minden az én nyakamba szakadt. De miután belejöttünk utána viszont a két gyerekkel könnyebb volt, mint annó az egyel.