Anyukák! Kissé indiszkrét a kérdésem, ne haragudjatok. Ti hogy találtatok vissza egymáshoz a párotokkal a baba születése után?

A mi helyzetünk nem egyszerű. Vesz.terhes voltam a 17.héttől,ettől kezdve nem volt szex. Egyszer! örömet okoztam neki,mert nem láttam jelét,hogy igényelné. Amikor a terhesség vége felé jártam,mindig hajtogatta,hogy mennyire jó lesz újra együtt lenni... Alig vártam hát,hogy leteljen a 6 hét. Kaptam gyógyszert,szedtem is szépen,de csak nem történt semmi. Aztán megbeszéltük,azt mondta,hogy rosszat tett neki az,hogy bejött velem a szülőszobára. Majd egy idő múlva azt mondta,hogy az már nem gond,túltette magát rajta. Akkor jött azzal,hogy amíg egy szobában van velünk a gyerek,addig neki nem megy. Így húzódik már 7! hónapja,hogy egymással legyünk. Nagyon bánt,mert nagyon vágyom rá,de ő nem lép. Nekem semmi önbizalmam,még nem vagyok a régi testileg és szerintem már nem is leszek. Sírni tudnék emiatt,de nem teszem. Ő közeledik felém,vagy nem is tudom ezt minek nevezzem,de mindig akkor,amikor lehetetlen lenne a dolog. Estére én vagyok hulla és örülök,ha végre ágyba kerülök. Jelenlegi helyzetben egy szobában vagyunk cakkumpakk,nincs másik,de mire költözünk,az még minimum egy év... Én addig belepusztulok a hiányába! Mondja,hogy majd szeretne testvért a fiúnknak,de így mégis hogy? Abban sem vagyok biztos,hogy én akarnám,tudva ezeket. Félek lépni,de tudom,hogy kéne. Hogy tehetném túl magam azon,hogy ne egy undorító valakinek lássam magam? A melleim megereszkedtek,megnőttek,a mellbimbóim szintén,szétrepedt a bőröm... Teljesen el vagyok keseredve. Mindenem a fiam és akkor sem bánnám,ha 180 kg lennék és répa nőtt volna az orrom helyére.. De nem tudok így felszabadult lenni,nem tudok semmit. Segítsetek,kérlek!

Egy elkeseredett anyuka