Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Mit lehet tenni egy ilyen...

Mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Ti hogy döntenétek? (Név-kérdés)

Figyelt kérdés

Férjemmel két nagylányunk van (17 és 13 évesek), most várjuk a harmadik gyermekünket, aki, ha minden igaz, kisfiú lesz. Az egész család nagy örömmel várja, viszont nagy vita és sok-sok összetűzés alakult ki köztünk, ugyanis még gimnazista koromban elterveztem, hogy ha egyszer fiam lesz, az első nagy szerelmemről szeretném elnevezni. Amikor a lányainkat vártuk, fel sem merült ez a kérdés, mert a terhesség elejétől kezdve csak lánynevünk volt, fiúnevekben nem is gondolkodtunk. Mindkét lányunk elég gyakori nevet kapott, így ebből nem is volt „gond” (Annának és Emmának hívják őket). Amikor viszont várandós lettem és kiderült, hogy kisfiunk lesz, elkezdtünk gondolkozni a férjemmel, hogy milyen név lenne az, ami mindkettőnknek tetszik és illik is a vezetéknévhez. Megemlítettem neki az első nagy szerelmem nevét, és bár először nagyon ódzkodott (annyira ritka név, hogy rajta kívül nem is ismerek és nem is hallottam soha ilyen nevű emberről), de aztán idővel ő is hozzászokott és megtetszett neki is. Aztán egy családi ebéd alkalmával előkerültek a régi képek, a régi történetek, és felidéztük azokat a szép gimnazista éveket, amikor halálosan bele voltam zúgva ebbe a fiúba (sok iskolatársammal együtt), de ő persze ügyet sem vetett ránk. A férjem, amint meghallotta, hogy a kisfiunkat utána szeretném elnevezni (előtte nem beszéltem neki arról, hogy ő volt az első szerelmem), olyan féltékenységi-rohamot (vagy nem is tudom, mihez hasonlíthatnám) kapott, hogy azóta meg van sértődve, és többször is a fejemhez vágta, hogy „ha ennyire mély nyomot hagyott benned, hogy még a gyerekünket is róla akarod elnevezni, akkor miért nem neki szültél gyereket?” és hasonlók. Annyi, de annyi kompromisszumot kötöttem már vele életemben, hogy lehet, hogy gyerekesen és önzően hangzik, de ebből nem szívesen engednék. Viszont tudom, hogy nem fogom sokáig bírni és én leszek az, aki megint majd beadja a derekát, mert nem szeretném, hogy egy ilyen pitiáner dolog miatt veszekedjünk, hogy emiatt ne érezzük jól magunkat.

Ti mit mondotok? Mit csinálnátok hasonló szituációban? (A férjem a második névről hallani sem akar, mert szerinte csak azok a szülők adnak két nevet a gyereknek, akik olyan „szerencsétlenek”, hogy még ebben sem tudnak dönteni - csak éppen azt nem veszi észre, hogy mi is éppen ilyen „szerencsétlenek” vagyunk.) A békesség kedvéért inkább hagynátok, hogy ő válasszon egy másik nevet, vagy lennétek olyan „önzőek”, hogy a 14 éves korotok óta legjobban tetsző nevet adnátok a fiatoknak?


2013. júl. 2. 18:49
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
100%

Ne haragudj de én sem tudnám elviselni ha a férjem az egyik volt barátnőjéről akarna elnevezni a gyerekünket. Az életbe nem tudnék ugyan úgy nézni arra a gyerekre, mintha más lenne a neve.

Egyértelműen neked kell elfelejteni ezt.

2013. júl. 2. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 A kérdező kommentje:
Igen, természetesen érthető. Viszont nekem ez a fiú egyébként nemhogy barátom nem volt, de talán még azt sem tudta (vagy tudja a mai napig), hogy én szerelmes voltam belé. Tehát semmi nem volt köztünk, egy nagy gyerekszerelem volt a részemről, de ennyi. De annyira, annyira gyönyörű a neve, hogy szebbet keresve sem találnék.
2013. júl. 2. 19:00
 3/19 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem a férjnek/apának tök igaza van.

Ha egy olyan név lenne, ami rég tetszik, de nem a volt szerelmed neve, akkor erősködnék a helyedben, de így...

2013. júl. 2. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
100%

Borzalmas ötlet, és szívből sajnálom a férjedet. Teljesen igaza van, abszurd lenne a volt fiúd után elnevezni az Ő gyerekét! Még ha nem is beszéltél arról, hogy szerelmes voltál abba a fiúba, a férjed nyilván nem hülye.


Magadra vess, ha a házasságotok során belementél olyan kompromisszumokba, amikbe nem kellett volna, és szerintem ne ez az eset legyen az, amiben most már aztán tényleg nem engedsz... mert most tényleg nincs igazad. Szerintem.

2013. júl. 2. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 A kérdező kommentje:
Egyébként pedig, a férjemnek is volt Anna nevű barátnője, mégsem mondtam neki, hogy „miért nem neki csináltál gyereket”. Igazából csak azért nem értem a felháborodását, mert pontosan és nagyon jól tudja, hogy semmit, de tényleg semmit nem jelent nekem ez a srác (férfi) egy szép emléken kívül.
2013. júl. 2. 19:02
 6/19 A kérdező kommentje:
De köszönöm a válaszokat, tényleg lehet, hogy velem (is) van a baj. Várom a további véleményeket is!
2013. júl. 2. 19:03
 7/19 anonim ***** válasza:
77%
Én is Olivérnek akartam nevezni a majdani fiúnkat, mert 13 éves koromban szerelmes lettem egy Olivér nevű gimis srácba. 25 éves koromban még össze is jöttem vele 4 hónapra, aztán dobott, de én nem tudok haragudni mert hát nem mindenki olyan szerencsés hogy a kiskori szerelme viszonzásra találjon felnőtt korában mégha ilyen rövid időre is. Férjem tud róla, arról is hogy ezt a nevet akartam a fiúknak adni, de ugyanúgy van vele, mint a te párod. Én mondjuk megértem, mert én se szeretném ha a lányunkat a volt szerelméről neveztük volna el. Szóval szerintem hagyd a csudába! Az a név önmagában is egy különleges jelentőségű részlete az életednek, ilyen csak egy van, inkább őrízd meg szép emlékként és keress egy hasonló nevet, vagy amiről eszedbe jut ez. Amúgy megkérdezhetem hogy mi az a név?
2013. júl. 2. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
100%

egyetértek a férjeddel, nekem is rosszul esne! pl. a párom első szerelme Nóra volt, ami amúgy nagyon tetszik, mint név, de eszünkbe se jutna róla elnevezni. nekem a favorit nevem szintén egy szerelmem neve, de nem a srác miatt, erről is le kellett mondanom, de elég egyértelmű volt, hogy exekről nem nevezünk el gyereket :)

én megbeszélnék vele egy másik nevet, ami mindkettőnknek tetszik

2013. júl. 2. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
100%

Ott rontottad el, hogy elmondtad a férjednek, hogy ez a név a volt szerelmed neve. Természetes hogy féltékenységet váltott ki belőle az ügy.

Nem kellett volna elmondani és akkor erősködhetnél, de így már nincs sok esélyed szerintem.

2013. júl. 2. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
72%
Priviben leírod a nevet?
2013. júl. 2. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!