Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Nyugtassatok meg légyszi! Ugy...

Nyugtassatok meg légyszi! Ugy nem lesz baja a babámnak?

Figyelt kérdés
Ma voltunk vásárolni, és az örökmozgó kisfiam kiesett a bevásárló kocsiból. Annyit kérdeztem apától, hogy melyik vajat vegyük meg, míg ő odafordult, addigra kimászott. Apa azt mondta, hogy kapaszkodott a kezével, mire szólt, én a huppanást hallottam csak. Addig nem sírt, míg oda nem ugrottam és fel nem vettem, látta rajtam a kétségbe esést. Nem sokat sírt, szinte egy percig talán. Még szerencse, hogy vastag kabát volt rajta, hallani is lehetett ahogy huppant. A hátára esett, a fejét szerintem nem ütötte be, mert nem hallottam, hogy koppant, meg amúgy is már reflexből felemelve tartja a fejét, ha esik. Igazából nem volt egy méter magas sem, ahonnan esett. Tudom, figyelni kell, hogyha aluszékony lenne, esetleg hányna, bágyadt lenne, akkor orvos. Egész nap jókedvűen játszott, mint eddig is, mintha mi sem történt volna. Az eset amúgy délelőtt történt. Iszonyúan szégyenlem magam, hogy nem figyeltem rá eléggé, többet ilyen nem lesz, nem fogom a kosárba tenni. Aki ezt olvassa, annak jusson eszébe, és figyelje a picire. Amúgy 10 hónapos. Nagyon ideges vagyok, aludni sem bírok. Ugye nem lesz semmi baja? Nem lehet a tüdejének, más szervének baja az ütéstől, eséstől? Akinek leesett a babája már kicsit magasabbról az írjon, nyugtassatok meg, kivagyok már teljesen.
2009. okt. 17. 22:25
 1/7 anonim ***** válasza:
á, nekem is kiestek, pelenkázóról, etetőből, egyszer a babakocsiból borult ki egy kanyarban az állatkertben egyik, nagyon ciki volt:) Pedig jó anya voltam és vagyok:) A gyerekek már 17-18 évesek, és semmi bajuk:D Persze egy napig figyeld, de ne aggódj, nagyon strapabíróak!
2009. okt. 17. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
remélem már jól vagy te is.szerintem se lett semmi baja,de én is megijedtem volna.hiszen nagyot esett,és akármi is lehetett volna.remélem már mindenki jol van,és ma már ugyanúgy megy a vircsaft mint tegnap.
2009. okt. 18. 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Alig aludtam az éjjel, talán 3 órát, még most is remegek, és csak az jár az eszembe, hogy nem lehet-e valami belső sérülése. Még alszik szegénykém. Tiszta ideg vagyok, nem tudom eldönteni, hogy elvigyük-e orvoshoz. Annyi szörnyűséget lehet olvasni, az ember még jobban beparázik. Olyan lelkifurdalásom van, de ezt már visszacsinálni nem lehet, ezentúl még jobban oda kell figyelnem rá.
2009. okt. 18. 07:55
 4/7 anonim ***** válasza:
Velem még nem történt ilyen,de ha Te megnyugszol attól, hogy ránéz egy doki vidd el.Én elvinném és nem érdekelne ki mit mondd,sőt az sem ha a doki húzza a száját.
2009. okt. 18. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
csak hogy legkozelebb: ha utana rogton elalszik, hany, nyugos,nagyon sír tobb mint egy percen at stb, akkor BAJ VAN. esetedben nem all fenn, szoval nyugi
2009. okt. 18. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Szerintem ne legyen lelkifurdalásod, ilyen előfordul, és elő is fog még párszor. A babák úgy vannak kitalálva, hogy az ilyen jellegű sérülések ne okozzanak nagy bajt. Az én fiam ugyan még kicsi ehhez, de a keresztfiam pont a múlt héten esett le az étkezőasztalról (egy másodperc alatt felmászott az etetőszékről, és le is esett, reagálni se tudtunk) és kutya baja. (Ő 11 hónapos). Biztosan nincsen semmi gond a te kicsiddel se, de ha tényleg megnyugtat, akkor hívd fel a gyerekorvosotokat, és kérdezz rá, hogy mit kellene tapasztalnod gond esetén. Ő biztosan meg tud nyugtatni. De szerintem nem lesz semmi baj, és azért majd jelezd, hogy minden oké-e!
2009. okt. 18. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Köszönöm a megnyugtató választ mindenkinek! Nem bírtam nyugodni és elvittem az ügyeletre, hallgassák meg, vizsgálják meg, nincs-e mégis valami rejtett sérülése, amit esetleg nem vettem észre. Szerencsére minden rendben, de még figyelnem kell.

Az utolsó válaszolónak: Hát a kisfiam is már 2 hete kimászik az etetőszékből, hiába teszem elé a tálcáját, hiába húzom szorosra a szíjat, akkor is kimászik az asztal tetejére. Az Isten már háromszor megsugallta mikor nézzek hátra, mert az asztal közepén volt már, pedig csak annyi időt nem figyeltem, míg 30 másodpercig megmelegítettem a kajciát. A vér meghűlt bennem akkor is, azóta addig a kiságyában van, míg megcsinálom a kajciát, és a tegnapi eset után meg pláne jobban figyelek.

Még egyszer köszönöm a válaszokat!

2009. okt. 18. 18:04

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!