Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Elítélendő, ha nem veszünk...

Elítélendő, ha nem veszünk meg mindent a babának előre, mert úgyis tudjuk, hogy sok mindent fogunk ajándékba kapni?

Figyelt kérdés
Tudom, hogy édesanyám pl. vett már pár dolgot, így mi csak egy ágynemű huzat szettet vettünk, mert ő már vett kettőt, cumisüvegből is vett már négyet stb. így nem látom értelmét, hogy itt álljanak toronyban. Vagy pl. nem vettünk még pihenőszéket, mert amikor pár hetes még úgysem kell, és azt kérnénk keresztelőre a keresztszülőktől. Nagyon számítóak vagyunk? Igazából nagyon fiatalok vagyunk mindketten a férjemmel, és habár lenne most rá pénzünk, inkább amit lehet, azt megspórolnánk, sajnos úgysem nagyon kaptunk semmit barátoktól, rokonoktól, mert nem született mostanában baba sehol, így mindent meg kell vennünk az ajándékokat leszámítva. Természetesen nem várom el, hogy bárki vegyen bármit is, anyukámnak is elmondtam, hogy ne vásároljon halomra, de ő neki nem lehet parancsolni, hogy végre unokája születik, és jó pár évig nem lesz több unoka, illetve a keresztszülőknek is majd vagy mondunk ajándékötletet, vagy vesznek, amit jónak látnak, és én vagyok keresztanya, szerintem ez a legrosszabb, amikor semmi támpontom nincs. Amire csak szüksége van a babának, az mindene meglesz, de a pazarlást szeretnénk elkerülni.
2013. aug. 19. 19:15
 1/8 anonim ***** válasza:
75%
Teljesen jól gondolkodtok, nincs annak értelme, hogy halomra vásároljatok mindent. Ha van már 4 cumisüveg, akkor fölösleges venni még többet. Ugyanez igaz a többi dologra is.
2013. aug. 19. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 salvadorina ***** válasza:
75%
Semmi baj nincs ezzel. Mi semmit nem vettünk a babának addig, amíg nem kaptuk meg az ígért dolgokat. Addig igazából nem is tudtuk, hogy mit kell még venni, mert tényleg nagyon sokan segítettek. Majd a 30. hét után, amikor már itt voltak a dolgok, elmentünk megvenni a többi szükséges dolgot, de már nem kellett sok minden. :) Nem is értem miért érzed úgy, hogy ez nem normális?
2013. aug. 19. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
75%

Szerintem nem baj.

Mondjuk én nem örülnék ha megmondanák mit vegyek keresztszülőként. Keresztelésre eszembe sem jutna etetőszéket venni, én arra valami maradandót szeretnék, amire 20 évesen is ránézhet.

Bár ha ők megkérdezik nyugodtan mondhatód.

2013. aug. 19. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
75%
Teljesen praktikus, normális gondolkodás. Én már ismerősnél is úgy voltam, aki babát várt, hogy előre megkérdeztem mivel szállhatok be a kelengyébe, mert nem akarok hülyeséget venni. Előre oda is adtam (nem babonások egyáltalán) meg úgyis meg kell lennie a baba születése körül. Én is vagyok keresztanya, én is megkérdeztem, autósülést kapott a keresztgyerek. Csak praktikusan! :)
2013. aug. 19. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
nem
2013. aug. 19. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

ki az, aki ezt elítélné? mi csak olyat vettünk, ami az első pár hétben már kell, a többit pl. lehet ajándékba kérni, úgyis megkérdezik, mire van szükségünk, nem várjuk el, de hát hol szokás pl. Karácsonykor üres kézzel menni? alapvetően amúgy is azt gondolom, egy újszülöttnek minimális dolgokra van szüksége, főleg, hogy a feléről azt se tudjuk, kell-e, fogjuk-e használni.

más, mert kismama dolog, de pl. mellszívót se vettem, honnan tudjam, lesz-e tejem? ha kell, a férjem felkészült, elüget a boltba és kész :)

vagy pl. nem vettünk raklapnyi pelust, mert ahogy látom, hallom, nem mindenkinek jön be ugyanaz a márka.

nekünk ágynemű is egy van :) (még - és 1-1, mert ikrek, na de értitek a lényeget)


31 hikm

2013. aug. 19. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

szerintem a két legfontosabb dolog a kiságy és a babaruha... ezekkel kapcsolatban biztosra menjetek!

a többit meg ha megkapjátok másoktól, akkor csak örüljetek neki, nagy szerencse ez ám, sokba kerül a babaholmi sajna-sajna... jól jön a pénz majd a pelusra.

ui: cumisüveg felesleges - mármint bízom benne, hogy felesleges lesz (eladod a vaterán majd...), mert szoptatsz :)

boldog babavárást! :)

2013. aug. 19. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Tíz hónapos múlt a fiam, de mi a babakocsin és a gyerekbútoron kívül nem vettünk még neki semmit. Volt már keresztelője, kaptunk hülyeséget is, de a viszonylag nagy dolgokat (játék) akkor mondtuk meg, így azokat is megkapta. Tényleg nem kell túlspilázni a dolgot, amiket anyukám és anyósom vett a baba születése előtt - felét nem használom. Októberi a fiam, karácsonyra kértünk még nagyobb dolgokat (járóka, ilyesmiket). Bár mi rengeteg dolgot kaptunk rokonoktól (ruha,játék,eszközök), de minden alkalomra elhalmoztak új ruhákkal is minket, ami tök felesleges pénzkidobás részükről (főleg, hogy leértékelve vették és nagyobb ruhákat kapott - pl.karácsonyra kapott tavaszi együttesét kb. februárban tudtam volna ráadni, holott április végén lett valamelyest jobb idő.

Írd össze, hogy miket szeretnétek majd neki, különböző árkategóriákban. Ha kérdezik hogy mit hozzanak, bátran mondj 2-3 dolgot felsorolásszerűen, hogy válasszanak. Felesleges az, hogy olyan dolgokat kapj, amit csak pakolsz egyik helyről a másikra, miközben a kigondolt holmit meg kell venned.

2013. aug. 19. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!