Miért romlanak meg sok helyen a párkapcsolatok a gyerkőc születése után?

Talán mert a nő elfelejti, hogy nem csak a baba van hanem még mindig ott a társ. És ugyanez vonatkozik a férfira. El kell fogadnia hogy most nem ő az első. És hogy attól ő még nincs félredobva és ezt persze nem is szabad.

Valahogy úgy kell alakítani a napirendet, hogy rá is mindig jusson idő. Mi, ha tök fáradt voltam is este összebújtunk és kicsit átbeszéltük a napot. Persze ehhez kell egy megértő társ mindez a szexualitásra is értendő. Neki is meg kell értenie hogy a 6 hét letelte után még nem mindenkinek van kedve a szexhez. Na ahol az ilyen alapok megcsúsznak és nem beszélnek egymással ott már "romlik" is!

Kettesnél a pont, mert rengeteg "nehézséggel" jár, csak néhány példa:

- Mindkét félnek a nyakába szakad egy hatalmas felelősség

- Mindketten belepottyannak egy ismeretlen helyzetbe, ami gyökerestül felfordítja az életüket.

- Mindketten olyan szerepben látják a másikat, amilyenben azelőtt soha (szoptatós, kialvatlan anya és egész nap távollévő, dolgozó apa)

- Az igényeik elkezdenek távolodni egymástól: az anyuka egész napos "testi kontaktus" (szoptatás, ölelgetés, stb) után kis nyugalomra vágyik, apuka meg az egész napos hajtás után egy kis kényeztetésre, szeretgetésre, szexre.

- Anya hormonjai összevissza, a teste megváltozott, csúnyának látja magát és persze gyakran elhanyagolja magát

- Apa a baba mellett mellőzöttnek érzi magát és ettől ő is önbizalom hiányos lesz.

És még lehetne sorolni, de egy jó kapcsolatban persze ezeket meg tudják/próbálják oldani, és nem ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy a szerelmükből született egy gyönyörű csöppség. :)

Nálunk első gyereknél az volt a legnagyobb baj, hogy a párom (Ő a pasi) le nem tette volna a gyereket, ha otthon volt. Tudom most sokan hülyének néznek, hogy mit hisztizek ezen más örülne, ha ilyen párja lenne. Csak 12 órát melózik utána ha aludt a baba akkor is képes volt ringatni hiába kértem, hogy rakja már le és akkor tudnánk együtt lenni. Ha szabad napos volt akkor az ölébe tette a gyereket és egész nap ringatta. Persze imádtam, hogy ennyire szereti a gyereket, de nagyon elhanyagolva éreztem magam. Persze nem veszekedtem vele sokat mert tudtam, hogy mért csinálja. Otthon nem kapott szeretetet és fél, hogy Ő sem ad majd a saját gyerekének. Ez akkor változott, mikor a kicsi már lekerült a földre és rájött, hogy egyedül is elvan :) Akkor már voltak ölelések nekem is és tudtunk beszélgetni is. Második gyerek már zökkenőmentes volt. Akkor már nagyon gyakorlottak voltunk és mindenkire volt időnk.

Nálatok mi volt a baj, hogy oda vezetett, hogy külön menjetek?

Nálunk lassan 6 hónapos a baba, de rengeteget veszekszünk. Én már 2 hónapja visszamentem dolgozni, tehát "igényesnek" kell lennem, szex igaz jóval kevesebb van, de azért a hetig kb 2 összejön. Emellett viszem az éjszakákat, éjjelente 2-3-szor kel a baba, illetve vannak mostanság fogfájós éjszakák is, na olyankor mint egy élőhalott vagyok másnap. A babánk szuper kiegyensúlyozott, mosolygós, imádnivaló baba. Szép házunk van, szép életünk, jó munkánk, anyám van otthon a gyerekkel.

A probléma talán a párom "elhanyagolásával" kezdődött, hogy nem ő lett már az első. Aztán az első hónapokban sokszor képes volt magamra hagyni, mert ő fáradt/fáj a feje/beteg/valami más dolga van, míg én ott álltam egy hasvájós síró gyerekkel aki már 12 órája volt a kezemben mosdatlanul, éhesen, alvatlanul. Ő meg szépen elvonult, 0 percet volt a kezében a gyerek, de ő már megy is feküdni mert annyira fáradt. Aztán nagy változás volt, mikor a baba 4 hónapos korában visszamentem dolgozni, újra emberek közé, szépen felöltözve (hogy mondjam jó is volt mert újra nőnek éreztem magam, de rossz is mert hiányzott/zik a babám állandóan). A párom mindenféle tanácsokat kitalált amiket szentül hitt, hogy meg KELL csinálni a gyerekkel. Hol az volt, hogy át kellene már aludnia az éjszakát, hol hogy ne szoptassam éjjal csak cumisüveg, hol hogy ne aludjak vele együtt ha valami baja van és sokat sír, hol ne cicin altassam el, hol pedig hogy hagyjam egy kicsit sírni és akkor majd abbahagyja. Ezeken viták voltak, amikből veszekedések majd egetverő nagy balhék voltak. Hiába mondtam neki, hogy értse meg, nála ez válik be, akkor minek erőltessek rá mást, meg minden baba más és más stb. Erre ő már bele sem szólhat a gyereknevelésbe, mert semmiben nem hallgatok rá, mert nincs rá szükség stb. De persze ha megkérdeztem, hogy mondjuk hogyan csináljuk a hozzátáplálást, akkor csak nézett, mert ő ennek nem olvasott utána egyáltalán.

A legdurvább az volt, mikor én cicin altattam el éppen, ő veszekedett és elrohant otthonról. Utána menni ugye nem tudtam, kiabáltam utána, hívtam, írtam neki...csak egy óra múlva került elő nagy sértődötten és hatalmas könnyes szemekkel panaszkodott, hogy nem érzi apának magát és hogy mennyire kirekesztem.

Most már ott tartok, hogy nem látom a kiutat. Hiába beszéljük meg, pár nap után minden a régi. Anyám, aki velünk lakik, ő is csak néz és nem érti a párom kitöréseit. A hétvégi műsor az volt, hogy ő beteg, émelygett és fáj a feje, napi 12 órákat aludt, egész vasárnap az ágyban feküdt és filmeket nézett. Anyám meg én felváltva vittük neki a neocitrant, kaját, teát. Én emellett egész nap 100%ban a babával voltam, nem tudtam egyáltalán kialudni magam, fürdetés, altatás minden az enyém volt + anyámmal is foglalkoztam (azért anyával együttlakásnál kell ám nyelni rendesen, szóval párszor majd a hajam téptem) és ő meg "miért nem érted meg mennyire fáj a fejem" meg "mennyire türelmetlen vagy velem" és hasonló szövegekkel jött, és egy rossz nézésemtől már besértődve vonult el. Még ma reggel is, mikor készülődtünk a munkába, odajött átölelt, meg hogy szeressem már egy kicsit, és miért vagyok vele kegyetlen stb.

Nincs már türelmem, nem tudok már tisztán látni, a megbeszéléseink semmit sem érnek és még 6 hónapos sincs a babánk! Pedig azt hittem tökéletes alapra vállalunk be egy babát, megkoronázása lesz a házasságunknak. Most ott tartok, hogy hogyan próbálkozzak még és mikor lesz a nincs tovább vége van mindennek állapot. Ha csak együtt járnánk gondolkozás nélkül szakítanék vele, de a babánkért bármit megtennék, érte újra és újra helyrehoznám a házasságunkat...csak már nem tudom mivel próbálkozzak.

Bocsi de jól esett kiírni magamból.