Hogy erzitek hogy sikerult a kisbabas, kismamas korszakotokat ugy megelni, veghezvinni, ahogy szerettetek volna?

Én sem voltam tudatában, hogy mekkora felelősség egy gyermek. Persze nálunk rendezett a családi háttér, minden oké, és mégis, olyan mérhetetlenül sokat tudok rágódni mindenen, ami a gyerekekkel kapcsolatos. Nem hittem volna. A nagyfiamnak most sulit keresünk- és ezt sem hittem volna, hogy milyen fontos DÖNTÉS ez is, hogy milyen iskolába iratjuk. Döntések sokasága amig egy kicsi babából normális felnőttet nevelünk.. néha túl nagy feladatnak tűnik.

Egyébként 3 kisfiunk van, és nap mint nap szembesülök dolgokkal, amit máshogy csináltam volna- abban a bizonyos álomképemben velük kapcsoltban. Pl mostanában a középső fiam dackorszakában tartunk, ami lelkileg-idegileg totál megvisel. Sosem hittem volna, hogy a türelmem véges, és hogy majd kiabálok a gyerekekkel... Aztán meg jön a lelkifuri, hogy ők ezt nem érdemlik........ Szóval próbálom a hibáimat kijavítani, és úgy csinálni mindent, hogy szerintem a legideálisabb lenne... Kisebb-nagyobb sikerrel.

:)))

Ez a kérdés akár az én fejemben is megfogalmazódhatott volna. Sajnos én is idegbeteg módon élem meg a hétköznapokat, pedig mindenki azzal "vígasztal", hogy idővel jobb lesz és mennyire fogod élvezni...hát nem így van. A terhesség maga az álom volt, problémamentes, könnyű szüléssel. De ami utána jött. Hasfájás, nem alvás se éjjel- se nappal- én a születése óta fáradt, nyúzott, sápadt és elkeseredett vagyok. Hiányzik minden, ami Ő előtte megvolt az életemben. Kupi nálunk rendszeres, alig tudok főzni, enni, stb., állandóan szórakoztatni kell a gyereket, mert nem marad el, hiába nálunk is a sok drága játék,csak söpri maga előtt, hurcolás, a derékfájástól menni alig bírok, fogzások, most már hisztiket is kezdi....én is irigylem a csinos, kiegyensúlyozott anyukákat.

Én biztos, hogy második gyereket már nem fogok vállalni, apuka ugyan néha említést tesz róla, de ő a könnyebbik felét kapja mindennek, persze rá nem tudnék panaszkodni, mert tényleg sokat segít mindenben, csak én élem meg ezt ilyen béna módon. Szóval kedves előttem szólókhoz csak annyi, hogy ti mégis irigylésre méltóan mertek 2. gyereket is vállalni/tervezni, nekem elegem lett ebből az egészből egy életre.