Nagyon fáradt vagyok, néha úgy érzem, nem megy tovább?!

Megértelek, de tényleg sok ezren vannak ilyen helyzetben (sőt, rosszabban is).

Menjetek sétálni babakocsival, egy közeli parkba és pihenj. Vagy menj el rokonokhoz.

Két gyerekkel vagyok itthon, nem nyafogok, mert mi vállaltuk, az én férjem is tavasszal-nyáron dolgozik hajnaltól estig, télen kicsit jobb, több szabadnappal. Akkor is így dolgozott, amikor bevállaltuk a másodikat, így tudtam, mire számíthatok. Ráadásul most államvizsgázik, így a kevés szabadidejét is tanulással tölti most. Ez van. Nem kell szeretni, de túl lehet, túl kell élni.

Az én férjem is vendéglátózik, tudom miről beszélsz. Én jártam a fiammal a mamákhoz, vagy ők jöttek, mentünk barátnőzni, szóval feltaláltuk magunkat. Amikor nagyon fáradt voltam, aludtam én is, amikor a fiam aludt. A házimunkát meg megcsináltam, amikor ébren volt. Hordozóba, pihenőszékbe, vagy játszószőnyegen ott volt velem, ahol éppen dolgom volt. A másik, hogy együtt aludt velem, mert már volt olyan, hogy meg sem hallottam, hogy sír a szobájában, olyan fáradt voltam. Így inkább magam mellé vettem. Onnantól nyugodtabban aludt és "csak" 2-3x kelt egy éjjel. Aztán egyre könnyebb lett, ahogy nőtt.

Pihenj Te is vele, járjatok társaságba, az is sokat lendít hangulatodon!!

Egyedül nevel a fiam,mert a férjem meghalt egy autóbalesetben, mikor 11hetes terhes voltam. Semmi segítségem sincs. Mégis háztartást vezetek, a gyerekemmel sokat foglalkozok, emellett a vállalkozásomat is vezetem. Nem adtam bölcsibe, mert nem tudnám elviselni, hogy nem velem van, másra se bíznám egyenlőre. Mit mondjak, nem unatkozunk sose, de nem vagyok kiborulva, pedig van, hogy egy órát altatom,hogy aludjon 45percet.

Mindent megcsinálok egyedül,ha csak a gyerekem lenne meg a háztartás még unatkoznék is. Egy jó napirend nagy segítség. És most nem bántásból mondom, de sose értettem, hogy akinek a párja dolgozik, min van úgy kibukva, hogy nem segít otthon, mi lenne ha gyerek mellett még dolgozni is kéne?

Nem így terveztem az életemet, nagyon hiányzik a férjem és szőrnyű belegondolni, hogy a fiam sose ismerhette meg az apukáját, de ettől még nem hagyhatom el magam. Szerintem hozzá állás kérdése az egész, sose gondoltam volna magamról, hogy képes lennék egyedül mindent megoldani, de muszáj, mert itt a fiam. Csak is miatta voltam képes felkelni a padlóról, mert neki a legjobbat szeretném.

Komolyan nem értem ezt a sok rosszindulatú választ.

Nekem az a véleményem, hogy van akinek olyan a gyereke, hogy elég fél óránként "leporolnia a sarokban", és elvan magában, azt azt hiszi, hogy azért olyan, mert valamit k. jól csinált.

Lehet, hogy beidomította már kiskorában, hogy egyedül aludjon, ellegyen magában, szigorú napirend, stb., ez is egy lehetőség, van akinél még indokolt is esetleg, de én úgy gondolom, hogy ez semmiképpen sem jó (már a gyerek szempontjából, de ez csak az én véleményem, szóval tök mindegy). Vagy esetleg már alapból nyugodt gyereke van.

Viszont igenis nehéz egy kisbabával non stop segítség nélkül egyedül lenni, még akkor is, ha ő vállalta.

Gondolom, ha a férje otthon van egy héten egyszer a szabadnapján, szeretne egy kicsit pihenni is, szóval az sem megoldás, hogy akkor rásózza a gyereket, aztán megy amerre lát.

Nem értem miért kell lehurrogni azért, mert fáradt, ami teljesen érthető, az én gyerekemnek is volt olyan időszaka, hogy egy éjjel 8-10-szer ébredt, még nekem sem volt könnyű, pedig volt/van segítségem.

Nem értem miért kell belerúgni abba, aki segítséget kér.

Igenis elfárad és belefásul az ember, ha egész nap nincs kihez szólnia, nincs egy másik felnőtt ember a közelben, akivel beszélgethet két emberi szót.

Sajnos a megoldást én is csak abban látom, hogy esetleg segítséget kéne szerezni heti néhány órára, de nem tudom, hogy ez megoldható-e a kérdezőnél (sajnos van akinél nem).

Akkor csak a túlélésre lehet játszani, és tanulni az itt lévő "okos", "ügyes" és "tökéletes" anyukáktól, akik mindig mindent megoldanak, és a világért sem panaszkodnának senkinek...