Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Szerintetek nővérem életvitele...

Szerintetek nővérem életvitele hogyan hat a kislányukra?

Figyelt kérdés

Először is nagyon szeretem nővérem, csak nem értem, hogy miért ilyen életet élnek. Tudom, semmi közöm hozzá, de az unokahúgomért aggódok egy kicsit.

A kislány másfél éves, abból áll egy napjuk, hogy reggel elindulnak valahova (barátnő, vásárlás, de nem ilyen gyerekprogramokra, vagy esetleg nagy ritkán egy játszótérre), aztán elmegy vagy anyukánkhoz, vagy anyósához, ott megebédelnek, nagymama lefekteti a kislányt, addig nővérem megint elmegy valahova, délután a nagymama vagy az apuka vigyáz a gyerekre, este 9-10 körül meg hazaesnek, akkor van fürdetés, alvás. Hétvégén szintén valamelyik nagymamánál vannak, egy napot ott alszik, mert ugye bulizni el kell menni minden héten. És mindezek akkor is, ha a gyerek beteg, 39 fokos lázzal simán ugyanígy ráncigálja.

Kb. 1 éve ez megy, én tényleg csak a kislányt sajnálom, hogy alig lát valamit az anyjából és egész nap húzza-vonja maga után, a gyerek igényei meg az utolsók. És úton van a tesó is, 2 gyerekkel meg nem tudom, mit fog kezdeni.

Beleszólni nem akarok, mert tényleg nem az én dolgom, csak nekem nagyon szúrja a szemem és bánt, hogy ennyire nem figyel a kislányára.

Nektek mi a véleményetek erről? Én mit tudnék tenni, van-e ahhoz jogom, hogy egyáltalán felhozzam a témát? Vagy ha Nekik így jó, akkor ne szóljak bele? (Amúgy jóban vagyunk, csak tényleg nem tudom, hogy hol a határ jelen esetben a "tanács, észrevétel" és a "belepofázás" között...). Vagy ez normális életvitel egy kisgyerekkel?

Köszi a válaszokat!


2014. júl. 15. 09:46
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:
Nem rád gondoltam,kérdező a lepontozással :-)
2014. júl. 15. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim ***** válasza:

Más meg azért adja a nagyszülőknek oda minden hétvégén egy napot, mert úgy szokták, mert levelezőn tanul és oktatásra megy minden szombaton, mert szeret ott lenni a gyerek és a nagyszülők is szeretik ha ott van, mert minden szombat estét kettesben tölt apa és anya.. mert, mert, mert. Ő azért, mert bulizik. Szóval, ha a fenti szofisztikált családanyák adják oda, akkor nem káros ha a nagyszülőnél van, de ha a bulizós, akkor az? A gyereknek tök mindegy, hogy épp mit csinál az anyja, addig, míg ő ott alszik...Az nem állandóság a gyerek életében, hogy minden nap találkoznak az anyja barátnőivel, mindennap a nagyanyjánál ebédelnek, mindennap a nagyanyjánál alszik délután, és minden hétvégén egyet ott alszik? Ez hol nem állandóság? Gyakorlatilag mindennap ugyanazt csinálja, mindig ugyanott, annyi, hogy nem otthon ülnek bezárkózva.


Azt meg ne magyarázza meg senki, hogy a gyerek fejlődésére nézve az az előnyös, hogy annyi inger éri, hogy elmennek a boltba aztán ül otthon az anyjával kettesben.

2014. júl. 15. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 A kérdező kommentje:

Igen, csak szerintem pl. fontos az is, hogy legyen egy otthona, nyilván nem kell ott ülnie egész nap. Meg az, hogy az anyjával legyen és olyan programokon vegyen részt, ami az Ő érdekeit, fejlődését szolgálja, ami Érte van (gondolok itt egy meseolvasástól kezdve egy játszóterezésre, stb.). És ezeket nem a nagymama kötelessége biztosítani szerintem, mert nem Neki szült gyereket.

Egyébként én nem vagyok pszichológus, meg csak 2 diplomám van, de a saját 3 gyerekemből kiindulva szerintem aggodalomra ad okot pl. hogy másfél évesen még szeparációs szorongása van (de ezt tényleg nem tudom, meddig "normális", csak az én gyerekeimnél jóval hamarabb elmúlt), meg hogy mamát hívja anyának, anyát meg sehogy... És én látok összefüggést az állandó "lepasszolás" és a fentiek között, lehet, hogy rosszul, mert én tényleg nem vagyok szakember, csak amit a saját életemben tapasztaltam, abból gondolom.

2014. júl. 15. 14:07
 24/27 anonim ***** válasza:
59%

19-esnek igaza van! :) Amugy nem tudom, mit lovagol a 75%-os azon, h az sem jo, ha agyerek otthon ul az anyjaval es csak neha lemegy a boltba. A 4-es hozzaszolo nem azt irta, h egyaltalan nincs program a gyerek eleteben, hanem azt probalta hangsulyozni, h a gyerek akkor kiegyenzulyozott, ha rendszer van az eleteben es nem hurcolasszak allandoan mindenhova.


A kerdezo sem arra celzott, h rossz lenne a gyereknek, ha a nagyszuloknel van...Szerintem ezt meg diploma nelkul is meg lehet erteni, nemhogy 2 diplomaval. :)


Valoban vannak olyan anyak, akik raszrulnak arra - taulas, munka mellett - h a nagyszulokhoz vigyek a gyereket, de itt nem errol van szo. Arrol van szo, h minek szul az olyan ember gyereket, aki meg a bulizos korszakat eli es minden heten elmegy szorakozni, a gyereket meg lepasszolja a nagyszulokhoz - nem azert, h a nagyszuloknek, vagy a gyereknek jo legyen, hanem azert, h O el tudjon menni...Szerintem ez egy kis kulonbseg...Es ez sajnos problema, amit csaladon belul igenis meg lehet beszelni.

2014. júl. 15. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/27 anonim ***** válasza:
19-es vagyok,egyetértek az utolsóval és a kérdezővel. A kérdező jól látja,mintha szakember írta volna :-) A 22-es meg eléggé el van tévedve,senki se mondta,hogy nem lehet a nagymamával a gyerek,hanem a gond az,hogy a saját anyja életébe nem fér bele a saját gyermeke,mert minden egyéb fontosabb az anyukának. És igen,egy másfél évesnek kevesebb inger is elég,mert még csak másfél éves,nem abból kéne kiindulni,amire egy felnőtt vágyik. Ennyi erővel azt is írhattad volna,vigye el magával a buliba is.
2014. júl. 16. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim ***** válasza:

"Arrol van szo, h minek szul az olyan ember gyereket, aki meg a bulizos korszakat eli"


Ezt a hozzáállást vegyük már elő akkor is, mikor valaki nem akarja megtartani a becsúszott gyerekét pont ezért és akkor kórusban szidják, meg írogatják neki, hogy majd ha ott lesz, akkor milyen jó lesz.

2014. júl. 17. 00:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 anonim ***** válasza:
Utolsó,már bocs, de a kérdező nővére házasságban él,és már a második babát várja. Ez cseppet más,mint a becsúszott gyerek kategória. Nyilván a férjével akarták a babákat,mert elmondhatja,hogy van gyereke,csak azt nem mérte fel saját magával kapcsolatban,hogy ő jelenleg nem is erre vágyik igazán.
2014. júl. 17. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!