Egyedülálló Anyukák, írnátok pár sort?

én egy ismerősömről tudok

pici babával(de bölcsis) hagyta ott őket a párja(a srác szerint, mert ő nem így gondolta, még élni akar stb, közben egyszerűen csak lett valakije, akivel szintén gyereket vállalt..) szóval ekkor az anyuka kapott szabit, hogy kiheverje, a több műszakos helyett más állást kellett keresnie, az oviban meg összejött egy elvált apukával.

még egy baba.

és egy válás.

most két gyerekkel van egyedül, sokat segít a családja(ennek a gyereekért, támogatják, stb)

ár nagyok, megint visszament többműszakosba

Sajnálom, nekem anyukám járt így velünk annak idején...

Ami megoldás volt, hogy nem átalkodott segítséget kérni.

Ha a mamák nem értek rá, volt egy szomszéd, aki vigyázott ránk, amíg hazaért a munkából (ő is gyerekes volt, anya meg persze beszállt ebbe anyagilag).

Illetve volt még egy hölgy, aki vigyázott ránk, ha éjszakás volt. (orvos anyum)

Az első sokk után szépen kialakult az életünk, anyát nem hagyták cserben a barátai, meghívták buliba, színházba stb időnként és ő el is ment. Addig a mamánál voltunk. Így ismerete meg a második férjét is. 2 év után újból család lettünk:)

Egyedülálló anya vagyok ovis kisgyermekkel, 4,5 éves, kb. 20 hónapos kora óta vagyok vele egyedül.

Az egyedül az esetemben azt jelenti, hogy totál egyedül: a szüleim már nem élnek, a volt féjem külföldön él és dolgozik, a testvérem is már külföldi állampolgár, tehát már több, mint egy évtizede más országban él. Más közeli rokonom nincs is.

Nagyon nehéz. Aki nincs ebben az élethelyzetben, el sem tudja képzelni, ahogy én sem tudtam. Ahol két szülő van, ott dupla az esély, hogy meg tudnak közösen oldani minden ügyintézést, betegséget, felügyeletet, házimunkát stb. Nekem semmi segítségem nincs, magamra számíthatok.

Természetesen van néhány értékes barátságom, de a barátnőim is dolgozó emberek vagy az egyiküknek nemrégen született babája- nem is azért vagyunk barátok, hogy segítséget kérjek tőlük, de nem is tudnék. Ha valami adódik, a kisfiam beteg lesz, akkor a kutyát se érdekli, hogy oldom meg.

Bevallom őszintén, hogy ment tönkre barátságom a válás óta- és NEM azért, mert én bármi segítséget kértem volna a barátnőmtől (eddig szerenécse SOHA nem kellett megkérnem senkit még arra sem, hogy egy órát vigyázzon a fiamra)- egyszerűen ő volt az, aki már előre félt attól, hogy majd én "kihasználom"- illetve egyszerűen nem tudta megérteni, hogy nem tudok már olyan programokat szervezni vele, ahová ketten megyünk, mert a kisfiamat nem tudom kire hagyni és bevallom őszintén egy közös vásárlás miatt nekem eszembe nem jutna a gyerekemet lepasszolni.

Sőt inkább én voltam az, aki segített neki a ház körül (pl. virágot locsolni leveleket kiszedni stb.) amikor rendszeresen elutazott és érdekes módon én erre is tudtam időt szakítani a gyerekkel együtt, mert megkért rá.

Baromira rosszul esett a hozzáállása, de ezzel nem lehet mit kezdeni, elfogadtam és kész. Őszintén remélem, hogy nem kerül hasonló helyzetbe.

A meglévő barátságok őszinték voltak, azok is maradtak- inkább nálunk találkozunk vagy olyan programot (séta stb.) szervezünk, ami mindenkinek jó- eddig én voltam közülünk az egyetlen gyerekes, mostmár az egyik barátnőmnek is van picije. Vele pl. emiatt szorosabb is lett a kapcsolat, mert talán emiatt megértette a helyzetemet.

A mindennapok taposómalomban telnek. Reggel hajnalban kelek, a kicsit viszem oviba, teljes állásban dolgozok és folyamatosan rettegek, hogy ne legyen a kisfiam beteg, délután rohanok érte. Általában ő az első és az utolsó is- nem tudok mit csinálni, 8 órás a munkám, 1-1,5 óra az utazás, de örülhetek, hogy jó munkám van.

A munkában mindig ügyelek arra, hogy naprakész legyek (sokkal jobban, mint korábban, mert arra gondolok, hogy mi van, ha másnap lebetegedik, akkor ne hagyjak magam mögött elintézetlen dolgokat, ne szúrjak ki a kollegákkal stb.)- emiatt talán jobban, hatékonyabban beosztom az időmet.

Már nincsen nagyon trécselés a konyhában, ebédidőben félórás társalgások- egyszerűen nem tehetem meg. Emiatt lazultak a munkahelyi kollegiális kapcsolataim, de ez érdekel a legkevésbé. Én nem tudok elmenni a különböző "ivós" csapatépítőkre és búcsúztatókra, késő este, munka utáni karácsonyi bulikra stb.- megintcsak azért, mert a kisfiamat nincs kire hagyni.

Ezt valaki vagy megérti, vagy nem.

Szerencsére anyagilag viszonylagos stabilitásban élhetünk, de ez csak addig van így, amíg ilyen jó helyem van. Igyekszem tartalékot képezni, ami egyedül nagyon nehéz és mindig elviszi valami, hisze nekem egyedül kell mindent megoldanom. Ilyen pl. a nyári szünet- annyi szabadságom 2 év alatt nincs (pedig 40-hez közel vagyok!), mint amennyi mindenféle tavaszi-őszi-nyári szünetek, nevelés nélküli munkanapok, náthák stb. kitesznek.

Sajnos nyaralás nekem nem jut. Annak is örülök, hogy a munkahelyemen megengedik azt, hogy amikor a kisfiam beteg, akkor a szabadságkeretemből maradjak otthon (általában max. 1-2 napot, mert több nem megy), így legalább azokra a napokra nem ugrik a fizetésem fele.

Sajnos az én gyerekemnek nem adatik meg, hogy 1-2 heteket otthon legyen egy megfázással.

Viszont a megelőzésre nagyon rámegyek: be van oltva pl. bárányhimlő, agyhártyagyulladás stb. ellen, amik nem kötelező és bizony keményen fizetős védőoltások, de a bárányhimlővel már a 3. szezont ússzuk meg- és az nem 1-2 napos otthonlét lenne.

Magamra akkor jut idő, ha a kisfiam alszik és a háztartás is kb. rendben van- szóval elég kevés, de igyekszem jól beosztani. Szerencsés vagyok, mert a gyerekecském még alszik délután, hétvégén akkor is van pár óra, amikor ha ráfekszem a háztartásra (vasalás, főzés, egyebek), akkor gyorsan tudok haladni és nem a vele töltött időből veszem el még ezt is.

Akkor éjszaka marad időm pl. manikűrözni (hiába lenne rá esetleg keret, elmenni nem tudok szalonba- addig hová tegyem?), olvasni vagy beülni egy kád forró, aromaolajos vízbe. Nekem ennyi szórakozás jut.

Természetesen nagyon figyelek arra, hogy legyenek közös programjaink, de elsősorban ezek gyermekprogramok (egy bábszínházi előadást azért korlátozottan élvezek :)- de már voltunk azért komolyzenei koncerten és az mindkettőnknek nagy élmény volt. Arra gondolok, hogy már csak tényleg 1-2 év és olyan közös programjaink is lehetnek, amik számomra is feltöltődést jelentenek (pl. fél napos vagy nagyobb kirándulás, ha már nem alszik délután meg hasonló).

A házimunkát igyekszem hétköznap éjszaka megcsinálni (mosás), interneten, házhozszállítással vásárolom be a nagyobb dolgokat (tesco online- lerakják a konyhába az olajat, ásványvizet- azért ez is nagy segítség, mert így is állandóan azt érzem, hogy cipekedek), neten fizetem be a csekkeket (netbank, távszámla)- ezek mind-mind időtakarékos, hasznos dolgok. Ha a munkahelyemen van könnyebb időszak, akkor az ebédidős pletykálkodás helyett inkább kiszaladok a rossmannba vagy a papírboltba (irodai dolgozó vagyok, szellemi önálló munkát végzek, így ez beleférhet).

A külsőmre marad a legkevesebb idő: bizony ha ruhát szeretnék venni, akkor a kisfiam is jön velem a próbafülkébe, cipőboltba. Szerencsére megszokta, tud viselkedni.

Fodrászhoz is együtt megyünk, sajnos csak a bejelentkezés nélküli BIOHAIR szalonokra van kapacitás- ha pénteken kora délután megyünk, akkor nincs tömeg, kettőnket is meg tudnak csinálni- az, hogy én beüljek egyedül egy neves fordász szalonjába, ő meg valahol- nos erre megint nincs lehetőségem.

Kb. fél éve komoly életmódváltásba kezdtem, aminek a része a rendszeres mozgás. Kifejezetten kemény volt olyan konditermet találni, ahol van normális játszószoba arra a 1,5 órára, amíg én mozognék. Szívem szerint mennék többször és hosszabb időre is- de muszáj kompromisszumot kötni és a kisfiamat sem tehetem ki annak, hogy egész napos ovi után minden nap vagy minden másnap még nyúzom a játszóházba. Tudni kell nagyon a határokat.

Így a heti 2* mozgásból az egiyk hétvégén reggel van - felkelünk, reggelizünk, elmegyünk mozogni (ilyenkor általában a kutya sincs és ez jó)- cserébe utána megyünk játszótérre vagy parkba biciklizni még ebéd előtt. Amikor meg hazaérünk, már van ebéd (mert előző éjszaka pl. húst sütök, előkészülök, mert tudom, hogy másképp nem megy)- ha elalszik délután, akkor én is legszívesebben pihennék, de inkább rendet teszek, vasalok vagy pakolászok, cipőt súrolok, körmöt vagy hajat festek- mikor mi adódik.

Csak így lehet.

Időnként nagyon magányosnak érzem magam, de nem tehetem meg, hogy leengedek, mint egy lufi. Néha olyan jó lenne egy kis segítség, egy fél nap szabadidő, egy órával több alvás- de nincs sajnos.

A környezetemben nincs hasonló egyedülálló szülő (akikkel pedig találkoztam, azok azonnal feljogosítva érezték magukat arra, hogy kihasználni próbáljanak, ezért nem lett szoros kapcsolat...). Pedig már az is feltöltődés lenne, ha hasonló élethelyzetű felnőtt emberrel is tudnék beszélgetni, esetleg a gyerekeknek közös programot szervezni.

Te most nem lehetsz magad alatt, mert kötelességed minden élethelyzet, minden nehézség ellenére is ellátni a kislányodat. Ez a rutin fog most neked erőt adni átlendülni a nehezén.

Fel a fejjel és legyél erős, a kislány nem érezheti, hogy most elveszett vagy- neki egy erős, szerető anyára van szüksége.

Hármaska!

Támogatnád-e egy "időből lassan kifutó" (35 év) egyedülálló nő ötletét, miszerint hivatalos apával vagy anélkül de mindenképp egyedül vállaljon gyereket? SZülők vidéken (messze). Jövedelem jó (gyerek nélkül), munkabeosztás viszont nem családbarát és műszakos.

Akarjunk-e mindenáron gyereket, mondván az apa hiánya nem akadályozhat meg minket? Várni a lehetséges családalapításra ebbe na korban már nagyon rizikós.

Értékelném hasonló helyzetben lévők válaszát!

Vagy akik gondolkoztak ezen, majd "elvetették" az ötletet.

első vagyok, mi ez a lepontozás?

új hírek, akiről írtam, van már párja megint.