Mást is kikészít az állandó készenlét?

Elnézést, panaszkodni fogok.

Magával a babával nincs gond, az "átlaghoz" képes nagyon jó természete van, de a csecsemőigények azért megvannak, és mint olyanok, a legváratlanabb pillanatokban jelentkeznek.

Engem nem is az fáraszt el, hogy adott dolgokat meg kell csinálni vele, hanem, hogy nem tudok úgy tervezni, hogy van most X órám, amikor azt csinálok, amit akarok. Siettetés, kapkodás, készenlétben állás nélkül.

Most azon csattantam fel nagyon, hogy a férjem kérdezte, hogy miért akkor mosok hajat és zuhanyzok, amikor ő is itthon van, miért gond az, ha ki kell ugrani a kádból?

Göndör és száraz haja van. Ez önmagában 3 féle pakolás, hogy ne seprűnek nézzen ki, utána pedig ha nincs megszárítva, akkor felül lapul, alul meg bolyhos. Plusz borotválkozom, ami a testszőrzetet figyelembe véve azért kapkodva is 5-10 perc. Nem gondolom, hogy luxusnak kellene számítson, hogy nyugodtan rendbe tehessem magam.

Azt végképp nem értem, hogy tééényleg, mi a gond azzal, ha csuromvizesen kiugrok a kádból, a hajamból szakad a víz és a gyerek is vizes lesz, mert a lakás is amerre járok. VAgy egy fürdés-hajmosás alatt 2-3-szor törölközzek meg, aztán másszak vissza a kádba és kezdjem előről?

Mindezt úgy, hogy a férjemnek is minimum negyven perc a fürdőszoba - amikor rákérdeztem, hogy miért, kapaszkodjatok meg: hajat is mosott. Igen, mind a két centit. Ami semmi extra ápolást nem igényel és még a szárítás is egy alaposabb átdörgölés törölközővel.

Szóval ezen összevitatkoztunk. Tény, hogy sok mindent megcsinál itthon, de eközben én is állandóan siettetve vagyok. Ebből kezd elegem lenni. Nappal semmi hosszabb lélegzetvételűbe nem kezdek bele, mert a sokadik elkezdem-abbahagyom-folytatom-abbahagyom-folytatom-abbahagyom után már eljutottam oda, hogy "bammeg, akkor ott maradsz, nem csinálom meg".

Ráadásul a munkám is ilyen jellegű volt és pont ezt utáltam benne. Asszisztens voltam. Néha másfél órát ültem és néztem a falat, mert nem volt teendő, de ott kellett szobroznom, mert bármikor beeshetett valaki vagy a főnöknek támadt igénye. Napi szinten túlóra, de soha nem tudtam, hogy mikor végzek, mert ez akkor derült ki, amikor a főnököm megjelent kabátban az ajtóban és elköszönt.

A többi munkatárs olyan szempontból előnyösebb helyzetben volt, hogy nekik X adag munka volt aznapra, de némi rutinnal meg lehetett becsülni, hogy kb. mikor végez vele.

Most ugyanezt érzem, hogy soha nem tudom, hogy mikor végzek, állandóan készenlétben kell lennem, de igazán értelmes tevékenységet nem végzek.