Mennyire tartod normalis dolognak, hogy egy anya otthon marad 3 evig a babaval/kisgyermekkel?

Én otthon voltam a kislányomnal és őszintén szólva, nagyon nem érdekelt, hogy ki mit gondol róla.

Számomra ez a normális, nem az, amikor bár az anya otthon maradhatna a gyerekével, de a 6 hónapos gyerekét beteszi a bölcsibe, mert uncsi otthon és nem képes legalább 1 éves koráig otthon maradni fele.

Az én fiam 2 évesen ment csanába (nekem tanulnom kell a szakvizsgáimra, ami igen lassan megy, mert sokat volt beteg) és akkor már nagyon élvezte. Neki a 3 év csak velem itthon szenvedés lett volna, de nem minden gyerek ilyen nyitott. Vannak akik még az oviba is nehezen szoknak be és vannak (mint az én fiam is) akik igénylik a gyerektársaságot. Az nem igaz, hogy 3 éves kor alatt nem játszanak egymással, a fiam mindig elmeséli (júniusban lesz 3 éves), hogy melyik társával mit játszott.

Egyszóval a gyerek habitusától is függ, hogy szükség van-e arra a 3 évre otthon.

Én pont fordítva látom, hogy aki szerint nem jó 3 évig otthon maradni, azt pontozzák le.

Szerintem feleslegesen sok a három év, más országokban (pl. olyan pocsék országokban, mint Németország) sokkal kevesebb ez az idő, és mégis rendesen felnőnek a gyerekek. A gyereknek is kb. kétéves korától szüksége van a kortársaknak, és anyuka ha megszakad se lesz egy csapat kétéves. Én személy szerint a középútra szavazok, fokozatosan visszatérni a munkába, először 4-6 órában.

Mivel egyedülállóként a gyesből nem lehetett megélni én is bölcsibe adtam a kisfiam 2 évesen.

Akkor jónak gondoltam ezt a megoldást. De mivel vidéken dolgozok azóta sincs módom reggel iskolába vinni, és délután érte menni. Ha beteg nagyszülőkkel marad otthon :(

Megfogadtam, ha lesz még gyerekem bármi lesz is 3 évig itthon maradok vele!

sajnálom, hogy ezeket nem láttam előre!

A gyerekeknek szükségük van az anyjukra(főleg) ennyi idős korukig :)

Én egy év után menekültem vissza a melóba, értelmes emberek közé.

Ez van, mindenki más, én úgy éreztem - bármennyire is imádom -, hogy becsavarodok.

Rendesen "depressziós" lettem, hogy nincs társaságom, nem tudok kivel beszélgetni (az estéket a párommal nem tartottam elégnek, biztos, mert a munkámban is min. 6 órát végig tanács-adtam)...

Most délelőtt melózok, a többit a kicsivel töltöm, és kivirultam, sokkal több türelmem van hozzá. Ő csanába jár, élvezi a gyerektársaságot és folyamatosan fejlődik (jobban, mint mikor csak ketten voltunk) :) De a párom is örül, mert mondta, hogy néha nagyon rossz volt látnia rajtam a fásultságot, hiába a néha-néha beiktatott program.

Lehet megkövezni, nekünk így jó.