Milyen érzés volt bennetek mikor a babát hazavittétek a kórházból?

Boldogság, és öröm. Alig vártam, hogy hazavigyem a kicsit, a kórházból. Téged kérdező milyen érzés öntött el, vagy babát vársz?

Béke, nyugalom, és egy kis "na végre" :) Hosszabb lett a kórházi tartózkodás, mint terveztem, először befektettek magas vérnyomás miatt, 3 nappal később megcsászároztak, aztán 4 nap helyett egy hétig kellett maradnunk utána, mert kis súllyal született a babám, aminek pont a magas vérnyomásom volt az oka. Meg akartak győződni róla, hogy nincs baj a kislányommal, és rendesen elkezdett gyarapodni, ez egy hétig tartott. Így 10 nap után már nagyon örültem, hogy végre itthon lehetünk, valami hihetetlen nyugalom árasztott el, nagyon jó érzés volt :)

Kedden született, de besárgult, ezért a szombati hazamenetel kérdéses volt. Még péntek este sem tudtam, hogy mi lesz. Rossz volt, mert a szintén kedden született babák anyukái a szobában már pakoltak össze. Szóval, reményteli volt az éjszaka, hogy minden rendben lesz. Szombat reggel aztán vártuk a babákat, hogy a szokásos vizit után megkaphassuk őket. Az volt a szokás, hogy, azoknál a babáknál, akiket aznap engednek haza, a kis tologatós kocsijukra egy kitöltendő papírt raktak. Nagyon figyeltem a kinyíló ajtó mögül, hol a fiam és vajon van-e neki is papírkája. Hosszú percek teltek el így, mire ránk került a sor. Megláttam őt a távolból, de elég kivehetetlen volt a kocsija, csak a pokrócáról ismertem meg. Ahogy tolták közelebb felém, egyre biztosabb voltam benne, hogy neki is ott van a kocsiban a papírja. És ott volt! Soha nem örültem még ennyire semminek! Amint megkaptam a gyereket, telefonáltam is a férjemnek, hogy jöhet értünk! :) Elkezdtem összepakolni a cuccunkat is. A zárójelentés kézbevétele után taxit hívtunk és 10 perc alatt otthon voltunk. A lakás ajtaján már várt az első meglepetés: a kisfiam első fotója és egy felirat: "Isten hozott". A második meglepi benn fogadott. Édesapám volt az, aki nem tudott meglátogatni minket a kórházban, mert vidéken lakik és dolgozik. Első találkozás az unokával! Még most is könnyes a szemem a boldogságtól, ha erre a napra gondolok, pedig azóta eltelt 20 hónap már és a pici fiamból járni tudó, beszélni kezdő, akaratát mindig érvényesíteni akaró bölcsis kisfiú lett. Az anyai szerelem viszont örök! :D

Nagyon jó és egy picit ijesztő is egyben, hogy egyedül kell boldogulnom és érteni mindenhez...