Olyan anyukák tanácsát várom, akiknek már nagyon korán elkezdte a babája a hisztit és sikerült elejét venni, mi a jó taktika?

Pontos választ nem fogok tudni adni.

Az én nagyobbik lányom egy nagyon érzékeny és kő keményen akaratos gyerek volt. Türelem, szeretet, következetesség volt a receptem, amit már nem tudok neked elmondani, hogy milyen arányban osztoztak! Egyszerűen jött ösztönből, hogy hisztikor mit csinálok. Ha azért hisztizett, mert nem tudta uralni a saját érzéseit (már hogy is tudná, egy másfél-2 éves?), akkor hagytam, hogy lenyugodjon, és a hiszti alatt nem foglalkoztam vele. Ha azért hisztizett, mert valaki elvett tőle egy játékot, akkor kivontam őt az adott helyzetből, eltereltem a figyelmét. S minden alkalommal elbeszélgettem vele. Akkor úgy éreztem feleslegesen jártatom a számat, de nem! Csak idő kellett, és megérett benne, hogy mi a helyes és mi a jó viselkedés.

Most 5 éves és végtelenül türelmes, kedves, nem hisztis gyerek. Kb. 2-2,5 éves koráig volt hisztigombóc, aztán már nem.

Az meg hogy nincs hisztis gyerek, csak rossz szülő... hát nagy hülyeség. Második lányom teljesen hasonló neveltetést kap, de soha nem volt akaratos. Már babakorában is teljesen más volt, mint a nővére! Tehát akkor Demcsák szerint az első gyereknél rossz, a másodiknál jó szülő voltam? :D

A gyerek alakítható, de sok mindent hoz már magával! Amit valahogy elfogadsz, valahogyan kezelsz.

Szerintem nincs általános recept, de az utolsó mondatodban benne van a kulcs: legjobb tudásom szerint nevelem, szeretettek és sok figyelemmel.

Így jobb lesz majd minden, csak most kiéli ezt a korszakát!

Én egy dolgot tartok fontosnak, hogy nem kell a főnököt játszanod a szülő-gyermek kapcsolatban, de azt sem szabad engedni, hogy a fejedre nőjön. Ha neked valami nem tetszik, tudatni kell vele. De nem a hiszti kellős közepén, amikor amúgy is öntudatlan állapotban van...hanem utána. Akármilyen kicsi, mondd el neki, mit nem tartasz helyesnek. Előbb-utóbb megérti!

a hiszti foka gyakran az anya-gyermek kapcsolatától függ.

az egyetlen eszköze a figyelemfelhíásra, ált azokra jellemző, akiknek kapcsolata bizonytalan anyuval, mert az hol kedves, hol pedig elérhetetlen.

Szerintem amit a kettes válaszoló írt, nem igaz, bár odaírta, hogy általában, amibe mi biztosan nem tartozunk bele, mert az egy éves fiam a mindenem és bizton állítom, hogy én is az övé (számos, a környezetemben lévő kismama megjegyezte már, hogy az ő babája fele ennyire ragaszkodó, mint az én kisfiam) és mégis bizony-bizony egyre többször előjött mostanában a hiszti. Leginkább a peluscsere a mumus nálunk, olyankor dobálja magát, ugrana kifelé, feszegeti a határait.

Nálam az egyetlen módszer a következetesség, és "keményen" fogás, szóval nem engedek neki, mert ha peluscsere van, akkor ha tetszik, ha nem, az van, és csak akkor mehet, ha rendbe tettem.

Úgy látom, hogy kezd csillapodni, szóval valamennyire hatásos a "módszerem"...

Aztán ki tudja, hogy mi vár még ránk :)

Egy biztos, a kapcsolatunk földöntúli.

Hm, érdekes feltevések.

Nekem négy gyerekem van, és közülük kettő volt hisztisebb. Vagyis kettő gyerekemmel nem voltam elég figyelmes vagy túl kedves voltam? Vagy kettő esetében nem voltam elég jó szülő?

Az én tapasztalatom annyi, hogy a két hisztisebb gyerekem alapból érzékenyebb volt a kezdetektől fogva. Sírósabb, érzékenyebb babák voltak, és amikor eljött a dackorszak, akkor azt sokkal intenzívebben élték meg.

Mindegyik gyerekem teljesen értelmes, iskolás kölyök lett. :) Tehát dac és hiszti ide vagy oda, nem volt velük gond a későbbiekben. Annyi, hogy ők a mai napig érzékenyebbek, mindent jobban a szívükre vesznek. De ez sok felnőttnél is megvan, és nem hinném, hogy ez kizárólag a szülő-gyermek kapcsolatra alapozható. Valaki így születik.

Ki kell amúgy próbálnod pár módszert, és érezni fogod neked mi válik be a gyereknél.

Itt egy szerintem tök jó írás erről, olvasd el:

[link]

[link]

sebaj, úgy is többtényezős a dolog, a szülő-gyermek kapcsolata csak egy indok a sokból.

a linkelt olvasmányokból leszűrődik(idézhetném, de nem keresem), hogy a hiszti a gyermeknek tulajdonéppen az utolsó csepp a pohárban. szóval ahogy nő és mindent akarna, egyre többet találkozik tiltással, ami gyakran nem is egyértelmű neki(tekintve, hogy az anya sokszor máshogy fegyelmez, először annyit mond nem szabad, utána már nyomítékosít, vagy el is viszi a gyereket, így a gyerekben nem az csapódik le, hogy nem szabad, hanem kíváncsi lesz, ha még egyszer csinálja, akkor anya vajon mit fog előhozni )de szóval a sok tiltás, amit ha meg is ért, attól még a miértjét nem érti, és ez, ahogy maga a tiltás is így feszültségeket generál benne. sok sok ilyen összeadódik, a z x-edik tiltásnál a gyerekben már eltörik a mécses.

nos, ha az anya még korábban nem hagyja felgyűlni a fusztrációkat, tehát gyerekszinten, hogy ő megértse, sikerül tudtára adni dolgokat és nem generálva feszültséget pl szigorral, akkor a kitörés megelőzhető lenne.

Azért furcsa - de persze bizonyára van benne igazság - mert az én hisztisebb gyerekeim babakorukban is sokkal érzékenyebbek voltak, holott, akkor még nem találkoztak sok tiltással...nem beszélve arról, hogy amikor kipottyantak nem is tudták még ki az anyjuk, mégis sokkal sírósabbak voltak.

Szóval szerintem ahhoz, hogy felhalmozódjon valami a gyerekben, és erre fogékony legyen, hoznia kell magával ezt a fajta természetet.

ha már nem tartják iaznak amit állítok, csak linkelném úgy mellesleg.

az oldalnak majdnem a közepén szociális fejlődés utolsó bekezdése

[link]