Anyósom féltékeny rám, mint anyára, vagy egyszerűen ki nem állhat?

Anyósommal feszültségben töltjük az időt, mert a hét hónapos kisfiammal úgy szeretne együtt lenni, hogy engem kizárnak az együttlétből. A gyakorlatban: a gyermekem ha háttal van akár az ölében, és meghallja, hogy a közelben vagyok, keres, figyel. Anyósom erőltetett mosollyal, sokat mondó hangnemben mondja: igen, ott van anyád... Úgy közlekedik vele, hogy eltakarja a gyerek szemét, ha a fejét felém fordítja. Ellenben készséggel odafut vele a párom előző házasságából származó lányához, majd meséli, hogy a fiam isteníti a lányt. (Mosolyog szegény fiam, de hogy istenítené, az túlzás.) Nyilván felülemelkedek és hagyok nekik időt egymásra, gondoltam, így is volt. Az utolsó látogatásakor hagytam őket játszani, majd odamentem és együtt gyömöszkéltük, amit a kicsi persze élvezett. Ennek is csúnya vége lett. A párom mondja, hogy mit csináltál anyámmal, mesélte, hogy nincs kedve hozzánk menni, mert ragyog a lakás, pedig ő segíteni akar, de nincs mit, illetve láb alatt érzi magát, mert én le sem szakadok a gyerekről. Passz. Mit gondoltok? Mert én azt, hogy legyen külön idejük is, de elvárhatónak tartom, hogy a nagymama az anyukával és az unokával közös játékot is élvezze. Hm?