Anyukák! Milyen érzés nem dolgozni, hanem a babával lenni otthon évekig?

Ha nincsenek anyagi gondok és van hivatástudat ami segít a kiégéseken vagy depin akármin túlleni es lelkiismeretesen tudatosan hasznosan türelmesenfoglalkozik az anya a gyermek(ek)kel, ugy én a háztartásbelieket is megérteném.

Magamra vinatkoztatva ha lenne elég pénz hogy nem kellene dolgozni akkor tuti hogy "lufival a kezemben" örömmel rohangálnék baba mama klubbokba vagy gyerekuszásra gyerektornára gyerekmoziba es mókázvy fagyiznánk es nem karikás szemmel mosolyognék amikor pá pát intünk mert ő bölcsi én meg munka..

Szia, én már másodjára vagyok itthon, az első lányommal is 2 évet voltam, utána dolgoztam egy évet és most újból 2 évig itthon. Teljesen más és át kell állni, ez igaz, de csodálatos érzés, amikor újra visszamentem dolgozni, sokszor visszasírtam azt a két évet.

Ugye a munkám napi 8 óra, nagyon szeretem (irodai meló), teljesen más közeg, más a téma a kollégákkal, komolyabb szakmai dolgokról beszélgetünk nap mint nap, nem a mit főzzek, hogy szedem ki a foltot a téma :) De utána csodálatos érzés rohanni a bölcsibe, oviba és újra a kicsivel lenni.

Amikor megszületett a második babám, már jóval könnyebben vettem, hiszen tudtam, hogy mi vár rám. Nem akartam annyira görcsösen teljesíteni és minden téren megfelelni. Hiszen otthon az anyaság az 24 óra, nincs nagyon szünet. Ha éjjel kelni kell ötször, nincs mese, ha nappal rohanni kell az orvoshoz, patikába, hatszor átöltözni, hisztirohamokat kezelni, közben puccba vágni a lakást, azért az nem 8 órából áll... Én azt mondanám, hogy pont az első két év a legnehezebb a gyerekekkel, hiszen még nem beszélnek, neked kell mindent kitalálni, mi lehet a baj, mire van szükség, mi fáj, hol fáj, akkor tanul járni, szaladni, egy percre sem lankadhat a figyelmed, ezért is annyira fárasztó. Persze később sem lehet nagyon ellazáskodni, de amikor már 3-4-5 éves egy gyerek, önállóbb és már egymással játszanak a játszótéren, nem kell minden lépését figyelned.

Nekem másodjára már nem volt annyira fontos, hogy csilivili legyen a lakás, míg az elsőnél naponta főztem a kicsinek, kb. gasztroblogokat böngésztem, hogy egészséges, változatos és ízletes legyen minden fogás (nagy ínyenc is lett), addig a másodiknál már simán megvettem a bébi ételt és nem tököltem fél napokat a konyhában :) muszáj magunkra is időt hagyni, mert nagyon bele lehet fásulni, ez tény, viszont szerintem a legcsodálatosabb időszak, semmire nem cserélném el. Magamat is jobban megismertem a gyerekek által, én is sokat fejlődtem, tanultam, szóval kell, hogy legyen egy ilyen korszaka is az életednek, mert megismételhetetlen. Jó esetben 70-80 évig él egy ember, ez a 2 év semmiség belőle és bizony fárasztó, felelősségteljes, de egész életedben emlékezni fogsz rá és visszasírod majd.

Kinek milyen. Megtapasztaltam mindkét verziót.

Amikor hirtelen eltűnnek a barátnők, mintha fertőző beteg lennél, és a párodon kívül nincs kihez szólni hetekig, az valami borzalom. Aztán persze lesznek új ismerősök, főleg a játszótérről. De az első nagy csalódásokat sose heverem ki.

A kicsi gyerekkel töltött idő szellemileg nem tud sokáig lefoglalni egy átlagos felnőttet, kell mellé valami. A vége felé egyre jobban éreztem, hogy nekem ki kell szakadni otthonról, vissza akarok menni dolgozni. Valahová... és akkor kisgyerekes anyaként állást keresni, és látni, hogy sehová se kellesz: ez odavert annyira, hogy depressziós lettem. Mit érdekelt engem, hogy otthon is mennyit csinálok, meg szükség van rám, egyszerűen pénzt akartam keresni, főleg mikor már csak a gyes-járt.

Aztán a második csemetét már kertes házban élve vártuk, ott meg ugye nem lehet unatkozni. A nagyobb gyerek is adott bővel elfoglaltságot, és haszontalannak sem éreztem magam, zöldséget termeltem a kertben, befőttet csináltam. Határozottan jobban viseltem az otthon létet, mint az első gyerekkel panelban.

De azért jó volt visszamenni dolgozni.

nekem nyugodt a babám, tényleg olyan mint ha hosszú szabadságon lennék: napközben döglünk a nyugágyon vagy kertészkedem vagy hűsölünk játszunk bent. délután játszótér, vásárlás, barátnőzés mikor mi...

de ha 4 gyerekem lenne, vagy egy fokkal hisztisebb egykém, biztos nem így gondolnám...de így most azt mondom szuper otthon lenni :) életem legszebb időszaka.

Oszinte leszek. Amikor dolgoztam es minden reggel a jeghideg kozlekedesi eszkozon ulve a sok ember kozt hulla faradtan vonatoztam be a munkahelyemre, diadalittasan arrol almodoztam, hogy "milyen jooo lesz nekem otthon ha gyerekkel leszek, akkor kelek es fekszek amikor akarok, azt csinalok amit akarok, az iranyitas az en kezembe lesz es nem a fonok fog ugraltatni, nem kell elviselni a tomeget a sok munkatarsat stb"

En kis naiv ezzel amitottam magam. Aztan amikor megszuletett a lanyom uveges szemmel sirva bambultam kifele a hajnali kodos reggeleket, karomon a baba aki 15 oraja ordit, haat mindenemet odaadtam volna, ha a munkahelyemre kene csak koncentralnom.

Most 9 hos a lanyom, o kelt, o fektet, az egesz napomat o hatarozza meg. Ki vagyok egve, szet vagyok hullva, evek ota nem voltam kikapcsolodni, a Rossmannba is a ferjem megy helyettem.

Van aki imad otthon lenni a gyerekkel, en nem .

Azaz nem mindig.

A magany, a mesecsatorna, a jatekbaba es a habszonyeg a nappaliban mind kikeszit, nem valo hosszu tavon egy ertelmes felnott embernek.

En azt varom mikor lesz olyan nagy, hogy mar elvezzem is az itthon letet.