Van itt olyan 18 év körüli, aki már túl van a nagy lázadáson, de nem szereti a családját? Mióta érzitek ezt, miért?

Lázadtam, 15 évesen elköltöztem nagyszülőkhöz, nem szeretem a szüleimet.

Hú, ovisként még átjártam minden este "jó éjszakát pusziért", meg mondani nekik, hogy szeretem őket, aztán elkezdődött a suli és az elvárások. Ha ötösnél rosszabb jegyet (vagy alsó osztályban róka pecsétet vittem haza), akkor anyám ordibált, apám megvert. Ha nem volt otthon apám, akkor anyám azt is pótolta. Szerintem ekkor már nem szerettem őket, rettegtem tőlük és az iskolától. Szóval olyan 6-7 évesen már kiölték belőlem a szeretetet az irányukba.

Aztán elváltak, apám lelécelt az új nőjével, anyám 3 hónap múlva beköltöztette hozzánk az új (fiatalabb) pasiját, aki pár hónap múlva dühöngő őrült lett, aki ajtókat rúg be, ha nem az van, amit ő mond parancsszóra, pár év múlva molesztált, anyám lesz@rta. Jelenleg is utálom és undorodom tőlük.

Nagyimat szeretem :)

Egyébként sajnálom hogy anyud és apud is ekkora....

Ők is megérdemelnének egy jó nagy verést.

2-es vagyok.

Apum lelépett az új nőjéhez, anyám maradt (az ő nevén lévő) lakásban velem, és egyedül én költöztem el nagyimékhoz. Bocs, ha nem volt egyértelmű :)

Azt hittem miután 15 éves lettél és a nagyidhoz költöztél utána jöttek utánad anyu meg az új kolonca és akkor történtek ezek, de így már érthető:)

Tartjátok a kapcsolatot? Hány éve vagy a nagyidnál?

A témával kapcsolatban. Én nem igazán vagyok oda a családért. Kedvesek meg minden, de sose láttam igazi példaképet. Igazából nincs köztünk jó viszony, csak olyan kis társalgás.

Sose éreztem úgy hogy pont ehhez a családhoz tartoznék akár milyen furán is hangzik:D

2-es vagyok.

Nagyim hisz abban, hogy a családnak bármily körülmények közt össze kell tartania és segítenie egymást. Az ő kedvéért (az itt rendezett családi eseményekkor) roppant udvarias vagyok velük, ha kérdeznek válaszolok tömören semleges hangon, de sose maradok velük kettesben, inkább kifordulok a szobából.

Egyébként nagyim se ostoba, látta kicsiként a zúzódásokat és hisztérikusan, sírva könyörögtem neki, hogy hadd költözzek oda. Nem kényszerít rá, hogy jópofizzak velük, látogassam, egyáltalán hozzájuk szóljak.

Most lesz 6 éve.

Sajnálom a történteket.

Nagyid egy jó ember, szemben ezekkel.

20 éves vagyok. még itthon élek pár hónapig a tervek szerint.

én nem szeretem a családom, pontosabban a szüleimet.

egyszerűen nem tudom már megmondani, sok dolog történt az évek során.

fizikailag nem bántottak , de lelkileg igen.

nagyon jó tanuló vagyok mégis állandóan hülyének, semmirekellőnek neveztek.

aztán 1 éve elkezdett üvöltözni velem az apám. közölte hogy érettségi után takarodjak itthonról.

és ennél sokkal bántóbb dolgokat, amiket inkább nem részleteznék. a mai napig nem értem az okát.

ez volt az utolsó beszélgetésem vele, azóta nem szól hozzám és én se hozzá.

szóval szülinapkor se, amikor meglett a felsőfokúm se..stb

nem is köszön nekem, átnéz rajtam.

sokkal jobb így, mint amikor üvöltözött napi szinten.

de mivel mindjárt érettségi, biztos vagyok benne hogy utána kiteszi a cuccaimat ha nem megyek.

természetesen pénzt se adnak, így minden sulihoz kapcsolódó összeget is magamnak kell fizetnem. ami végzősként nem kevés .

de komolyan nem tudom mi lehet az oka, de egyszerűen évek óta nem érzem , hogy szeretne egyáltalán valamelyikük.

én nem mondom , hogy utálom őket, inkább semleges. mintha a lakótársaim lennének, akikkel nem kommunikálok.

anyámmal semmi gond nincs, de mindenben apa mellett állt, így egyszer közölte, hogy amíg nem kérek bocsánatot apától, addig neki sincs mondanivalója hozzám.

én meg miért kéne hogy bocsánatot kérjek tőle? tudomásom szerint semmi rosszat nem tettem.