Azokat kérdezném, akik úgy döntöttek, hogy egy gyermekük legyen: nem bántátok meg a döntéseteket?

Én tervezetten lettem egyke, anyám gyakran hangoztatja is, hogy ő mindig csak egyet akar, bőven elég neki. Sőt, később inkább nem is szült volna (20 évesen szült) Úgyhogy nála nem volt semmilyen kettős érzés...

Míg kicsi voltam akartam tesót, de már nagyon rég óta nem bánom, hogy nincs.

A legtöbb egyke ismerősöm elkényzetett, úri gyerek. Kollégiumban sincs semmi tolerancia a szobatársak iránt. Megszokta, hogy egyedül van.

Aki normálisan tud gyereket nevelni, annak ajánlott többet vállalni. Persze, ha anyagilag lehetséges. A többinek nem való egy gyerek sem.

Én szerettem volna másodikat, de lehet abba bele őrültem volna. A szülés utáni depresszió, amikor soha nem láttam még kisbabát és egyedül maradtam vele, télen ami amúgy is depis időszak.

Most is ugyanúgy egyedül vagyok vele, az apja egyszer egyszer ha nagyon fontos dolgom vagy munkám van, viszi el játszóba. Most két gyerekkel mit tennék? Hogyan szakadnék szét?

Hát 2, te ne vállalj egyet se, nehogy ezt a gondolkodást add tovább.

Az ismeretségi körömben pont az egykék azok, akik nyitottabbak, segítőkészek, önzetlenek -valószínűleg azért, mert nem kellett soha kötelezően megosztani mindent.

Nekem is csak 1 fiam van, és nem lett elkényeztetett úri gyerek! Mi annak idején anyagi okok miatt nem vállaltunk többet, pedig szerettem volna egy kislányt is. Ma már a fiam 24 éves. Ma már örülök, hogy csak 1 gyerekem van. A fiamra büszke vagyok, mert tanul, és olyan szakmát/egyetem választott amit hobbijának is tekint. Jól nevelt, becsületes, és tanulás mellett dolgozik.Mi meg újra élhetjük a fiatalságot, szabadságot. Én fiatalon szültem ( 20 évesen) így most azok az ismerőseim, barátaim akiknek pici vagy még iskolás gyermekük van, mindig azt mondják, hogy de jó nekem.. Én élem az életemet, nyaralgatok, azt csinálok amit akarok etc.. Hiába mondom nekik, hogy persze, mert míg ők 20 évesen éltek, nyaralgattak, addig én pelenkát cseréltem stb.

Szóval én ma már nem bánom, hogy 1 fiam van.

Még csak 3,5 éves a fiunk, de tudjuk, hogy nem lesz testvére. Egyszerűen így kerek az életünk.

Mi sem szeretnénk több gyereket, és a fiunk sem egy társasági lény. Oviban is inkább egyedül játszik, nem hiányolja a gyerektársaságot.

Legjobb barátnőm egyke, sosem volt önző, és imád egyke lenni. Sosem hiányolta a testvért.

"Kollégiumban sincs semmi tolerancia a szobatársak iránt."

Ha lenne több gyerekünk, mindegyik születésétől külön szobában lenne, tehát a toleranciát nem onnan tanulnák a gyerekek, hogy van-e testvérük, vagy nincs...

"Aki normálisan tud gyereket nevelni, annak ajánlott többet vállalni."

Ki ajánlja? Talán te? És mi van, ha egy szem gyereket nevelek normálisan???? MERT NEM SZERETNÉNK TÖBB GYEREKET!

Nem tudom megérteni, hogy egy egyszerű kérdésnél miért kell vitatkozni és filozofálni, valamivel alátámasztani ax elméletünket... a kérdés nem arról szólt, hogy az egyedüli gyerekeknek hogyan alakult a személyiségük, hanem mint szülő utólag hogyan vélekedtek a saját döntésetek felől.

Nos, én mindig 3 gyermeket akartam, de ez sajnos nagyon hamar megváltozott a terhességem és a szülés után. Majdnem belehaltunk a szülésbe, én is s a gyerekem is, emellett 5 hónaposan beindult a szülés, onnantól végig kórházban voltam. Ezek miatt döntöttünk úgy, hogy nem vállalunk be több gyereket. Akkor jó döntèsnek bizonyult, s bevallom rettegtem attól, hogy mégegyszer terhes legyek, így is sok fájdalom árán maradhatott csak velünk a gyermekem a teehességem alatt és ettől nagyon féltem, hogy ha újra terhes lennék, elveszíteném a magzatot. Ahogy a lányom nagyobb lett, előtört bennem megint a vágy egy baba után, ehhez az is közrejátszik, hogy a legjobb barátnőm most várja a gyermekét. Szeretnénk a férjemmel újra átélni azokat az örömöket mint a lányommal mikor kisbaba volt, a lányunk is szeretne tesót, korban sem vagyunk még öregek, mostmár az anyagi szint is megvan a 2 gyerekhez, minden jó lenne, ha nem köttettem volna el magam még régebben... megbántam a döntésem, de elfogadom, hiszen így is szép minden, tökélefes az életünk, csak néha előtör a gondolat, hogy szeretnénk még babázni, friss anyuka lenni annak minden gondjával és örömével.