1 éves babát bölcsibe úgy, hogy én itthon vagyok? Én gondolom rosszul?

A lányunk május végén lett egy éves, a férjem szeretné, hogy szeptembertől bölcsis legyen... Ez leginkább az anyósom miatt van, aki szerint beteges, hogy én mindenhova viszem magammal a gyereket. Ami nem igaz, mert simán otthagyom akár neki, akár anyukámnak, vagy keresztszülőkkel, de ha mondjuk elmegyek a szintén babás, kisgyerekes barátnőimmel kávézni, tényleg viszem magammal. Hiszen nem azért szültem, hogy a négy fal között üljünk.

Boldog, mosolygós baba, mindent időben csinált, nagyon értelmes. Nem túl anyás, szeret ismerkedni is. És én is élvezem, hogyha velem/velünk van, szeretünk itthon lenni is.

De a férjem a bölcsit hallja az anyjától és pár barátunk feleségeitől is... Viszont azokat a nőket nem igazán tudom tisztelni, mint anyákat.

Nem azt mondom, hogy rossz szülők, de pl. én nem iszok annyit, ha a gyerekem is ott van, hogy hajnal 2-kor még a gyerekek trambulinjában ugráljak, vagy a férjem könyörögjön, hogy induljunk már haza, mert a gyerek órák óta az autóban alszik... Ők nekem is mondták, hogy adjam bölcsibe, amint lehet, mert ők azóta úgy érzik magukat, mintha újra kamaszok lennének és áldják a bölcsödét és az óvodát, amiért levették a vállukról a felelősséget és reggelente megint alhatnak 10-11-ig, mert nem ébrednek arra, hogy a gyerek rajtuk ugrál... Én ilyen nők véleményére nem szívesen adok, nekem nagyon nem tetszik, ahogy a gyerekneveléshez hozzáállnak.

Viszont többen mondták, hogy a gyerekek sokkal önállóbbak lesznek a bölcsödétől, de én még nagyon kicsinek érzem őt ahhoz, hogy egész nap nélkülem legyen. Főleg, hogy én nem is dolgozom és a lányunk mellett is jut időm magamra, tudok pihenni is.

Vagy szerintetek érdemes megpróbálnunk?